Bosznia
A boszniai védelmi miniszter nem akart magyart az EUFOR élére, viszont idegen erőket rejteget Boszniában

Zukan Helez boszniai védelmi miniszter az N1 Bosna televízió Pressing című műsorban adott nyilatkozatában részletesen beszámolt arról, hogy ő maga akarta megakadályozni dr. Sticz László vezérőrnagy kinevezését az EUFOR Althea misszió élére. Mindezt Sticz magyar származása miatt tekintette indokoltnak. A miniszter elmondta továbbá, hogy egy általa meg nem nevezett ország erői állomásoznak Bosznia-Hercegovina területén az EUFOR-tól függetlenül. Utóbbi szupertitkos, így erről többet nem mondhatott. Helez azzal a kijelentésével kevert igazán nagy port Bosznia-Hercegovinában, hogy a boszniai Szerb Köztársaság területén paramilitáris táborok vannak. Zukan Helez szerint a létesítmények a szerb entitás belügyminisztériumának tudtával működnek, és orosz személyek segédkeznek a fegyveres harcra irányuló kiképzésben.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
Nem akart magyar vezetőt
Zukan Helez boszniai védelmi miniszter pár napja az N1 Bosna televíziócsatorna Pressing című műsorában adott majd egyórás interjút. A szókimondó attitűdjéről ismert Helez a műsorban nyíltan beszélt több, politikai szempontból kényes témáról.
Korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy a boszniai védelmi miniszter nem volt rest élő adásban közzétenni arra vonatkozó értesülését, hogy paramilitáris kiképzőtáborok működnek a boszniai Szerb Köztársaságban.

Kapcsolódó cikk
A boszniai védelmi miniszter szerint Boszniában szerb paramilitáris csoportok működnek
Helez nem tartózkodott az éles hangvételű megjegyzésektől más témák vonatkozásában sem. Ezek közé tartozott, hogy 2024. január 1-jét követően dr. Sticz László vezérőrnagy veszi át az EUFOR Althea misszió vezetését.
A Helez által elmondottak alapján nem szakmai, hanem bizalmi problémái voltak a magyar katonai vezető kinevezésével kapcsolatban.
Helez a diplomáciai udvariasság követelményét sutba vágva kerek-perec kijelentette, hogy ő maga személyesen próbálta megakadályozni Sticz kinevezését. Állítása szerint próbált a jelölt ellen lobbizni, azonban későn lépett fel a döntéssel szemben.
A boszniai védelmi miniszter felkészültségéről plasztikus képet fest, hogy a műsorban egyszer sem tudta (vagy nem akarta) kimondani Sticz László nevét. Konzekvensen csak az „ovaj Mađar”, vagyis „ez a magyar” megnevezéssel hivatkozott rá.
Sticz kinevezésének megakadályozása érdekében lobbizni kezdett azért, hogy a jelenlegi EUFOR parancsnok, az osztrák Helmut Habermayer mandátumát hosszabbítsák meg, azonban erre már nem volt lehetőség.
Helez, mint mondta, mostanra a kinevezést már nem tekinti problémásnak. Hangsúlyozta azonban, hogy csak amiatt nem, mert egyeztetett a NATO vezetőivel Brüsszelben, ahol megnyugtatták, hogy a magyar kontingensparancsnok szigorú parancsnoki rendben kell, hogy vezesse a kontingenst.
Ergo Helez változatlanul nem bízik a magyar katonai vezetésben, így csak a NATO felső szintjén tudták lecsillapítani. A boszniai véderők vezére mindezekre hivatkozva kérte a magas szintű magyar szerepvállalástól idegenkedő boszniai polgárokat, hogy ne idegeskedjenek az új kontingensparancsnok kinevezése miatt.
Indokolt megjegyezni, hogy a NATO brüsszeli vezetése október elején hozott döntést a kontingensparancsnoki poszt Sticz általi betöltéséről. A személyügyi döntés meghozatala nem a magyar kormány kompetenciájába tartozott, tekintettel arra, hogy egy többnemzeti békemisszióról van szó.
A magyar vezető szereppel riogatni próbáló védelmi miniszter azt a tényt mulasztotta el megemlíteni az adásban, hogy a Magyar Honvédség főtisztjei már majd két évtizede látnak el misszióvezető-helyettesi feladatkört, szinte megszakítás nélkül az EUFOR-ban, és a mindent tudó boszniai média mégse derítette ki egyikükről sem, hogy valaha is visszaéltek volna ezzel a jogkörükkel.
Orbán és Dodik kapcsolatát is megfejtette
A boszniai magyar jelenléttel kapcsolatos averziói kibontását Helez a magyar kormány és a boszniai Szerb Köztársaság vezetése közti kapcsolat megfejtésével folytatta.

SZERB OBSTRUKCIÓ: Dodik azt üzente, hogy amíg Helez a védelmi miniszter, addig a védelmi szektorban semmi sem megy át (Forrás: X-platform)
Szerinte látható jelei vannak, hogy Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke és a magyar kormány közti együttműködés gyengül.
Kapcsolódó cikk
Magyarország újabb ötmillió eurót ad a boszniai szerbeknek magyar termékek vásárlására
Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy Dodik a hétközepi magyarországi útja során csak a magyar külügyminiszter-helyettessel tárgyalt. Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel személyesen nem találkozott.
Helez ezt úgy értelmezte, hogy a magyar kormány tagjai nem fogadták a legfőbb boszniai szerbet.
Sőt, a helyzet megfejtésével sem maradt adós, amikor előadta, hogy a magyar kormány miért akarja visszafejleszteni a korábbi években aprólékos munkával kiépített jó kapcsolatot Dodikkal.
Helez szerint a Dodik vezette boszniai szerb entitás pénzügyi támogatása az egyik tényező, ami miatt Magyarország nem kapja meg a Brüsszelből várt uniós pénzeket, így a magyar kormány nem érdekelt a Dodikkal való további együttműködésben. Így Dodik egyre jobban elszigetelődik külpolitikai téren, ami Helez szerint a túlzott orosz orientációja miatt következett be.
Idegen erők rejtőznek a nyugat-balkáni Csodaországban
Helez a magyar szerepvállalással és a szerb paramilitáris erőkkel való ijesztgetésen túl elmondta, hogy egy esetleges eszkalációs helyzet kezelésére az EUFOR mellett más külföldi erők is rendelkezésre állnak Bosznia-Hercegovinában.

Zukan Helez boszniai védelmi miniszter (középen) civilben ellenőrzi a harckészültséget (Forrás: Hayat.ba)
Utóbbiról a riporter többszöri kérdésére csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy az EUFOR-tól független katonai erő jelenlétéről van szó, ami elégséges akár egy komolyabb konfliktus kezeléséhez is.
A titkolózó védelmi miniszter mindössze annyit volt hajlandó elárulni a témában, hogy valamely általa „barátinak” minősített ország erőiről van szó, akik meg nem nevezett létszámban, el nem árulható fegyverzettel bírnak.
Olyan állam kötelékébe tartoznak, amelyiknek komoly katonai képességei vannak, és nem az EUFOR, hanem a saját államuk szerinti parancsnokság irányítása alatt állnak, vagyis sem a NATO, sem az EUFOR, sem a helyi boszniai reguláris erők irányítása nem érvényesül felettük.
Ennél többet titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem mondhatott a boszniai védelmi miniszter, így nyitott kérdés maradt, milyen idegen erők tartózkodnak – az iszlamista terrorsejtek, a szerb paramilitárisok, az orosz katonai kiképzők, illetve az EUFOR mellett – annak a Bosznia-Hercegovinának a területén, ami realitásként tekint a NATO- és EU-tagságra.
Ennek fényében nem hagyhatjuk ki Helez azon sommás kijelentését, miszerint „Bosna i Hercegovina je potpuno stabilna država”, vagyis Bosznia-Hercegovina teljes mértékben stabil állam, amit a fenti sorok ismeretében illik helyi értéken kezelni.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
[ays_poll id=31]Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Magyarország6 nap telt el azóta
Milyen üzleti tevékenységet folytatnak a Balkáni thrillerben említett személyek, magyar vonatkozások is vannak
- Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić nem engedi, hogy az utca irányítsa Szerbiát
- Szerbia6 nap telt el azóta
Újvidéken megkezdődött a hidak lezárása, három hónap telt el a tragédia óta
- Szerbia7 nap telt el azóta
Bűnözők döntöttek a zsaruk felett – Balkáni thriller (4)