Szerbia
SZERB SALAMONOK: Szabadlábról védekezhetnek a letartóztatott koszovói rendőrök

Salamoni döntést hozott a letartóztatott/elrabolt koszovói albán rendőrökkel kapcsolatban az ügyükben eljáró kraljevói bíróság, megszüntette ugyanis a fogvatartásukat, és lehetővé tette számukra, hogy szabadlábról védekezzenek. Azért neveztük ezt kapásból “szerb salamoni döntésnek”, mert bizonyára mindenki tisztában van azzal, hogy ez a koszovói albán rendőrök szabadon bocsátását jelenti, akik aligha jelennek meg az ügyüket tárgyaló szerbiai bíróság előtt, amely így legfeljebb távollétükben ítélkezhet felettük.
Rendőrségi taxiszolgálat
Természetesen a szerbek is tisztában vannak vele, hogy ezek után a koszovói albán rendőrök ellen kizárólag távollétükben folytathatják le a bírósági eljárást, amivel a szerb kormány a szerbiai igazságszolgáltatásból csinált hülyét, ahelyett, hogy a koszovói rendőrök elengedését jóindulatú és békülékeny gesztusként kommunikálta volna.
Ezzel a lépéssel a szerb hatóságok azt a bábjátékot játszották el, hogy Aleksandar Vučić szerb elnöknek nincs befolyása az igazságszolgáltatásra, ahogy ezt az Orbán Viktorral tartott palicsi találkozóján nyilatkozta, amiből kifolyólag a letartóztatott/elrabolt koszovói rendőrök ügyében kizárólag a bíróság illetékes.
A szerb elnök vasárnapi tévészereplése alkalmával ezt még egyszer elismételte, hogy azok is értesülhessenek róla, akik a múlt héten önhibájukon kívül nem voltak televíziós készülék közelében, a jó hazafiak ugyanis nap mint nap Pinket néznek, és ők ezt már kívülről fújják.
Szerbiai médiajelentések szerint a szerb rendőrség a bírósági döntés közzététele után átment taxivállalatba, és elszállította a koszovói albán rendőröket a merdarei átkelőig, ahol azok átsétáltak a koszovói “térfélre”, amivel a szerb rendőrök segédkeztek nekik a szökés és elrejtőzés bűncselekményének elkövetésében.
A kraljevói főbíróság közleményéből kiderül, hogy az ottani főügyész annak rendje és módja szerint vádat emelt az állítólag Szerbiában “gombászó” koszovói rendőrök ellen fegyverek és robbanóanyagok illegális előállítása, birtoklása, hordása és kereskedelme miatt, ezt követően azonban peren kívül megszüntették a fogvatartásukat, amit általában akkor tesznek meg, amikor a vádlott jó eséllyel a bíróság rendelkezésére áll a várható tárgyalás alkalmával.
Nincs épeszű ember, aki ebben az esetben erre számítana.
Vučić értesítette Orbánt
A bírósági döntéssel szinte egyidőben – a végkifejlet szempontjából nincs jelentősége, hogy előtte vagy utána – Aleksandar Vučić szerb elnök arról tájékoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy a múlt heti találkozójukon megfogalmazott kérésének megfelelően a szerb hatóságok hamarosan kiengedik az őrizetből a korábban elfogott három koszovói rendőrt.
Erről Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délelőtt tájékoztatta az MTI-t.
Aleksandar Vučić ezáltal Magyarország, illetve Orbán Viktor felé azt tolmácsolta, hogy a három koszovói rendőrt Orbán Viktor kérésének megfelelően és nem a szerbiai jogszabályok értelmében engedik ki, az ugyanis nehezen hihető, hogy a szerbiai bűntetőtörvénykönyvben létezik olyan klauzula, hogy “orbáni kérés”.
Szijjártó az MTI-nek elmondta, hogy Orbán Viktor nagyra értékeli a szerb elnök lépését, amelyet a súlyos kihívásokkal terhelt időszakban hozott meg, és ez a döntés világos bizonyítéka a szerb és a magyar nemzet közötti mély barátságnak és a két ország közötti stratégiai együttműködésnek.
Amiből pedig az következik, hogy a magyar és a szerb nemzet közötti mély barátság jótékony hatással van a koszovói albán rendőrök helyzetére, remélhetőleg ezt Albin Kurti is értékeli, amikor netalán köszönetet mond érte Orbán Viktornak.
Kurti megerősítette a szabadon bocsátást
Hírügynökségi jelentések szerint a koszovói miniszterelnök megerősítette, hogy a szerb hatóságok kiengedték a koszovói rendőrség három tagját.

Kurti a Twitteren úgy fogalmazott: örülnek ugyan annak, hogy a rendőrök visszatértek családjukhoz, ugyanakkor azonban megjegyezte, hogy a koszovói rendőrök kárára elkövetett emberrablással súlyosan sérültek az emberi jogok.
A koszovói (albán) miniszterelnök a szerb felet vonná felelősségre az agresszióért.

A szerb elnökkel ellentétben az Egyesült Államokban tartózkodó Vjosa Osmani koszovói államfő nem Magyarországnak, és nem Orbán Viktor miniszterelnöknek mondott köszönetet, hanem az Egyesült Államoknak rebegett hálát mindazért, amit az USA tett a szerinte a szerbek által “túszul ejtett” három koszovói rendőr szabadon bocsátásáért.
Ezúttal is annak lehetünk szemtanúi, hogy legalább két féle narráció létezik, az egyik szerint a három “túszul ejtett koszovói albán rendőr” nem Magyarország, hanem az Egyesült Államok közbenjárására nyerte vissza a szabadságát.
A másik verzió kétfelé ágazik, az egyik ágon azt látjuk, hogy a szerb és a magyar nemzet közötti mély barátság mekkora erővel bír a balkáni népek sorsának alakításában.
Ezzel párhuzamosan az is feldereng, hogy jól megfontolt belpolitikai szempontok érdekében szerb részről minden erővel igyekeznek a törvényesség látszatát kelteni, ugyanakkor azon nem kellene csodálkozni, ha netalán megjelennének a taxi feliratú szerb rendőrautók, amelyek kizárólag szökés és elrejtőzés esetén vehetők igénybe.
Az itt felvázolt eseménysornak egyetlen fontos momentuma az, hogy a koszovói albán rendőrök visszanyerték szabadságukat, bár őszintén szólva kicsit sajnálom őket, mert a fizetésükből aligha telik arra, hogy ezentúl csak “kólát igyanak, és tortát egyenek”.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát