1994. március 17-én a nemzetközi békefenntartók katonai szállítórepülőgépén fölkerestem az akkor még szerb ostromzár alatt álló Szarajevót. Páncélozott harci járműben, golyóálló mellényben és sisakban vittek a...
Oroszország egy titok belsejébe rejtett rejtvény (…) de talán van hozzá egy kulcs: az orosz nemzeti érdek. Churchill 1939. októberében a BBC-ben elhangzott kijelentése láthatóan örökérvényű....
Bakir Izetbegović Travnikban tartott gyújtó hangvételű beszédet, amelyben a nyugati diplomácia által támogatott Christian Schmidt nemzetközi főképviselőt tette felelőssé azért, hogy pártja kiszorult a hatalomból. A...
Horvátországban büntetik a náci jelmondatot, és a “közlekedési anyázást” is. A közrend és a nyugalom megzavarásáról szóló törvény módosításával, amelyet a horvát belügyminisztérium sürgősségi eljárással bocsát...
A szerbiai belügyminisztérium közlése szerint a rendőrök Preševo térségében egy kubai állampolgárt tartóztattak le, mert migránsokat csempészett. A távolról jött férfit azzal gyanúsítják, hogy 20 illegális...
Levette a lábára szerelt jeladó készüléket, vagyis az elektromos lábbilincset az a szerbiai férfi, akit a bíróság egyéves háziőrizetre ítélt, mert megverte Zoran Lilić volt kisjugoszláv...
Vasárnap délután robbantás rázta meg Isztambul forgalmas “Váci utcáját”, az Istiklalcaddesit. A halottak és sebesültek számáról szóló különböző híradások között végül a belügyminiszter bejelentése vágott rendet:...
Domagoj Knežević, a Horvát Történeti Intézet kutatója és a horvát külügyminiszter tanácsadója a Večernji listnek adott interjújában kommentálta a bosznia-hercegovinai parlamenti választásokat, illetve Christian Schmidtnek, a...
Miközben Šefik Džaferović a boszniai államelnökség bosnyák tagja Brüsszelben kísérelte meg kivívni a tagjelölti státuszt, addig Bisera Turković bosznia-hercegovinai külügyminiszter közel-keleti körúton vett részt. A mindig...
Úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború ismét érintette Szerbiát, de ezúttal nem a politika vagy az energia terén. Az Orosz Föderáció külügyminisztériumának szóvivője, Marija Zaharova ugyanis...
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter valószínűleg nem teheti a lábát balkáni földre, ami nem jelenti azt, hogy gondolatait “nem élvezheti” a helyi közönség, Lavrov ugyanis Moszkvában interjút...
Visszavonul a politikától az emberiesség elleni bűnökért elítélt, ultranacionalista szerb politikus, Vojislav Šešelj az előrehozott parlamenti választásokon elszenvedett kudarcot követően. Közlése szerint a szerb nép immár...
Annalena Baerbock német külügyminiszter a tartós béke ígéretével járta körbe a bosznia-hercegovinai politikai vezetőket, találkozott a három legnagyobb legnagyobb bosznia-hercegovinai nemzet képviselőivel, és egyúttal tudtára adta...