Bosznia
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki

Zukan Helez a boszniai paramilitáris táborokról két hete adott interjúja óta folyamatosan a helyi sajtó össztüze alatt áll. A táborok léte kapcsán érdemi bizonyítékkal (egyelőre) előállni nem tudó boszniai védelmi miniszter kénytelen volt újabb részleteket megosztani a nagyérdeművel, hogy megtarthassa az egyre jobban ingó miniszteri székét. A Face tv-nek adott interjúból ugyan derültek ki újabb részletek, a perdöntő bizonyíték bemutatása azonban most is elmaradt. Helez az ominózus táborok kapcsán annyiban módosította korábbi kijelentését, hogy „azok a szó szoros értelmében nem táborok”, hanem csak kiképzési helyek, ahol időszakosan fegyveres felkészítés zajlik. Az EUFOR Althea nemzetközi békemisszió vezetése nyilatkozatában közben jelezte, hogy nekük nincs értesülésük arról, hogy szerb paramilitáris táborok működnének a Helez által említett régióban. Mindeközben a boszniai szerbek az úgynevezett paradzsámik iránt érdeklődtek, de állítólag azokból sincs annyi, hogy veszélyt jelentenének, ráadásul még alszanak is.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
Az ügyészség is meghallgatta
Zukan Helez bosznia-hercegovinai védelmi miniszter a saját bevallása szerint sem gondolta, hogy az N1 Bosna televíziócsatorna Pressing című műsorában adott két héttel korábbi interjújával akkora hullámokat kavar a boszniai belpolitika egyébként sem túl nyugodt vizében, hogy azok még fél hónappal később is beterítik.
Korábbi cikkünkben számoltunk be részletesen a miniszter nyilatkozatáról, ami szerint a nyugat-balkáni Csodaország területén több paramilitáris kiképzőtábor is működik orosz kiképzők vezetésével.

Kapcsolódó cikk
A boszniai védelmi miniszter szerint Boszniában szerb paramilitáris csoportok működnek
Helez ezen kijelentései alátámasztása végett jelezte, hogy fényképek vannak a birtokában, amelyeket a jövőben mutat be a sajtóban. Bár a miniszter a felvételek prezentálásával azóta is adós maradt, a kijelentései lépéskényszert idéztek elő a politikai ellenfelei oldalán.
Így jutott a történet odáig, hogy a Milorad Dodik boszniai szerb elnökkel szövetségben álló Nenad Nešić boszniai biztonsági miniszter közösség elleni izgatás gyanúja miatt feljelentette a buzgó Helezt a boszniai ügyészségen, Željka Cvijanović a boszniai államelnökség szerb tagja pedig kezdeményezte Helez és az illetékes állami szervek vezetőinek meghallgatását az Államelnökségben.
Ezzel párhuzamosan Borjana Krišto a boszniai kormány szerepét betöltő Miniszterek Tanácsa (Vijeća Ministara) elnöklő minisztere felkérte a boszniai parlament nemzetbiztonsági bizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Helez által elmondottakkal kapcsolatban.
Az említett politikai szereplők reakcióin felül Helez a nyilatkozata óta rendre komoly kritikákat kap a sajtóban, különös tekintettel arra, hogy adós maradt a paramilitáris táborokat bemutató felvételekkel.
A védelmi miniszter alatti széket egyre jobban ingató történet akkor vett újabb fordulatot, amikor beidézte őt a boszniai ügyészség. Helez igyekezett a meghallgatását követően minden létező fórumon kiemelni, hogy nem gyanúsítottként, hanem tanúként kellett az ügyészek előtt megjelennie.
Utóbbi amiatt azért volt számára fontos, mert korábban volt már hamis tanúzás miatt büntetve. A mostani vallomásáról mindössze annyit közölt, hogy az a paramilitáris táborokkal kapcsolatos értesüléseire terjedt ki, amiknek közlése során be is mutatta a sajtónak ígért, de át nem adott fotókat.
Az alvó sejtek nem veszélyesek
A boszniai nemzetbiztonsági bizottság Helez helyett az illetékes állami szerv, a Hírszerző Biztonsági Szolgálat (Obaveštajno Sigurnosna Agencija, OSA) vezetőinek meghallgatásával kezdte a paramilitáris szerb csoportokkal kapcsolatos információk beszerzését.
A Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetsége (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) sorait erősítő Sanja Vulić a bizottság tagjaként beszámoltatta a megjelent titkosszolgálati vezetőket a Bosznia-Hercegovinában illegálisan működő iszlám vallási közösségek, az úgynevezett paradzsámik helyzetéről is, ha már Helez paramilitáris tevékenységgel vádolta a szerb nemzetiséget.
A bizottsági meghallgatáson az OSA illetékesei elmondták, hogy nincs a birtokukban olyan információ, ami a Helez által említett paramilitáris tevékenységet alátámasztaná.

A Zelengora hegység, ahol a kiképzés állítólag folyik
A paradzsámik kapcsán pedig maga Sanja Vulić erősítette meg, hogy azok a szerb entitás belügyminisztériuma által jelzettnél kisebb számban működnek. Közvetlen terrorveszélyt nem jelentenek, mivel az azokhoz tartozó potenciális dzsihadisták „alvó sejteket alkotnak”, amik pedig a képviselő asszony szerint nem veszélyesek, mivel éppen alszanak.
A Helez által elmondottak kapcsán kibontakozó összboszniai adok-kapokban kénytelen volt megnyilvánulni az EUFOR Althea nemzetközi békemisszió vezetése is, amely nyilatkozatában jelezte, hogy nekik sincs értesülésük arról, hogy szerb paramilitáris táborok működnének a Helez által említett régióban.
Helez a szabad szájú kijelentéseivel annyiban mindenképpen öngólt lőtt, hogy azokkal muníciót szolgáltatott a Milorad Dodik vezette SNSD-nek, hogy komoly nyomás alá helyezzék a kormánykoalícióban a Helezt a soraiban tudó Szociáldemokrata Pártot (Socijaldemokratska Partija, SDP).
A szintén SNSD-és Željka Cvijanović szerb államelnökségi tag pedig felszólította Helezt, hogy „hagyja abba a boszniai és a nemzetközi közvélemény szórakoztatását, illetve adja be a lemondását, vagy ossza meg az állami szervekkel a birtokában lévő információkat.”
A majd kéthetes sajtóhadjárat és politikai iszapbirkózás eredményeként Heleznek nem volt más választása, mint újabb interjút adni, amiben megkísérli tisztázni a helyzetet. A második felvonásra az SDP vezetésével jó viszonyt ápoló Face tv Centralni dnevnik nevű műsorában került sor.
A táborok nem táborok
Az interjúban Helez igyekezett feloldani az OSA és az EUFOR tájékoztatása és a saját állításai közti ellentétet a táborok léte kapcsán. Közölte, hogy neki hitelt érdemlő tudomása van azok létéről, és attól, hogy más szervek ilyen információval nem bírnak, az még nem zárja ki, hogy azok ne léteznének.
Az ominózus táborok kapcsán pedig megjegyezte, hogy „azok nem táborok a szó szoros értelmében”, hanem csak kiképzési helyek, ahol időszakosan fegyveres kiképzés zajlik.
Ezek működéséről közölte, hogy ismeretei szerint orosz személyek jutnak át a zöldhatáron Szerbia felől, akik a kiképzés megtartását követően el is hagyják Bosznia-Hercegovina területét ugyanúgy, ahogy jöttek, majd egy bizonyos idő múlva újra megjelennek.
Helez a korábbi interjúhoz hasonlóan újra kiemelte, hogy bizonyos részleteket titoktartási okokból nem mondhat el, azonban azt közölte, hogy a felvételek a Sutjeska nemzeti parkban készültek, a Maglić és Zelengora hegyek, valamint Vučevo falu által bezárt háromszögben:

A paramilitáris kiképzés Helez által említett helyszíne (Forrás: googlemaps)
Felhívnánk a figyelmet arra, hogy a történet annyiban továbbra is sántít, hogy az említett régióban Bosznia-Hercegovina nem Szerbiával, hanem Montenegróval határos, ahol nem mellesleg a Sandžak déli részén – vagyis a montenegrói Sandžakban főként bosnyákok laknak.
Helez az interjú folyamán Senad Hadžfejzović műsorvezető többszöri kérésére sem volt hajlandó elmondani, kiktől kapta a birtokában lévő fényképeket. Azokról mindössze annyit tudhattak meg a nézők, hogy Helez azokat megmutatta Hadžfejzovićnak még a műsor felvétele előtt.
Hadžfejzović Helez kérésének eleget téve megerősítette élő adásban, hogy a miniszter ténylegesen mutatott neki fotókat, amin katonai sátrak előtt álló személyek láthatók a háttérben egy templommal hegyvidéki területen. A képek keletkezésének konkrét helyét pedig arra való hivatkozással nem osztotta meg Helez, hogy a gerillák elmenekülnének, és máshol táboroznának le.
Áztatta az OSA-t
A védelmi miniszter újfent elmondta azt is, hogy az említett paramilitáris tevékenység figyelemmel kísérésén több általa meg nem nevezhető titkosszolgálat dolgozik. Arra irányuló kérdésre, hogy az OSA-nak, mint a helyi titkosszolgálatnak miért nincs erről értesülése, a miniszter újfent azt a választ adta, hogy attól még hogy ők nem tudnak erről a tevékenységről, az folyamatban van.
Helez a saját állításának erősítése érdekében lényegében megkérdőjelezte a boszniai nemzetbiztonsági csúcsszerv munkáját azzal, hogy felsorolt több esetet, amikor a boszniai szerb entitás területén, különböző helységekben meggyilkoltak vagy bántalmaztak a közelmúltban a háború alatt elveszített otthonukat újra birtokba vevő személyeket.
Helez szerint az OSA feladata lett volna ezeknek az eseteknek a megelőzése és feltárása, de ahogy mondta, ezekről sem volt értesülésük.
A boszniai szolgálat tevékenységének értékelése kapcsán a védelmi miniszter addig merészkedett, hogy nyíltan kimondta, hogy az Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnökének befolyása mellett kell, hogy tevékenykedjen. Helez szerint Dodik rendszeresen nyomást gyakorol a szolgálat vezetésére, hogy annak munkáját korlátozza.
Helez „a tábornak nem minősülő sátoros összejövetelekről” folytatott eszmefuttatás során azzal borzolta tovább a boszniai szerbek kedélyeit, hogy kijelentette: tudomása van arról, hogy a korábban egy Belgrádban katonai attaséként tevékenykedő orosz katonadiplomata villát építtetett a szerb entitásban lévő Bilećában, amely a volt Jugoszláviában gyalogsági kiképzői központ volt.
Sőt, azóta már egy új templomot is megfinanszírozott a helyieknek az illető, így terjesztve az orosz ideológiát.
Helez az említett községet olyan településként jelölte meg, ahol a csetnik mozgalom fokozottan aktív, és fegyveres kiképzés zajlik. Erről ismételten kijelentette, hogy bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy nappal air soft fegyverrel, este pedig éles lőfegyverrel gyakorlatoznak a rejtőzködő gerillák.
Stoltenbergnek is mondott újat a paráról
Helez az orosz paramilitáris jelenléttel kapcsolatos ismereteit Jens Soltenberg NATO főtitkárral is megosztotta, amelyek közül több az újdonság erejével hatott a nyugati katonai szövetség vezetőjének.
Ugyanígy járt az ominózus interjú felvétele előtt Cristopher Gerard Cavoli tábornokkal, az Európában állomásozó amerikai erők parancsnokával folytatott találkozó során is, aki Stoltenberghez hasonlóan biztosította Helezt, hogy a NATO kiáll a jövőben is Bosznia-Hercegovina területi integritása mellett.

Kapcsolódó cikk
Helez szerint Stoltenberg az orosz paramilitáris tevékenységről előadottak hatására tett a találkozójukat követően olyan kijelentéseket, amelyek szerint kifejezetten aggasztja az orosz befolyásszerzés mértéke Boszniában.
A majd másfél órás beszélgetés alatt önnön igazát alátámasztani próbáló Helez nem hagyhatta ki a műsorban Milorad Dodik felelősségének felvetését. A két vehemens politikus négy hónappal korábbi, kevés híján fizikai erőszakkal is járó konjici összecsapása óta a felek visszatérően illetik egymást éles megjegyzésekkel.
Legutóbb Dodik minősítette gerinctelen, beszámíthatatlan politikai szereplőnek Helezt az orosz paramilitáris tevékenység kapcsán adott nyilatkozata miatt.
Válaszul Helez „a szerb nép történetének legszégyenletesebb vezetője” címmel tüntette ki Dodikot, akit szerinte a boszniai kormánykoalíciónak ki kellene penderítenie a soraiból.
Utóbbi kijelentéssel Helez a „wishful thinking” mezejére tévedt, mert mindenfajta okfejtése ellenére lényegesen kisebb esély mutatkozik a hatályos parlamenti szabályozás keretei között a Dodik vezette SNSD koalícióból való kirakására, mint arra, hogy tényleg vannak paramilitáris szerb csoportok Bosznia-Hercegovinában.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Magyarország6 nap telt el azóta
Milyen üzleti tevékenységet folytatnak a Balkáni thrillerben említett személyek, magyar vonatkozások is vannak
- Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić nem engedi, hogy az utca irányítsa Szerbiát
- Szerbia6 nap telt el azóta
Újvidéken megkezdődött a hidak lezárása, három hónap telt el a tragédia óta
- Szerbia7 nap telt el azóta
Bűnözők döntöttek a zsaruk felett – Balkáni thriller (4)