Connect with us

Szerbia

Az apja csodálta, hogy a belgrádi tömeggyilkos mekkora precizitással lő 18+

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

tömeggyilkos, lőni, Ribnikar
A belgrádi Ribnikar elitiskola, ahol az iskolai lövöldözés történt, jobbról a rendőrök, a baloldali ablakokon a tíz áldozat fotója és halotti értesítője (Forrás: Internet)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Vladislav Ribnikar Általános Iskolában tömeggyilkosságot elkövető K. K. a belgrádi főügyészségen folytatott kihallgatása során azt mondta, hogy az apja, Vladimir K. vitte a lőtérre, és tanította meg lőni, a fegyvert megtölteni és töltényt cserélni. A Tanjug szerb állami hírügynökség jelentése szerint mindehhez hozzátette, hogy „édesapja csodálta, milyen pontosan lő”. A szerbiai sajtó abban nem tud egységes álláspontra jutni, hogy a kiskorú elkövető megbánta vagy nem bánta meg a tettét.

Kevés a részlet

Hivatalosan kevés részlet szivárgott ki a meghallgatásról, annyi azonban az egyik ügyvéd nyilatkozata szerint megállapítást nyert, hogy a tíz (9+1) áldozatot követelő vérengzés elkövetője „megbánta tettét”, amire nem került sor azonnal a letartóztatását követően.


A tömeggyilkosság elkövetőjét tanúként hallgatták meg annak a nyomozásnak a részeként, amelyet a belgrádi főügyészség indított édesapja ellen, miután fia „tragikus és szörnyű” tettét követően bűnvádi eljárás indult ellene.

Az ügyészség azt gyanítja, hogy a kiskorú elkövető édesapja közbiztonság elleni bűncselekményt követett el, mert a gyilkos fegyvereket nem megfelelő módon tartotta a lakás előszobájában, így a fiának május 3-án sikerült hozzájutnia egy „CZ Shadow” és egy „Ruger MK” típusú lőfegyverhez, az egyik 9×19, a másik pedig 22 milliméteres.

pisztoly, apuka

Irina Borović, az apa ügyvédje úgy nyilatkozott a meghallgatást követően, hogy a kiskorú fiú megerősítette, amit az apja állított a fegyverek tartásával kapcsolatban, miszerint azok abszolút biztonságban voltak.

Az ügyvéd azonban azt nem kívánta részletezni, hogy a gyerek ennek ellenére mikét jutott hozzá a gyilkos fegyverekhez.

A fiú – aki a bűncselekmény időpontjában még nem töltötte be 14. életévét, és így nem vonható felelősségre – személyesen nem jelent meg a kihallgatáson, vallomását videólink által tette abból az egészségügyi intézményből, amelynek most a lakója.

Az ügyészségen megjelent viszont törvényes képviselőjeként az édesanyja, valamint három áldozatul esett diák több hozzátartozója és a szülők megbízottjai, akik közül az egyik úgy nyilatkozott, hogy a nyomozás sikere érdekében semmiféle részlettel nem kívánnak szolgálni az esetet illetően.

A bulvársajtó többet tud

A kormányközeli Informer arról számolt be, hogy a tömeggyilkosságot elkövető fiú több, mint négy órán keresztül válaszolt az ügyész kérdéseire, amiből arra lehet következtetni, hogy nem tagadta meg az együttműködést a hatóságokkal.

tömeggyilkos, lőni, ribnikar

Az apja csodálta, hogy a fia mekkora precizitással lő

Az Informer szerint „hidegvérűen” elmesélte, hogy miként szerezte meg annak a fióknak a kódját, amelyben a vérontáshoz használt fegyverek voltak, és hogy korábban miként gyakorolt egy lőtéren. Ennek során hangzott el az a kijelentés, miszerint az apja csodálta, hogy mekkora precizitással lő.

Ezzel kapcsolatban a szerb kormányközeli lap megjegyezte, hogy a tömeggyilkosságot végrehajtó fiú 57 golyót lőtt ki, és ezek közül csak kevés nem találta el az áldozatokat.

Az Informer exkluzív információként tálalta, hogy Vladimir K. az engedéllyel tartott fegyvereket nem egy erre a célra használatos széfben helyezte el, hanem csak egy fiókban tartotta, így azokhoz a fia könnyen hozzájuthatott.

A baráti, vagy inkább szerb udvari portál/lap szerint a fiókot egy lakat védte, amelyet akár szabadkézzel is el lehetett távolítani, így a tömegmészárlást elkövető fiú különösebb megpróbáltatások nélkül hozzáférhetett a fegyverekhez.

Megbánta vagy nem bánta meg a tömeggyilkos?

Az Informer egyébként arra is kitért, hogy egyes portálok – a Tanjug állami hírügynökség tudósítására hivatkozva – arról számoltak be, hogy a gyilkosságot elkövető gyerek megbánta tettét, amivel kapcsolatban megjegyezte, hogy a fiú a megbánás semmilyen jelét nem mutatta, éppen ellenkezőleg, nagyon hideg volt, és „úgy beszélt, mint egy robot”.

Az iskolai vérengzés elkövetője május 3-a óta a belgrádi gyermek- és ifjúságneurológiai és neuropszichiátriai klinika vendége, ahol állandó orvosi és rendőri felügyelet alatt áll, hogy nehogy megszökjön, esetleg kezet emeljen önmagára, vagy netalán valaki „kárt tegyen benne.

A szerbiai bulvársajtó a múlt héten arról cikkezett, hogy a kiskorú tömeggyilkos szeretné megírni az önéletrajzát, amint azt már megtették a leghíresebb szerb elítéltek, a Zoran Đinđić, volt szerb kormányfő meggyilkolásában résztvevő Milorad Ulemek Legija, valamint az ugyanebben a gyilkosságban is bűnrészes Sretko Kalinić horvátországi szerb gengszter, az utóbbit a „Vadállat” (Zver) ragadványnévvel illetik belgrádi körökben.

A szerb bulvárlapok szerint K.K. könyvében azt kívánja részletezni, hogy miként lett belőle tömeggyilkos, és azt reméli, hogy milliókat fog keresni, mert ő a király, könyve pedig mindenkit érdekelni fog, az emberek ugyanis szeretik őt.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap