Migráció
Reggel 4 óra óta nyolcszáz szerb rendőr fésüli át a Szabadka környéki erdőket
A szerb rendőrök hajnali négy órakor Szabadka környékén megkezdték a magyar határ felé eső erdők átfésülését az illegális migránsok utáni kutatás során. Sajtójelentések szerint az akcióban a szerb rendőrség mintegy tíz alosztályának nyolcszáz tagja vesz részt. A keresés kiterjed a makkhetesi erdőre, a közvetlenül a határmentén fekvő Tőzegtó környékére, valamint Radanovácra és Hajdújárásra is. Az akció a cikk keletkezésének pillanatában még tart.
Rendőrök az erdőben
A nagyszabású akciót Bratislav Gašić belügyminiszter felügyeli, aki az egész éjszakát a helyszínen töltötte a rendőrség tagjaival, ugyanakkor az akcióról a szerb rendőrség a honlapján a déli órákig semmit sem közölt.
A helyi beszámolókból az derül ki, hogy a migránsok utáni kutatásban részt vesz a szerb rendőrség helikopteregysége is, a környéken élők szerint ennek következtében a délelőtt folyamán többször is hallani és látni lehetett a helikopterek átrepülését.
A közösségi médiában a helyiek arról számolnak be, hogy a helikopterek Radanovác és Makkhetes térségében folyamatosan a levegőben vannak.
Több bejegyzés olvasható arról is, hogy a rendőrök átvonultak a lakott területeken.
A mellékelt videó készítője „Bravó, fiúk!” kijelentéssel üdvözölte a rendőrségi akciót, a világhálón azonban sokan szkeptikusan fogadták a rendőri fellépést, és tartós karhatalmi jelenlétet tartottak szükségesnek ahhoz, hogy a migránsok ne térjenek vissza a térségbe.
Egyes internetes bejegyzések szerint a migránsok még nem sokkal a rendőrségi akció előtt is csoportosan meneteltek a magyar határ mentén elterülő erdők felé.
Visszatérő vendégek
Ezzel kapcsolatban többen attól tartanak, hogy „ma elvisznek tízet, estére már jön száz migráns”, mert hordják őket a taxisok, de az is felmerült, hogy semmi sem történik, mert az erdőt ugyan megtisztíthatják, de az igazi felelősöknek nem esik bántódásuk.
– Remélem, őszintén bízom a sikerben, de van okom kételkedni abban, hogy a Szabadka feletti erdőket és a határmenti területeket végre megtisztítják, mert az elmúlt időszakban már volt alkalmunk látni ilyen és ehhez hasonló akciókat
Kapcsolódó cikk
Közröhej tárgyává vált a szabadkai polgármester, amikor a migránsok számáról beszélt
– írta egy hozzászóló az egyik internetes csatornán. A bejegyzés szerzőjének annyiban igaza van, hogy valóban több hasonló akció volt, ám a jelek szerint a szerb rendőrségnek ez a legnagyobb, összehangolt kísérlete a térség „migránsmentesítésére”.
A rendőrségi autók mellett az akcióban mentőkocsik is részt vesznek, tehát a hatóságok arra is felkészültek, hogy orvosi segítséget nyújtsanak azoknak, akik esetleg erre rászorulnának.
A térségben élők tegnap is arról számoltak be, hogy gyakori lövöldözéseket hallottak az erdők irányából, voltak akik keserűen jegyezték meg, hogy mintha nem is Szerbiában, hanem Szíriában élnének.

