Connect with us

Szerbia

BAJOS BAYRAKTAR: Ankara fegyverzi fel Koszovót, így ért véget a török-szerb barátság

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Bayraktar drón
VUCIC TO ERDOGAN: I think this is the end of a beautiful friendship
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A BALK tavaly decemberben azt írta, hogy megromolhatnak a kapcsolatok Törökország és Szerbia között, ha Ankara drónokat ad (el) Koszovónak. A szerb elnököt az idő tájt Azerbajdzsánban érte utol a hír, miszerint Koszovó továbbra is napirenden tartja a Bayraktar típusú török drónok beszerzését, ami rögtön arra a megjegyzésre késztette Vučićot, hogy ha így állnak a dolgok, akkor ez hatással lesz a Szerbia és Törökország közötti kapcsolatokra. Nos, hatással volt! Ez már a török elnöki beiktatáskor kiderült, Szerbiát ugyanis az ünnepségen Ivica Dačić szerb külügyminiszter képviselte, és nem a szerb államfő, aki korábban többször is körbe udvarolta Recep Tayyip Erdoğan török szultánt, akinél Bayraktarokért kuncsorgott.

Koszovónak már vannak

Aleksandar Vučić a koszovói fegyverbeszerzésekről a „megpuccsolt vasárnapi” interjúban beszélt, amelyben az oroszországi helyzetet is elemezte.


A szerb elnök Törökországgal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a törökök nagyon komolyan felszerelték a Koszovói Biztonsági Erőket, amelynek létezése ellentétes az ENSZ BT 1244-es határozatával, valamint az 1998-99-es koszovói háborút lezáró Kumanovói Szerződéssel, illetve katonai technikai megállapodással.

– A nyugati hatalmakat, a törököket, senkit nem érdekel a nemzetközi jog. Semmi sem érdekli őket, létrehoznak egy hadsereget, amely nem létezhetne

– jegyezte meg Vučić a Pink Televíziónak adott interjújában, amiben arról is beszélt, hogy a nyugatiak azért nem törődnek a nemzetközi joggal, mert azt ők kreálják annak alapján, hogy ők az erősebbek.

A szerb elnök ilyen felvezetést követően kezdte el sorolni, hogy Koszovó milyen fegyvereket szerzett be az utóbbi időben, amit potenciális ellenfélként talán jobban tud, mint bárki más.

– A törökök nagyon hatékony páncéltörő UMTAS-rakétákat (UMTAS vagy a Mizrak-U, egy modern, nagy hatótávolságú levegő-föld páncéltörő irányított rakéta) valamint 120 milliméteres aknavetőket és 105 milliméteres tarackokat adtak Koszovónak

– mondta a szerb elnök, akinek leginkább az fáj, hogy a törökök Bayraktarokat is adtak a koszovói albánoknak, és egyébként Albániának is, csak erről az interjúban nem történt említés.

Aleksandar Vučić bizonyára még akkor áttanulmányozta a török drónok képességeit, amikor még Szerbia is pályázott erre a fegyverre, bár itt inkább az a megfogalmazás lenne helytálló, hogy amikor a belgrádi vezetés még Bayraktarokért „rimánkodott”.

Bayraktar drón

A szerb elnök emlékezetből felmondta a legfőbb tulajdonságot, miszerint a Bayraktar olyan hőkamerával van felszerelve, amely éjszaka negyven, nappal pedig hatvan kilométeres távolságba lát el, de a koszovóiak ezt még nem próbálták ki, mert a NATO-tól nem kaptak rá engedélyt.

Itt jegyzendő meg, hogy a koszovói biztonsági erők június elején, csaknem hét hónappal az erre vonatkozó megállapodás aláírását követően öt török ​​Bayraktar TB2 típusú drónt kaptak.

Milyen fegyverekkel rendelkezik Szerbia?

Vučić szerint Szerbiának ezért nagyon óvatosnak kell lennie, és adekvát eszközöket kell beszereznie arra az esetre, ha az ország veszélybe kerülne.

A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy azért utasították el a Bayraktarok beszerzését, mert Ankara Koszovónak is szállított belőlük, és miután a törökök ezáltal egy „illegális állam” fegyverszállítói lettek, ezért erről többé nem hajlandók tárgyalni velük.

bayraktar drón

Vučić szerint Szerbia ezért döntött a CH-95 típusú kínai drónok mellett, amelyek leszállítása már meg is történt, arról azonban nem beszélt, hogy hány ilyen drónt szereztek be, viszont nagy autonómiával és jó rombolóerővel rendelkező katonai eszközökként írta le ezeket a drónokat, és egyúttal azt is jelezte, hogy öt hónapon belül, vagyis az év végéig többszáz, de legfeljebb ezer öngyilkos drón érkezik Szerbiába a Közel-Keletről.

A korábban olyannyira vágyott Bayraktarok visszautasításáról szóló hírt a török sajtó is átvette, és ezzel kapcsolatban több helyen is tévesen az jelent meg, hogy Vučić iráni öngyilkos drónokat vásáról, ez egyrészt az interjúban nem hangzott el, másrészt pedig minden bizonnyal Egyesült Arab Emírségekből származó drónokról van szó.

Itt emlékeztetnénk a BALK-nak arra a februári cikkére, amely szerint az akkor az Dzabiban zajló IDEX 2023 nemzetközi hadfelszerelési vásáron résztvevő szerb elnök bejelentette, hogy Szerbia öngyilkos drónokat vásárol az Egyesült Arab Emírségektől, számokról februárban nem esett szó.

Az elrettentés és a marxizmus

A szerb elnök megfogalmazása szerint ezeket az eszközöket elrettentés céljával szerzik be, majd kitért arra is, hogy mára már a válság nyugati szereplői számára is világos, hogy az előállt helyzetért a legnagyobb felelősség Albin Kurti koszovói miniszterelnök rezsimjét terheli.

Szerinte Kurti nem áll meg, és semmilyen formában sem hajlandó létrehozni a Szerb Községek (Önkormányzatok) Közösségét, mert az egyetlen célja az, hogy Szerbiát belerántsa egy háborúba, és háborús vezető legyen, miután ez még hiányzik az önéletrajzából.

-Egy enveristáról, marxistáról és anarchistáról van szó, aki azt szeretné elérni, amit én el akarok kerülni, hogy belesodorjon bennünket egy NATO elleni háborúba

– jegyezte meg a szerb elnök, ez a kijelentés pedig igencsak egybevág a BALK egyik korábbi cikkével, miszerint Albin Kurti mentora az a baloldali Adem Demaçi volt, akit egyesek szerint az oroszok az 1948-as szakítás után azzal a céllal építettek fel, hogy gyengítsék az eltévelyedett Jugoszláviát és Titót az albán nacionalizmus és szeparatizmus révén.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap