Kedves Feleim, hivatalosan is meghirdetem az uborkaszezont és a zágrábi Szent Szűz imádatát. Ugyanis, már pár napja nem történik nagyon semmi. Split előtt horgonyt vetett a...
Több, mint tíz éve folyamatos a migráció a balkáni útvonalon, annak ellenére, hogy 2016 márciusában lezártnak minősítették ezt a haladási irányt. Az első menekülthullám érkezésekor, 2012-ben,...
Továbbra sem csitulnak a nemzetiségi alapú indulatok Bosznia-Hercegovinában, főleg a Drina mentén. Legutóbb egy 19 éves bosnyák fiatalembert ütlegeltek Bratunacban a nyílt utcán. A rendőrség elfogta...
A szerbiai rendőrség közölte, hogy az ország lakói tegnap 19 órával bezárólag összesen 100 538 fegyverből álló arzenált adtak le a hatóságoknak annak az akciónak a...
Amint az várható volt, az amerikai külügyminiszter nemcsak a szerb elnökkel, hanem a koszovói miniszterelnökkel is beszélt telefonon, mert ezeket a vezetőket ő párban szokta lerendezni....
Kívánságműsort tartott a szerb elnök, aki telefonon beszélt az amerikai külügyminiszterrel, vagy fordítva, mivel az egyelőre nem derült ki, hogy ki kit hívott fel. Aleksandar Vučić...
Salamoni döntést hozott a letartóztatott/elrabolt koszovói albán rendőrökkel kapcsolatban az ügyükben eljáró kraljevói bíróság, megszüntette ugyanis a fogvatartásukat, és lehetővé tette számukra, hogy szabadlábról védekezzenek. Azért...
A Szabadkával szomszédos határ menti erdőkben és az azok környékén élők szórványos éjszakai lövöldözésekről számolnak be, a fegyverropogás ma reggel hat óra körül az erdő bizonyos...
A BALK tavaly decemberben azt írta, hogy megromolhatnak a kapcsolatok Törökország és Szerbia között, ha Ankara drónokat ad (el) Koszovónak. A szerb elnököt az idő tájt...
A szerb elnök ismét megpuccsolta a vasárnapot, merthogy lassan szokásba veszi a vasárnap délelőtti nemzeti sajtótájékoztatókat vagy televíziós interjúkat. A csapás ezúttal még nagyobb volt, mert...
Annyira helytálló ez a mondat, hogy érdemes megismételni, tehát az történt, hogy az évekig táplált fenevad elszabadult, és a gazdájára támadt. Ez a kijelentés Ante Kotromanović...
A horvát vasutak esete az egyike a ritka horvát horror sztoriknak, miután száz év alatt sikerült másfélszeresére növelni a Zágráb és Budapest közötti utazási időt. Egy...
Ilyesmit Szerbiában nem lehet büntetlenül megtenni, így le is váltották azt a minisztert, aki korábban megszankcionálta volna Oroszországot, és önmaga ellen vitte volna utcára a kormányt....
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök minden korábbi összevissza ígéretek ellenére elment Brüsszelbe, hogy „kisírja magát Borrell vállán”. A szerb elnök több koszovói szerb letartóztatását...
Orbán Viktor Szarajevóból átrepült a szomszédos Banja Lukába, ahol a boszniai Szerb Köztársaság vezetőivel tárgyalt. A Milorad Dodikkal közösen adott sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy a felek szándéknyilatkozatot...
A THE ODESSA JOURNAL tudósítása szerint figyelemre méltó csempészési kísérletet hiúsítottak meg a közelmúltban az ukrán vámőrök. Történt ez az orlivkai határátkelőn, ahol az egyik jól...
Orbán Viktor miniszterelnök egynapos látogatásra érkezett Bosznia-Hercegovinába, amelynek nagyobbik felét Szarajevóba, kisebbik felét Banja Lukában tölti. A Borjana Kirštoval folytatott találkozót követő sajtótájékoztatón Orbán Szarajevóban állást...
Between 1984 and 1986, I was a Fulbright scholar and guest lecturer at the University of California, Santa Barbara. During that time, I taught the history of...
1984 és 86 között a Kaliforniai Egyetemen, Santa Barbarában voltam Fulbright-ösztöndíjas vendégtanár. Az akkor már sok váratlan fejleményt produkáló Közép-Európa történelmét tanítottam. Az érdeklődéssel és barátsággal...