Connect with us

Horvátország

ADRIA: Jön az áradat, ezért ne vegyünk házat rögtön a tenger mellett

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A csütörtökön Splitben megrendezett kétnapos éghajlatváltozási konferencián arra figyelmeztettek, hogy az Adrián nem szabad közvetlenül a tenger mellett építkezni, mivel azokat az éghajlatváltozás és a megemelkedett tengerszint által okozott árvizek sújthatják. A spliti Medils-ben (Mediterrán Élettani Intézet) megtartott tanácskozáson horvát és olasz szakértők vettek részt, megrendezésére pedig az Interreg EU-projekt keretében került sor. Szóval a bő lére eresztett elmélkedések veleje, hogy ha valaki jutányosan árul nekünk tengerparti házat az Adrián, rögtön a tenger mellett, azt ne vegyük meg.

A tanácskozáson ugyanis elhangzott, hogy az Adria átlagos vízszintje az utóbbi 30 évben 10 centivel emelkedett, ami arra enged következtetni, hogy a tengerszint 2100-ig akár egy méterrel is feljebb lehet.


Aki most legyintett, hogy szokásos klímahiszti, az ne tegye, mert a jelenlegi helyzet is olyan, hogy kedvezőtlen széljárás esetén a tenger néha-néha elönti az alacsonyabban fekvő területeket és ez tulajdonosi szempontból sok bosszúságot és kiadást jelent.

Az üzlet az üzlet

Persze, az emberek zöme nagy ívben tesz a Waterworld közeledésére, mint ahogyan Pompei lakosai sem hitték igazán, hogy kitörhet a vulkán.

Míg Dalmácia foci-lázban ég, a mai Hajduk- Dinamo rangadó miatt, amit ha igaz telt ház, 30 ezer néző előtt játszanak, vannak olyanok is akik komoly pénzeket akarnak keresni.

Így a szomszédban, Montenegróban a bijelai Adriatic 42 hajógyár hivatalosan október 28-án nyitja meg kapuit, és a világ egyik legnagyobb jachtja – a Black Pearl – lesz az első a megajachtok javítására és karbantartására szolgáló egyedülálló hajógyár dokkjában – mondta az Adriatica 42 vezérigazgatója, Rade Antolović a Mina-business ügynökségnek.

Az Adriatic 42 az első évében 14 szuperjacht javítását tervezi, és öt év alatt ezt a számot 109 megajachtra akarják növelni.

– Nagy ambícióink vannak, mert minden ügyfelünk számára megteremtjük az előfeltételeit annak, hogy világszínvonalú szolgáltatást kapjanak. Ennek érdekében több mint 40 millió eurós beruházással biztosítottuk a legjobb infrastruktúrát, például az új generációs, milliókat érő, 180 méter hosszú, 37 méter széles, tízezer tonna kapacitású úszódokkot, amely lehetővé teszi a világ legnagyobb jachtjainak a fogadását

– ecsetelte dicsekedve a vezérigazgató az új hajógyár nagyszerűségét.

Vége az utcai bulizásnak

Varasd városában a városatyák úgy döntöttek, hogy véget vetnek a fiatalok utcai bulizásának. Kellő szigorral felfegyverkezve meghozták a közrenddel és csendháborítással kapcsolatos vadiúj rendeletet, amelynek értelmében a város területén záróra után, éjjel 2 és reggel 6 óra között tilos lesz vidámkodni az éttermek és bárok teraszain, illetve ezek környékén.

Valamilyen pénzbírságokat is kilátásba helyeztek, de mindehhez sok szerencsét kívánunk nekik. Mivel Horvátországban, így Varasdon sincs elég rendőr, mi arra gyanakszunk, hogy nem lesz, aki érvényt szerezzen a rendeletnek, a dolce vita pedig tovább folyik az utcákon, tereken. Mindegy. Az a fő, hogy a városatyák ismét tanúságát tették bölcsességüknek és a lakossági érdekek elkötelezett védelmének. Erre akár ihatnánk is valamit, mert még nincs két óra!

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap