Connect with us

Európai Unió

ÜGY LEHET BELŐLE: Most már Horvátországgal is probléma van, Brüsszel fellépne a horvát kormány ellen az INA miatt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az Európai Bizottságnak Horvátországgal máris meggyűlik a baja
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A horvát gazdasági napilap, a Poslovni dnevnik híradásából kiderül, hogy az Európai Bizottságnak nagyon nem tetszett a Horvátország kormányának döntése, miszerint az INÁ-nak a legalacsonyabb áron kell eladnia az összes hazai gázt a Horvát Villanygazdaságnak (HEP-nek). A bizottság véleménye szerint az egyetlen ügyfél kiváltságos helyzete a szabadpiaci verseny szabályainak megsértését jelenti, ami az EU egységes piacának sarokköve.

Brüsszel vs. Zágráb

A Poslovni értesülései szerint az Európai Bizottság szolgálatain belül már terjedni kezdett az információ, hogy „most már problémánk van Horvátországgal”. A kollégák arról számoltak be, hogy „egy felelős pozícióban lévő, tájékozott tisztviselő” szerint Horvátország nem fogja tudni keresztülvinni azon szándékát, hogy ezzel segítse fogyasztóit, amint azt bejelentette.


Egy másik névtelen forrásra hivatkozva a lap azt írja, hogy a bizottság állítólag már kapcsolatba lépett az illetékes horvát minisztériummal, hogy jobban megértse a hazai forrásokból származó horvát gáz értékesítéséről szóló döntést, és annak következményeit.

– Azt vizsgálják, hogy ez a döntés milyen hatással lenne a szomszédos tagállamokra

– jelentette ki a Poslovni dnevnik informátora, majd hozzátéve hogy:

– Nagyon szilárd jogi keretre emlékeztetünk, amely az EU-tagállamok közötti szolidaritás szellemében biztosítja az ellátás biztonságát. A határokon átnyúló gázáramlást érintő, valamely tagállam által alkalmazott egyedi korlátozások indokolatlanok, és csak fokozhatják a problémákat a gázpiac jelenlegi helyzetében.

A gazdasági szempontok irrelevánsak

A brüsszeli „Deep Throat” – a tájékozatlanabbak számára ez a Watergate-botrányra való utalás – azt is tisztázta, hogy valamelyik tagállam milyen esetben korlátozhatja a gázeladást:

– A külső piacra irányuló kivitel korlátozása csak nagyon konkrét esetben indokolható, mint például az egészségvédelem vagy a közrend megóvása, és minden tekintetben meg kell felelni az arányosság elvének.

Ezt úgy kell érteni, hogy az említett arányosság az országos szükségletek és az exportkorlátozások közötti kapcsolatra utal. A továbbiakban a brüsszelita azt is elmondta, hogy a gazdasági hivatkozások soha nem jelentenek elfogadható indokot a külső piacra irányuló export korlátozására.

Szerinte „egységes és összehangolt uniós megközelítésre, valamint az energiapolitika és az egységes piaci szabályok jogi keretének való megfelelésre van szükség” ahhoz, hogy sikeresen reagálhassunk az Oroszországból érkező gázellátás csökkenésére.

Horvátország valószínűleg nehezen tudja bizonyítani a komoly fenyegetettséget – a fogyasztók számára a gáz magas ára tehát gazdasági ok, így nem jelent komoly fenyegetést, és ennek értelmében az intézkedés az egységes piacot szabályozó európai jogszabályok megsértése –, a brüsszeli bizottság egyébként is azt szeretné, hogy a lehető legkevesebb tagország „járjon egyéni utakon”.

Megszeppen vagy röhög a markába?

Megállapodás hiányában Brüsszel eljárást indít Horvátország ellen a szabadpiaci verseny szabályainak megsértése miatt. Az első lépés egy figyelmeztető levél lesz, amelyben magyarázatot kérnek a horvát intézkedésre, amelyre a tagállamnak, jelesül Horvátországnak két hónapon belül válaszolnia kell.

A horvát kormány hivatalosan megszeppen ugyan, titokban viszont röhög a markába. Miután Zágráb folyékonyan beszél „brüsszeliül”, úgy tesz majd, mint aki komolyan gondba esett „az EU egységes piaci sarokkövének” kimozgatására tett kísérlet miatt.

Aztán a minisztérium nagy levelezésbe bocsátkozik az EB szolgálataival, és igyekszik tisztázni a horvát álláspontot, majd röpke két hónap leforgása után, az EB arra a következtetésre jut, hogy elkerülhetetlen a figyelmeztetés kibocsátása, így hát meginti Zágrábot. Ezt követően a horvátok kotlanak rajta még két hónapig, hogy körülbelül áprilisban, amikor a gázimportot korlátozó ideiglenes intézkedés lejár, hamut hintsenek a fejükre, és nagy mea culpázások kíséretében eleget tegyenek az EB szigorú követelményeinek.

Egy biztos: mindezek közepette a procedúra jottányit sem sérül, csak a józan ész. De ez már egy ideje úgysem érdekel senkit sem.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap