A cikk meghallgatása

Több mint egy évvel az ellenzék választási győzelmét követően továbbra is konfliktusok rengetik meg Montenegrót. Ennek oka az egyházakkal kapcsolatos rendezetlen helyzet, pontosabban az új montenegrói-tengermelléki metropolita, Joanikije beiktatása a montenegrói államiság jelképének számító Cetinjében. A kis balkáni ország lakossága erőteljesen polarizált, elsősorban vallási és nemzeti kérdésekben, függetlenül attól, hogy Zdravko Krivokapić kormánya milyen nyilatkozatokat tesz közzé a montenegrói társadalmon belüli megbékélésről.

Tavaly már írtunk arról, hogy az új montenegrói kormány kül- és belpolitikájának tekintetében lényegében nem történt változás Milo Đukanović Szocialista Demokrata Pártjának országlásához képest. A Zdravko Krivokapić kormányát alkotó pártkoalíció 2020-ban megszerezte a Szerb Ortodox Egyház, vagyis a Montenegrói- Tengermelléki Metropólia támogatást, ami a szavazatok többségét jelentette. Az új kormány azonban még nem írta alá az alapszerződést a szerb ortodox egyházzal, amely szabályozná ennek az egyháznak a helyzetét Montenegróban, és megsemmisítené a egyházügyi törvényt, amely tavaly a kormányellenes tiltakozásokat kiváltotta, illetve amely végül Đukanović elnök szociálistáinak bukását okozta.

Ráadásul a montenegrói szerbek nagy része továbbra is elégedetlen, miután nem módosították az állami jelképeket, nem vonták vissza Koszovó elismerését, de az egyházzal kapcsolatos kérdések sem oldódtak meg, és a szerb nyelv státusza sem rendeződött.

A szerbek kisebb része, akik viszont támogatják a kormány politikáját, úgy véli, hogy a dolgok jó irányba mennek, és nincs szükség radikálisabb megoldásokra, mert azok a Montenegrót destabilizálni akaró szerbiai rezsim érdekeit szolgálnák. Ezek a szerbek úgy vélik, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök, valamint Porfirije pátriárka bitorolja a hatalmat, és abban bíznak, hogy a közeljövőben megjelenik egy új hullám, amely nemzeti érzelmű szerbekből és szerb vallású montenegróiakból áll, és ez az új hullám követeli majd az autokefáliát (a keleti ortodox egyházban az a státusz, amikor egy egyházi közösség püspöke nem tartozik hierarchikusan egy másik autoritás alá) vagy legalább autonómiát Belgrádtól.

A szerb egyház montenegrói jelenlétét ellenzők többsége éppen Cetinjében az új szerb metropolita beiktatásának helyszínén lakik. Ők megszállásnak és a montenegrói függetlenség elleni agressziónak tekintenek bármilyen közeledést Szerbiához, vagy a szerb közösségnek adott bármilyen kiváltságokat vagy engedményeket.

Milo Đukanović montenegrói elnök, sikeresen megőrizte az elnöki posztot, és egyúttal megakadályozta a szakadást saját pártjában, miközben maga köré gyűjtötte a montenegrói nacionalistákat, hogy azoknak az energiáit a maga javára fordítsa. Nehezen elképzelhető ugyan súlyos konfliktus vagy “fizikai leszámolás” a két ellentétes oldal között, de a felforrósult hangulat lázba hozta a közéletet, és háttérbe szorította a montenegrói társadalmat szorongató súlyos kérdéseket, amelyekkel a kormánynak foglalkoznia kellene, mint például a bűnözés, a korrupció, a túlzott eladósodottság és a harmatgyenge közigazgatás.

A kormányváltást követően Montenegróban nem vonták felelősségre az előző kabinet tagjait, és ez jelentősen aláásta az új kormány, különösen pedig Dritan Abazović miniszterelnök-helyettes hírnevét, akiben a legtöbben bíztak az igazságszolgáltatást illetően. Abazović, aki egyúttal a biztonsági szolgálatok koordinátora is, mostanában egy másik területen, a szervezett bűnözés elleni küzdelemben igyekszik jeleskedni.

Idén áprilisban letartóztatták az úgynevezett kavači klán vezetőjét, Slobodan Kašćelant, míg a kavač klán másik vezetőjét, Radoje Zvicert továbbra is keresik. Érdekes módon a montenegrói állam harca a szervezett bűnözés ellen éppen abban az időben fokozódott, amikor Szerbiában őrizetbe vették a kavači klánhoz kötődő Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) bűnözői csoportját. A média és a közvélemény egy része arra gyanakszik, hogy a kavači klán élvezte a szerb (és esetleg a montenegrói) rendőri és állami vezetés oltalmát, ami a rivális škaljari klán számos tagjának meggyilkolásához vagy letartóztatásához vezetett.

Az a “kopernikuszi fordulat”, amit Belivuk lefogása és a kavači klánra nehezedő nyomás fokozódása jelez, minden kétséget kizáróan amerikai nyomásra történt, vagyis az amerikai nyomozószervek balkáni jelenlétével függ össze, ez pedig mindenekelőtt egyes drogbandák tagjainak letartóztatására irányul. Ha ennek csak a fele igaz, már akkor érthetőbbé válik, hogy mi is történik az utóbbi időben Szerbiában és Montenegróban. Viszont a montenegrói kormány és különösen fiatal és népszerű miniszterelnök-helyettese küzdelme a szervezett bűnözés ellen éppen a fentiekből kifolyólag valójában “marketing jellegű”, a szálakat ugyanis kívülről mozgatják, és ez többé-kevésbé igaz Szerbiára is.

Erre utal a legutóbbi példa, Budimir Kristović alias Bananának (Banán) és lányának a őrizetbe vétele, majd szabadon engedése, miután jóval több mint egy tonna kokaint találták meg a tulajdonukban lévő hűtőszekrényekben. Az ilyen rendőrségi tétovázás nem egyedi eset Montenegróban, előfordult Slobodan Kašćelan esetében is. Ennek ellenére Abazović felmagasztalta a rendőrséget, és a maffia elleni harc fokozását hirdette meg, de azóta sincs hír arról, hogy a nyomozás milyen irányba halad, és indult-e bárki ellen is eljárás.

Tavaly írtuk arról is, hogy a montenegrói választások fő nyertese Amfilohije metropolita és Dritan Abazović. Amfilohije halála óriási vákuumot hagyott maga után, az elhunyt metropolita ugyanis nagy tekintélynek örvendett mind a szerb ortodox egyházban, mind a montenegrói szerbség körében. A kérdés most az, hogy az ő helyére kerülő Joanikije mekkora befolyással lesz a montenegrói szerbek és az ottani szerb egyház életére. Ami Dritan Abazović illeti, feltételezhető, hogy sikeres karrier áll előtte, és hasonló utat járhat be, mint a szerbiai Aleksandar Vučić 2012-ben történt hatalomra kerülését követően.

Hacsak nem történik valamilyen váratlan fordulat.