Míg Aleksandar Vučić szerb elnök hűtőszekrényekből bújik elő, addig Horvátországban minden csapból Zoran Milanović horvát köztársasági elnök folyik. Nincs olyan téma, amibe bele ne kotnyeleskedne, így...
Kissé hezitálva ugyan, de mégis számítógép mellé kényszerítettem magam, az Orbán-nyilatkozatból kiragadott idézet miatt ugyanis a felkorbácsolódó kedélyek kisebbfajta horvát-magyar csörtéhez vezettek, s ezt kötelességtudatból nem...
Miután a holtra riogatott nyugat-európai polgárok lassanként rájöttek, hogy az orosz-ukrán háború még eltart egy darabig, a hangulat kezdett visszafordulni a szokványos mederbe, a jelek szerint...
A szabad világ és a demokrácia védelme nem könnyű dolog. Sőt esetenként komplikált is, pláne, ha az íróasztal mellett megszerkesztett gazdasági szankciók nemcsak a címzettet sújtják,...
Zoran Milanović horvát köztársasági elnök azzal vált igazi világsztárrá, hogy bejelentette Svédország és Finnország NATO-csatlakozási kérelmének megvétózását, amennyiben az EU és a nemzetközi közösség nem tudja...
Horvátországban – érthető okok miatt – nagy érdeklődést váltott ki a legfrissebb európai földrengési térkép, amelyet nemrég mutattak be Svájcban az „Európai földrengésveszély- és kockázati modellek”...
A horvát gazdaság „kriptoágazata”, a kormány és a médiumok által gondosan eltitkolt high tech és IT, töretlenül folytatja gyors növekedését. Így például az eszéki technológiai vállalat,...
Bár szívem szerint arról értekeznék, hogy a zágrábi Kraš csokoládégyár egy április 1-i tréfa nem várt közönségsikerére reagálva megvalósította a töpörtyűs csokoládé-projektet, és szombaton áruba is...
Amikor hat évvel ezelőtt Andrzej Duda lengyel és Kolinda Grabar- Kitarović horvát elnök bejelentették a Baltikum- Adria kezdeményezést ezt a megfigyelők, elemzők zöme sommásan szépen hangzó...
A horvát nemzeti hírügynökség (HINA) értesülései szerint a nagy nemzetközi nyomás alatt lévő Németország úgy tesz eleget a sürgős fegyverszállítással kapcsolatos ukrán követeléseknek, hogy elcseréli a...
Horvátország ismét belső perpatvartól hangos, de annyira régi dolgokról van szó, hogy az emberek zöme vagy nem emlékszik rá, vagy soha nem is hallott róla. Legrövidebben:...
Most, hogy az ország még mindig a húsvéti sonka-tojás kombó következményeit igyekszik kiheverni – a pedáns statisztikusok szerint Horvátországban átlagban 1700 tonna sonka fogy el Húsvétra...
A horvát-észt Defensphere aláírta a Vegvisir-rendszer integrálásáról szóló szerződést a dél-afrikai Paramount Group páncélozott járműveibe. Egy olyan rendszerről van szó, amelynek köszönhetően a járműben ülők 360...
Bár már mindenki nagyjából elfelejtette, a horvát fővárosra zuhanó ex-szovjet robotrepülőgép története ismét újabb fordulatot vett. Mint tudjuk, arról van szó, hogy több mint egy hónappal...
A horvát külügyminisztériumban átadták Andrej Nyesztyerenko orosz nagykövetnek azt a jegyzéket, amelynek értelmében tiltakozásul az Ukrajna elleni „brutális agresszióra, és az annak folyamán elkövetett számos bűncselekményre”,...
A horvát válságtörzs ma (péntek) éjféltől számítva feloldott szinte minden járványügyi korlátozást az országban, az egészségügyi és szociális intézményekben bevezetett különleges intézkedéseken kívül. Így már a...
Ami Horvátországot illeti, az ukrajnai háború kezd kikerülni a figyelem középpontjából. Ez az újságok címlapján is nyomon követhető, ahol a belpolitika, az idegenforgalmi idény és a...
Anthony Blinken külügyminiszter videoüzenetben szögezte le: a Horvátország elleni támadás az USA elleni támadás is. Az Egyesült Államok és Horvátország közötti diplomáciai kapcsolatok létesítésének 30-dik évfordulója...
Miután csütörtökön Ana Maslać Plenković, Andrej Plenković horvát miniszterelnök felesége egészséges fiúgyermeknek adott életet, senki sem vádolhatja tehetetlenséggel – impotenciával – a horvát kormányfőt, de azzal...