Connect with us

Szerbia

A rendőrök automata fegyvereket is találtak a migránsoknál a szabadkai erdőkben

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

rendőrök
SEMMI SEM VÁLTOZOTT: A Budapest-Belgrád autóút közelében lévő egyik ház elején elhelyezett kamera rögzítette, hogy este hét óra után nem sokkal, vagyis mintegy fél nappal a "nagyszabású" rendőri akciót követően megérkeztek az újabb migránsok (Forrás: Facebook)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerb rendőrök összesen 300 illegális migránst kaptak el a Magyarországgal szomszédos szabadkai erdősávban az „illegális migráció visszaszorítását célzó akciójuk során”. Ezt a szerb belügyminisztérium közölte a kedden (augusztus 1-én) hajnalban kezdődött rajtaütést követően, amelyben a szerb terrorelhárító különleges egységnek, a csendőrségnek, a rendőrség gyorsreagálású egységének (ИJП), a bűnügyi rendőrségnek, a határőrségnek, a műszaki igazgatóságnak, a terrorelhárítási csoportnak és a szabadkai rendőrségnek 820 tagja vett részt.

Megint mantráznak a rendőrök

A migránsok utáni kutatás 6800 hektáros területre terjedt ki, nevezetesen a Makkhetesre, a Kőriserdőre, a Tőzegtó környékére és Hajdújárásra.


Az akció során a rendőrök kilenc géppisztolyt, egy távcsöves vadászkarabélyt, három pisztolyt, valamint 841 darab különböző kaliberű lőszert találtak a migránsoknál.

Az elfogott migránsok közül 13-at őrizetbe vettek, 27 ellen pedig szabálysértési eljárást indítanak, ez jövő idős szerkezet.

A többi migráns esetében most sem történt más, mint a korábbi hasonló akciókat követően, a hivatalos közlemény szerint ugyanis „a menekültügyi hivatallal együttműködve befogadó központokba szállították őket, ahol megfelelő elhelyezést biztosítottak számukra”.

Ezt a mondatot tartalmazták már a korábbi akciókat követően kiadott közlemények is, ami arra utal, hogy a megfogalmazás nem változott, kérdés hogy ezek után várható-e, hogy a helyzet változik?

rendörök

Pisztoly, géppisztoly, tár, töltények és egy adóvevő is előkerült az erdőben végrehajtott „rajtaütés” során (Forrás: szerb belügyminisztérium)

Az a mantra is, miszerint „a rendőrség az elkövetkező időszakban is rendszeresen ellenőrzi a migránsok mozgását és tartózkodását, hogy megőrizze valamennyi szerbiai állampolgár, valamint a migránsok biztonságát”, szintén szerepelt már az előző közleményekben.

Mint korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, megfordult Szabadkán Bratislav Gašić szerbiai belügyminiszter is, aki az „illegális migráció” visszaszorítására és a csempészcsoportok felszámolására irányuló rendőri akció során úgy fogalmazott, hogy számukra „a lakosság biztonsága az első”.

Ezt és a következő mondatot olvasva is erős déjà vu érzésünk támad, „a miniszter ugyanis rámutatott, hogy Szerbia a nemzetközi egyezményekkel összhangban tiszteletben tartja a migránsok összes jogát, és humánusan viszonyul hozzájuk, ugyanakkor elvárja, hogy tartsák tiszteletben az ország törvényeit, és ne éljenek vissza az állam és a lakosság vendégszeretetével”.

Valószínűleg erre a helyzetre lehet elővenni azt a szerb szólást, miszerint „Tresla se gora, rodio se miš”, vagyis „megmozdult a hegy, egérke született” – tehát semmi olyan nem történt, ami arra utalna, hogy bármi is változott volna a szerb migránspolitika terén.

rendőrök

Nekik nem volt szerencséjük, őket elkapták (Forrás: szerb belügyminisztérium)

Az erdőben a helyzet változatlan

A rendőrök – mint a hivatalos közleményből kiderült – mintegy háromszáz migránst szállítottak el a Szabadka környéki erdőkből, őket a Palicsi úton lévő egyik szupermarket parkolójában négy autóbuszra tették fel, – legalábbis erről tanúskodik egy Facebookon megjelent videó.

A hivatalos közleményből ugyan kimaradt, de Ivica Ivković rendőrezredes az N1 televíziónak elmondta, hogy a fent felsorolt fegyvereken kívül a migránsoknál nem kevesebb, mint 13 adó-vevő készüléket találtak, ami azt jelzi, hogy az erdőben az embercsempészek nem telefonokkal, hanem ezekkel a kütyükkel tartották egymással a kapcsolatot.

Ivković nyilatkozata szerint a kollégái megpróbálják kideríteni, hogy honnan származnak a migránsok kezébe került fegyverek, mert szeretnék felszámolni a migránsokhoz kötődő illegális fegyverkereskedelmet.

Natalija Jakovljević, a Magločistač (Ködeltakarító) című helyi portál szerkesztője szerint az valóban problémát jelent, hogy eddig még nem került megállapításra a fegyverek származási helye, az viszont szinte azonnal kőbe véshető, hogy a migránsok továbbra is szeretnék átlépni a határt, amiben az embercsempészek segítenek nekik. Ez persze nem önzetlen segítség, hanem jól jövedelmező üzlet.

A migráció szempontjából pedig Szabadka kimondottan rossz helyen van, a város helyzetét pedig nehezíti, hogy észak-kelet felől nagy kiterjedésű, nehezen áttekinthető erdős területek veszik körül, a fenti nyitókép pedig arról tanúskodik, hogy fél nappal a tisztogató akció után máris megérkeztek az első fecskék, vagyis az első migránsok.

– A migránsok gyakorlatilag nem tudnak továbbmenni, így bizonyos értelemben a helyzet foglyai, és nincs más kiút számukra, miután Magyarország nem engedi tovább őket, így az embercsempészek karjai között találják magukat

– jelentette ki Natalija Jakovljević, az előbb említett Ködeltakarító című portál szerkesztője. A nyilatkozat arra utal, hogy a migránsoknak és az embercsempészeknek – más-más okból ugyan – de ugyanaz az érdekük, ami nem más, mint hogy leküzdjék a magyar határkerítést.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap