Connect with us

Görögország

Lezuhand egy Canadair az eviai erdőtűz oltása közben, a két pilóta eltűnt

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Canadair
A tragikus pillanat, amikor a jobb szárny beleakad egy fába
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

Görögországban nem sokkal délután három óra előtt lezuhant egy tűzoltó hidroplán, miközben az Evia sziget déli részén tomboló erdőtűz megfékezésében vett részt.

A baleset a Karisztosztól mintegy 10 km-re keletre fekvő Platanisztosz közelében történt, ahol a lángok már elérték a házakat.

A terjedését segítette, hogy a térségben erős szél fújt.

A több tévécsatorna által is közzétett videó szerint a Canadair CL-215-ös típusú repülőgép vizet dobott egy tűzfészekre, majd az egyik szárnyával súrolt egy fát.

Ennek következtében a jobb szárnyból le is vált egy darab, feltehetően emiatt következett be a katasztrófa, mert a hidroplán ezt követően a hegyoldalba csapódott.

A gép a légierő 355. taktikai szállítószázadához tartozott, és két ember volt a fedélzetén.

Egyes jelentések szerint nem tudtak katapultálni, mert a gépen nem volt ehhez szükséges berendezés.

A és a másodpilóta eltűnt, az első jelentések szerint minden bizonnyal életüket vesztették, bár ezt hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Görögország

Plenković mentené a Dinamo huligánjait, Zelenszkij pilóták képzését kérte Athénban

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Zelenszkij, pilóták, Ukrajna
ÜNNEP VAGY VALAMI MÁS? Vacsorára gyűlt össze a húsz éve előszobázók nagy családja (Forrás: Ekatherimini)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Bár nem azért utazott a fővárosba – Andrej Plenković horvát miniszterelnök a regionális vezetők informális találkozójára ment a Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából -, az esemény előtt azonban kétoldalú találkozót folytatott a házigazda Kiriákosz Micotákisszal. A beszélgetés középpontjában a nemrég letartóztatott Dinamo-szurkolók, illetve az általuk kiváltott görögországi zavargások álltak, amelyekben egy személy életét vesztette. Megérkezett Athénba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akinek három kívánsága is volt a miniszterelnök irányába.

Mi lesz a 102 hülyegyerek sorsa?

Sajnos, a bebörtönzött horvát rendbontók száma nem 101, hanem 102, így kútba esett a poénkodás a dalmát kiskutyákkal. A gond azzal van, hogy a börtönök nem sokban különböznek a török börtönöktől, azaz meglehetősen randa helynek számítanak.

Ez a horvát ördögfiókák számára már önmagában véve is rossz hír, mert ugye, a börtönökben elsősorban görögök vannak, köztük AEK-szurkolók is, de a helyzet ennél is cifrább, mert szép számmal vannak szerb bűnözők is, akik itt töltik a büntetésüket.

Amikor kiderült, hogy a huligánokat vizsgálati fogságba helyezik, érkezett is pár szívhez szóló üzenet, hogy onnan élve nem kerülnek ki. Ez pedig Horvátországban verte ki a biztosítékot, mert még a legmarconább huligánnak is van mamája.

A szülők jajveszékelése szépen töltötte a hasábokat, egyes ellenzéki politikusok rá is mozdultak a kínálkozó alkalomra, sőt Milanović köztársasági elnök is mondott pár zokibondosat, amit persze a bulvárlapok idéztek vért szimatolva.

Zelenszkij pilóták Ukrajna

Andrej Plenković Görögországba elvitta magával Daniel Markićot, a horvát polgári titkosszolgálat, a SOA első emberét is, aki a képen balról az első (Forrás: X-platform, Andrej Plenković )

Ebben a helyzetben ajánlatosnak tűnt némi tűzoltás, amit Plenković miniszterelnök, alias Plenx most Athénban végre is hajtott.

– Álláspontunk világos, határozottan elítéltük a huliganizmust, sajnálatunkat fejeztük ki az emberélet elvesztése miatt, ellenezzük a szurkolói erőszakot

– jelentette ki Plenx athéni nyilatkozata elején.

– A miniszterelnök azt mondta, hogy garantálni tudja a fogva tartott horvát állampolgárok biztonságát a őrizetben, ugyanakkor követeltük, hogy tisztességes tárgyalást kapjanak a rendbontásban résztvevők, harmadszor pedig követeltük, hogy azok, akik csak kihágást követtek el, térjenek vissza Horvátországba

– tette hozzá a horvát miniszterelnök a sajtótájékoztatón.

Plenković arról is beszélt, hogy a rendőrség még nyomoz, és megerősítette, hogy látta a legfrissebb felvételeket, mellékesen szólva mi is megnéztük, de annyira pixelesek, hogy jóformán semmi olyat nem láttunk rajtuk, ami perdöntő lenne.

Szavai szerint, figyelemmel kísérik a médiát, de egyelőre semmit sem tud a tettes kilétéről, és abban sem biztos, hogy a most bemutatott új videó mentesíti-e a horvát szurkolókat a gyilkosság vádja alól.

A horvát miniszterelnök úgy vélte, hogy egyébként meg minden a rendőrség és a hatóságok kezében van, ők végzik a nyomozást.

Rendhagyó helyzet

Plenković a görög miniszterelnökkel folytatott találkozóról szólva elmondta, hogy Micotákisz szerint a nyomozás még néhány hétig eltarthat, merthogy időbe telik, amíg minden bizonyítékot, minden felvételt megnéznek, és beszélnek a gyanúsítottakkal, de ez is jóval kevesebb, mint amire számítani lehetett.

A horvát miniszterelnök megismételte, hogy a zágrábi kormány sajnálatát és részvétét fejezte ki Micotákisznak a bunyóban megszúrt görög állampolgár halála miatt, de ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a horvát fél írásban benyújtotta a fent felsorolt kérelmeket a görög hatóságokhoz.

– Megteszünk mindent állampolgáraink érdekében, de tiszteletben kell tartanunk az igazságszolgáltatás függetlenségét. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen helyzettel szembesült volna a horvát kormány, hogy hirtelenjében ennyi horvát állampolgárt tartottak fogva egy külföldi országban

– jegyezte meg végül Plenković.

Zelenszkij is besurrant

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök máskülönben hétfő este vacsorán fogadta a Nyugat-Balkán és az EU-tagállamok vezetőit a Maximos kastélyban, hogy informális vitát folytasson velük az EU bővítéséről és a régió európai jövőjéről, és egyúttal kiemelje szerepét a stabilitás, valamint a béke és az energiabiztonság pilléreként a Balkánon és Délkelet-Európában.

Görög kormányzati források hangsúlyozták, hogy a vacsorára szimbolikusan az egykori EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón elfogadott Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulóján került sor, amikor ezek az országok először állapodtak meg arról, hogy a Balkán jövője az EU- van. Ennek vagy húsz éve, az sem most volt.

A találkozón részt vett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is. Ugyanakkor Athénba érkezett Horvátország, Bulgária és Románia miniszterelnöke – Andrej Plenković, Nikolai Denkov és Ion-Marcel Ciolacu, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök, Jakov Milatović montenegrói államfő, Dimitar Kovacsevszki észak-macedón miniszterelnök, Albin Kurti koszovói miniszterelnök, Borjana Krišto, a bosznia-hercegovinai minisztertanács elnöke és Maia Sandu moldovai elnök.

Edi Rama albán miniszterelnök viszont kimaradt a buliból, miután Athén és Tirana diplomáciai perpatvart folytat Fredi Beleri, Himare város görög etnikumú polgármesterének folyamatos bebörtönzése miatt.

Zelenszkij pilóták, Ukrajna

Zelenszkij ismét a figyelem középpontjában volt

Besurant visszont a találkozóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, bár Ukrajna nemigen tartozik a Balkánhoz, viszont a bővítésben igencsak érdekelt, és ilyen szempontból sokkal jobb pozícióban van, mint azok a balkáni államok, amelyek már húsz éve előszobáznak.

Zelenszkij nagy titoktartás közepette érkezett meg a csúcsra, de ha már ott volt, akkor segítségét kérte az F16-os pilóták kiképzéséhez, valamint a gabonafolyosó stabilitásának biztosításához, és emlékeztetett azokra az ígéretekre, hogy a görögök részt vesznek Odessza újjáépítésében.

Mindebből kiderül, hogy a Thesszaloniki Nyilatkozat huszadik évfordulója alkalmából rendezett vacsora minden másról szólt, csak nem az Európai Unió további bővítéséről, bár ne tagadjuk, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök külön-külön találkozott az érintett országok vezetőivel, mint például a macedón és a koszovói miniszterelnökkel, illetve a szerb elnökkel.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava