Đukanović Belgrádnak: Szerbiának lesz kormánya, vagy a régió szerbjeinek?

Milo Đukanović volt montenegrói elnök Cetinjében szerb politikai váltást sürgettet, miközben Lajčák is visszatért

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Montenegró függetlensége húsz éve vált valósággá, Milo Đukanović pedig a napokban Cetinjében értékelte az ország elmúlt két évtizedét. A volt elnök szerint a 2020-as „romboló hadjárat” elbukott, az ország mégis hat éve hátrafelé halad, Szerbiától pedig nem szavakat, hanem politikaváltást várna.

A Cetinjében, a régi királyi főváros Kormánypalotájában ünnepi üléssel emlékeztek meg a montenegrói függetlenség visszaállításának 20. évfordulójáról.

Montenegró függetlensége: „Egy lojális ember is ajándék volt”

Az esemény az idén ötödször megrendezett Cetinjei Fórum (FORCE26) része volt, a helyszín pedig önmagában is üzenet: Cetinje a montenegrói államiság jelképe, amely 2006-ban elsöprő többséggel szavazott a függetlenségre. Ez különösen igaz Cetinjére, ahol a a függetlenségre 86,38% százalék szavazott, és mindössze 13,62% ellene.

A fő szónok ezúttal Milo Đukanović volt, aki közel három évtizedig hol miniszterelnökként, hol államfőként irányította az országot, és aki nélkül a népszavazás aligha jött volna létre. Pártja, a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) 2020-ban elvesztette a hatalmat, ő maga pedig 2023-ban az elnökválasztást.

Nem tudni, hogy milyen mélyen gyökerezik az a valami, amire Milo Đukanović gondolt, aki Aleksandar Vučić akkori szerb miniszterelnökkel látható a 2015-ös müncheni biztonsági konferencián. majd jött a 2016-os piccskísérlet…(Forrás: X platform, montenegrói kormány)

Az évforduló manapság azonban nem közös ünnep Montenegróban. A függetlenséget kivívó tábor ma ellenzékben van, a parlament élén pedig Andrija Mandić áll, aki 2006-ban a Szerbiával való államközösség megtartásáért kampányolt. Đukanović beszéde megemlékezés volt, de egyúttal kísérlet is arra, hogy a függetlenség és az európai úton haladást visszavegye azoktól, akik ma kormányoznak.

A felvezetés a megszokott volt, miszerint büszkének kell lenni arra, hogy ez a generáció visszaállította Montenegró államiságát, és arra is, ahogyan tette. Arról viszont, hogy mit ért el húsz év alatt az állam kiépítése, szerinte megoszlanak a vélemények.

Đukanović szerint tizennégy év túl rövid idő ahhoz, hogy egy állam kiépítse az intézményeit, márpedig a DPS-nek a függetlenségtől a 2020-as bukásig ennyi jutott. Hogy milyen alapokról indultak, azt egy árulkodó mondattal szemléltette, hogy szívesen látott volna minden intézményben megfelelő szakembergárdát, de legtöbbször annak is nagyon örültek, ha akadt benne egy ember, aki lojális volt az államhoz.

Montenegróban az „államhoz lojális” kifejezésnek erős identitáspolitikai töltete van. A független államot támogató, montenegrói kötődésű kádereket jelenti, szemben a szerb orientációjúakkal. Đukanović tehát lényegében elismerte, hogy az intézmények feltöltésénél a politikai megbízhatóság volt a fő szempont, nem pedig a szakmai felkészültség.

Ez a gyakorlat áll annak hátterében, amit Brüsszel éveken át kifogásolt: az uniós országjelentések visszatérően a jogállamiság, a korrupció elleni fellépés és a szervezett bűnözés elleni küzdelem hiányosságait emelték ki. A volt elnök a saját korszaka egyik fő gyengeségét fogalmazta meg, csak éppen erényként.

Itt sem lehetett még baj a gyökerekkel, a képen Aleksandar Vučić, középen Mohammed Dahlan, a Fatah mozgalom egykori gázai biztonsági főnöke, és Milo Đukanović a Vučićok Belgrád közeli házában. Dahlan jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben él száműzetésben. A kép nem sokkal a Szerb Haladó Párt hatalomra kerülése után készült, miután a palesztin férfi családjával és több munkatársával együtt szerb állampolgárságot kapott. BTW, az akkor murin részt vett MBZ sejk is (Forrás: Balkan Insight)

Az uniós csatlakozásról beszélve egyszerre üzent Brüsszelnek és a mostani podgoricai vezetésnek. Szerinte itthon és külföldön is hajlamosak elfelejteni, ki indította el az országot az európai úton (nyilván ő maga, fanfár és görögtűz!), és már az sem lepi meg, ha egyesek úgy viselkednek, mintha velük kezdődne a világ. Ha Brüsszel akkor feleannyira lelkes, mint ma, Montenegró szerinte már 2016-ban tag lett volna.

A megjegyzés mögött azonban kényelmetlen paradoxon húzódik meg a DPS számára. A csatlakozási folyamat éppen azután gyorsult fel, hogy Đukanović pártja elvesztette a hatalmat, és olyan kormányok alatt, amelyekben a függetlenséget annak idején ellenző erők is ott ülnek. Ez gyengíti a DPS régi érvét, hogy az európai út egyetlen garanciája ő maga.

Đukanović válasza erre az, hogy nem Montenegró változott meg, hanem Brüsszel. Ebben van igazság: a 2010-es évek bővítési fáradtsága után az EU-t csak az ukrajnai háború által teremtett új geopolitikai helyzet fordította újra a Nyugat-Balkán felé. A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a jogállamisági fejezetekben éppen az ő kormányai alatt halmozódtak fel a lemaradások.

Hat év visszaesés

Đukanović szerint a 2020-as „romboló hadjárat” kudarcot vallott. Így nevezi azt a folyamatot, amely az egyházi törvény elleni tömeges, a Szerb Ortodox Egyház által vezetett és szervezett megmozdulásokkal kezdődött, és a DPS bukásához vezetett.

Kiemelte, hogy az elmúlt hat évben stagnálást és komoly visszaesést lát az állam minden létfontosságú alrendszerében. Ezt szerinte az uniós tárgyalások gyorsulása sem fedi el, és a haladás miatt nem fogja bekötni a szemét.

Montenegrónak „nemzetileg felelős kormányra” van szüksége, és erre hamarosan lesz esély. Hogy ezt a választásokra értette, abban nem hagyott kétséget: ostobaság lenne másodszor is ugyanazt a hibát elkövetni.

Lajčák: Mandić volt az egyetlen

Az eseményen felszólalt Miroslav Lajčák is, aki igencsak kiszorult a politikából, miután fény derült a Jeffrey Epsteinnel folytatott levelezésére, és aki 2006-ban az EU különmegbízottjaként felügyelte a montenegrói népszavazást, amelyen akkor 55 százalékos küszöböt szabtak a függetlenséghez, ezht az igen szavazatok végül egy paraszthajszállal lépték át az 55,5 százalékos eredménnyel.

A képen bal oldalt Miroslav Lajčák, középen pedig Milo Đukanović látható. Lajčák és Đukanović már legalább húsz éve ismerik egymást. Lajčák 2006-ban az Európai Unió különmegbízottjaként részt vett a montenegrói függetlenségi népszavazás előkészítésében. A podgoricai Vijesti szerint Lajčák 2018-ban megpróbált közös montenegrói látogatást szervezni Jeffrey Epsteinnel, amelynek Đukanović lett volna a házigazdája, de nem tudni, hogy a találkozó létrejött-e. Epstein egy másik levelezésben „nagyszerű fickónak” nevezte Đukanovićot, aki viszont kifejezetten tagadta, hogy ismerte volna Epsteint, vagy valaha is kapcsolatba lépett volna vele

Lajčák felidézte, hogy Javier Solana azt mondta neki: nem az eredmény érdekli, hanem az, hogy a folyamatot utólag senki ne vitathassa. Egyetlen szereplő tagadta meg az együttműködést, Andrija Mandić, a montenegrói parlament elnöke, akit a BALK szerb nacionalistaként szokott aposztropfálni .

Lajčák szerint Montenegró közel van a tagsághoz, de ez nem fog magától megtörténni. A Horvátországgal fennálló vitás kérdéseket az év végéig rendezni kell, és Brüsszel csak ajánlást tesz, a döntést a tagállamok hozzák meg. Az is számít, hogy az EU erősebb vagy gyengébb lesz-e egy új taggal.

A szerb kérdés

A beszéd legérdekesebb része Szerbiáról szólt. Đukanović szerint a két ország viszonya mélyen sérült, és a belgrádi változások sem adnak okot eufóriára. Különbséget kell tenni aközött, hogy csak a hatalom cserélődik-e ki, vagy a politika is megváltozik: az előbbinek szerinte nincs értelme.

Kapcsolódó cikk

Andrija Mandić marad, a PES pedig lenyeli a múltat!

Az első kérdés az, hogy Szerbia „Szerbia kormányát” kapja-e meg, vagy „a régió szerbjeinek kormányát”. Utóbbi esetben Vučić politikája folytatódik. A második a külpolitika, vagyis hogy Szerbia valóban európai állam akar-e lenni. A harmadik Koszovó: a Prištinához fűződő viszony mutatja majd meg, hogy Belgrád a jövő felé fordul, vagy a múltban ás tovább.

Az időzítés nem véletlen. Szerbiában az új parlament november 17-én ül össze. A győztesek már jelezték, hogy a koszovói Szerb Listával nem működnek együtt, a koszovói szerbek pénzügyi támogatását viszont fenntartják. Pontosan erről a határvonalról beszél Đukanović: meddig tart a belgrádi állam felelőssége a határon túli szerbekért, és hol kezdődik a „szerb világ” politikája, amely Montenegróban 2020 óta a belpolitika része.

Az ünnepi ülést Aleksandar Radoman, a Montenegrói Nyelv és Irodalom Kar dékánja nyitotta meg. Az ő egyik mondata akár az egész este mottója is lehetett volna: Montenegró beléphet az Európai Unióba, a kérdés viszont az, hogy az európai értékek belépnek-e Montenegróba.