Ismét viharfelhők közelegnek Horvátország felé, a szerdaihoz hasonló újabb szupercellás viharról egyelőre azonban nem beszélhetünk, mert annak kialakulásához mindössze 4-5 órára van szükség, tehát nehezen jósolható...
Szerbián is végigsöpört a „szupercellás vihar”, jelentős károkat okozva, az ottani médiajelentések szerint azonban emberéleteket nem követelt, mint Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában. Szerbiában is fák dőltek az...
A címben az anyatermészettel kapcsolatban megfogalmazott megállapítást vallási nyelvre is lefordíthatnánk, ami képletesen és nem képletesen szólva úgy hangzana, hogy mostanában sűrűn csapkod az istennyila arrafelé....
A Vladislav Ribnikar Általános Iskolában tömeggyilkosságot elkövető K. K. a belgrádi főügyészségen folytatott kihallgatása során azt mondta, hogy az apja, Vladimir K. vitte a lőtérre, és...
Koszovó Bayraktar TB2 drónokkal bővítette katonai arzenálját – közölte vasárnap a koszovói kormányfő. Albin Kurti a Facebookon közzétett egyik bejegyzésében azt írta, hogy a legújabb kiadások...
Az egykor az exportkudarcai miatt csúfolt francia vadászrepülőgép néhány év alatt megfordította a rossz sorozatot. 2015 óta hét ország vásárolt Rafale-t, és a lista gyorsan bővülhet,...
Magyarország a felelős szomszédságpolitika jegyében mindent megtesz azért, hogy a Nyugat-Balkán és benne Bosznia-Hercegovina meg tudja őrizni hosszú távon a stabilitását és a békéjét – jelentette...
A Magyar Narancs május 25-én közölt egy hosszabb cikket arról, hogy megjelenés előtt álló könyveket tiltottak le a Vajdaságban. A vajdasági „kézi vezérelt magyar kultúráról” szóló...
A. Sajti Enikő új könyve annak a Délvidéknek a históriájáról szól, amelynek lakói 1918 és 1944 között háromszor éltek át impériumváltozást. A szerző a következőket írja...
A szerbiai rendőrség közölte, hogy az ország lakói tegnap 19 órával bezárólag összesen 100 538 fegyverből álló arzenált adtak le a hatóságoknak annak az akciónak a...
Kívánságműsort tartott a szerb elnök, aki telefonon beszélt az amerikai külügyminiszterrel, vagy fordítva, mivel az egyelőre nem derült ki, hogy ki kit hívott fel. Aleksandar Vučić...
A horvátországi Drniš közelében, a Čikola patak kanyonjában délután fél egy körül lezuhant egy magyar katonai helikopter, amelynek a fedélzetén három személy tartózkodott. A tragédia a...
Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn délután találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a két ország együttműködési stratégiai tanácsának mai első ülése előtt. Casual dress code A szerb...
A BalkCast következő adásban Kakuk L. Tamást, A Nap kérdése című rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője látta vendégül a BALK főszerkesztőjét a Kossuth Rádió stúdiójában. A beszélgetés központi témája...
A Balk Magazin podcastjének legújabb részében Varga Szilveszter főszerkesztőnk és Egeresi Zoltán, Törökország és a balkáni régió kiváló szakértője, mélyrehatóan tárgyalják a törökországi választások eredményeit és...
Montenegróban ma, június 11-én választásokat tartanak, holnapra kiderül, hogy miként szerepel az új montenegrói elnök, Jakov Milatović pártja, az Európa Most Mozgalom, és azt is megtudjuk,...
A Washington Post beszámolója szerint az USA-nak tudomása volt arról a részletes ukrán tervről, amely az Északi Áramlat gázvezeték megtámadására irányult. A Discordon történt kiszivárogtatás szerint...
A koszovói miniszterelnök tegnap este találkozott az Európai Unió és az Egyesült Államok közvetítőivel, az eszmecsere azonban mintegy fél órával később kezdődött, mert Albin Kurti egy...
A szerbek kétharmada elutasít bárminemű összecsapást Koszovóval, ez derül ki a belgrádi Demostat közvéleménykutató intézet legújabb felméréséből, amely alapján a szerbiai kormány az élet öt fontos...