Viola von Cramon, az Európai Parlament német képviselője azzal vádolta meg Várhelyi Olivér bővítési biztost, hogy „felvizezte” a Szerbiáról szóló jelentését, különösen az igazságszolgáltatással kapcsolatos reformok...
Bosznia- Hercegovina és a NATO szervezete több évtizedes közös múltat tudhat magáénak. Optimális esetben egy szuverén állam és egy jelentős érdekérvényesítő képességgel bíró nemzetközi szervezet közti...
Az RMDSZ elnöke szerint a nagykoalíciónak akkor van értelme, ha az alkotmányos reformot is a célkitűzések közé emelik, amihez meglesz a szükséges kétharmad, ha sikeresen zárulnak...
A Romániában két éve kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a...
Milorad Dodik boszniai szerb elnök lázas diplomáciai tevékenységet folytat, szombaton a magyar miniszterelnökkel, vasárnap pedig a szlovén kormányfővel tartott megbeszélést. A BALK a hétvégén azt írta,...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindössze négy órás látogatást tett Banja Lukában, ahol a bosznia-hercegovinai háromtagú elnökség szerb tagjával, Milorad Dodikkal tárgyalt. A találkozón konstatálták, hogy a...
2021. november 2-án Christian Schmidt főképviselő benyújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Bosznia- Hercegovina helyzetével kapcsolatos jelentését. A dokumentum szerint Bosznia- Hercegovina jelenleg a délszláv háború...
A Romániában két éve kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétfőre hívta össze országos tanácsát, hogy eldöntse: kivel alakít kormánytöbbséget, a bukaresti média azonban pénteken már...
Növekedett a forgalom a német-lengyel határon, ahol a migránsok megpróbálnak bejutni az „ígéret földjére”, ahova évekkel ezelőtt a most távozó Angela Merkel volt kancellár hívta be...
Marko Milanović Litre, a Horvát Szuverenisták (HS) parlamenti képviselője szerint Horvátországban szombatra összegyűlt a szükséges aláírások csaknem fele ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni a kuna védelmében....
Zoki Bond ismét akcióban (első fejezet itt), ez lehetne a címe a horvát köztársasági elnök főszereplésével zajló politikai kabarénak, amelyben Zoran Milanović (alias Zoki Bond, vagy...
Rendeződni látszik a román belpolitikai válság. Minekután a jobbközép kormánykoalíciót felrobbantó Mentsétek meg Romániát (Uniunea Salvați România – USR) elnöke, Dacian Cioloș kormányalakítási kísérlete kudarcba fulladt,...
Ez egy rendhagyó interjú, igazából nem is interjú, hanem egy beszélgetés leirata. Azért maradhatott ilyen hosszú, mert olyan kérdéseket feszeget Romániával kapcsolatban, amelyek eddig vagy nem...
Az Európai Bizottság elfogadta az unió bővítéséről szóló, éves jelentéscsomagot, amely részletes értékelést nyújt a Nyugat- Balkán és Törökország jelenlegi helyzetéről. A mostani jelentés legfőbb megállapításai...
Dacian Cioloșnak, az előző bukaresti jobbközép kormányból kilépett Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökének adott kormányalakítási megbízást hétfőn Klaus Iohannis román államfő. Döntése bejelentésekor az elnök...
Egy évig sem húzta, megbukott a nemzeti-liberálisok (PNL) által irányított koalíciós kormány Romániában, minekután az USR+ progresszív pártszövetség – kifogásolva Florin Cîțu kormányfő vezetési stílusát –...
A romániai elnök a járványhelyzetre hivatkozva sokáig életben tarthatja a bukaresti kormányt. Klaus Iohannis arra figyelmeztette az egymásra acsarkodó parlamenti párokat, hogy a „katasztrofális” járványhelyzet és...
A horvát titkosszolgálat (Sigurnosno-obavestajna agencija, SOA) már hetedik alkalommal tette közzé jelentését az ország biztonsági helyzetéről. Az idei elemzés rámutat arra, hogy Horvátország biztonságos és stabil...
Az ENSZ Közgyűlésének pulpitusáról üzengetett egymásnak Zoran Milanović horvát elnök és Željko Komšić, Bosznia- Hercegovina államelnökségének horvát képviselője, aki minden bizonnyal bosnyák támogatással került erre a...