Connect with us

Szerbia

Szerbiában és Boszniában is pusztított a vihar, amely a Száva folyó vonalán vonult végig

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

vihar
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Szerbián is végigsöpört a „szupercellás vihar”, jelentős károkat okozva, az ottani médiajelentések szerint azonban emberéleteket nem követelt, mint Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában. Szerbiában is fák dőltek az autókra, Újvidéken pedig egy kislányra is. Hivatalos jelentések szerint a rendőrség tizenöt esetben mentett meg „szorult helyzetben” lévő embereket.

Daruk dőltek el Belgrádban is

A leglátványosabb esemény talán az volt – az erről készült felvételek bejárták az internetet -, hogy Újbelgrádban eldőlt két daru, itt érvényesült a dominóeffektus, az egyik daru felborított a másikat.


Mint már korábban beszámoltunk róla, Zágrábban két emberéletet követelt egy daru összeomlása, Belgrádban csak hulladékvas keletkezett, emberéletben nem esett kár.

A két daru lezuhanásának pillanatát bulvár szempontból igen becsületesen kiaknázta a belgrádi Novosti, a kormánypárti portál a számos fénykép mellett több videót is közölt, egyet például Dušan Ristić válogatott kosárlabdázó telefonjából, de az eseményről készült egy másik videó is.

A Novosti azt írta, hogy a vihar következményei és a nagy anyagi kár miatt rendkívüli állapotot hirdettek Árpatarló (Ruma), Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) és Sid (Šid) településeken.

Bravúros fotó Újvidékről (Forrás: Twitter, Lapis lazuli)

Szávaszentdemeteren rendkívüli állapotot is hirdettek, miután egy idős férfire háztető omlott, őt az egyik belgrádi kórházban ápolják, egy másik sérültet pedig Újvidékre szállítottak.

A portál megjegyzi, hogy minden szolgálat a helyszínen van, és azon dolgoznak, hogy a katasztrófa utáni következményeket, illetve az áldatlan állapotokat felszámolják.

Érdekes természeti jelenségnek lehettek a szemtanúi az Újvidékiek, miután a városban szivárványos volt az ég alja a szupercellásnak nevezett vihar ideje alatt, ezt több forrás is megerősítette, videók is készültek róla, a mellékelt fotón is ez látható, bár lehet, hogy a vajdasági székváros lakói szívesen kihagyták volna ezt az élményt.

Vihar a Száva mentén

Mindennek a lényege az, hogy a Száva folyó vonalán végigvonult vihar Szerbiában jelentős anyagi károkat okozott, de a jelek szerint emberéletet nem követelt, mint Horvátországban vagy Bosznia-Hercegovinában.

Horvátországban csütörtökre négyre emelkedett a vihar halálos áldozatainak száma, a negyedik áldozat egy tűzoltó, aki Vukovár-Szerém megyében munkavégzés közben hunyt el, miközben kidőlt fák eltakarítását végezte, a halál oka egyelőre ismeretlen.

Bosznia-Hercegovinában egy nő vesztette életét, aki villámcsapás vagy áramütés következtében halt meg a saját háza udvarán, a boszniai hatóságok a vihar áldozatának tekintik.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap