A könyveknek is megvan a maguk – baja

Megnyílt, de már hamarosan be is zár a 69. Belgrádi Könyvvásár, amely egy hétig tart(ott) nyitva

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A mostanában szokásos, kulturálisan aligha alulmúlható hangnemben írta a Facebookon az egyik kedves kommentelő, hogy ugyan melyik barom olvas még könyvet manapság? Hát… úgy tudjuk, tudni véljük, hogy minden technikai fejlődés ellenére akadnak még „csordaszám” olyanok a kopár sík sarján (vagy miként a Toldy-paródiában olvashatjuk: „szarján”), akik ebbe a súlyos bajba esve kínlódnak. – Úgy látszik, menthetetlenül.

Mert ugyebár még a mai nap is lehet hallani olyanokról, akik elképesztően meddő szenvedéllyel küzdenek együtt – amolyan lenni vagy nem lenni alapon – pl. épp Hamlet királyfival. Kitartanak mellette – vállvetve – a leglényegesebb életkérdések cseppet sem könnyű megválaszolásában, szerelembe esnek valamelyik ógörög nimfával, útra kelnek Odüsszeusszal, azt követően meg se állnak pl. Joyce-ig. James barátunk Dublinjáig, hogy ama szeszélyes szélnek hátán aztán-netán a modern regény nehezen áttekinthető vizeire tévedjenek. Sűrű erdejébe és füves mezejére annak, ahonnan még ki tudja, merre/mőre vihet a messzi kanyarodó, ezerfelé ágazó út.

Valahová a végtelenbe. Az eltűnt idő nyomában például? Proust demencia ellen hasznos madeleine-süteményével a szájában?

– HABENT SUA FATA LIBELLI – írta-mondta A rózsa neve c. világhírű regényének kezdetén egy régi bölcsembert, bizonyos Terentianus Maurust idéző Umberto Eco. Mondá, hogy hát a könyveknek is megvan a maguk sorsa. Azoknak a könyveknek, amelyeket ő, Umberto ezer meg tízezer-számra gyűjtött, miközben közelébe sem ért soha ama híres alexandriai könyvtárnak, amely Krőzus vagyonával vetekedhetett. Csak éppen könyvekben mérve, és azok számát tudvalévően maga is szaporította. Nem lankadó erővel az utolsó szuszig, még ha gyakorta – talán épp az alexandriai könyvtár történetére gondolva, az „alexandriai példára” – nem volt felhőtlenül derűlátó a könyvek jövőbeli sorsát illetően.

Időnként borús derűlátás az övé is, de derűlátás. – ECCO!

Az 1957-ben átadott belgrádi vásárváros (Beogradski sajam) madártávlatból, középpontjában a híres, kör alakú, kupolás 1-es csarnokkal. Ez Belgrád egyik legjellegzetesebb modernista épületegyüttese, amely a Száva jobb partján, a Savski venac városrészben található. Az épületegyüttes a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár hagyományos helyszíne is

Szóval igen: megvan manapság a könyveknek is a maguk szaporodó, súlyosbodó baja. Például versenyezniük kell a számítógép virtuális világával, még ha részben integrálódnak is ebbe a folyamatba. Miközben nem szabad alulmaradni a figyelemért vívott csatában, higgadt ésszel kell figyelni, a számítógép miben lehet segítségére az irodalomnak, aztán élni a lehetőségekkel. Nem csupán a könyvek adminisztrációjában, hanem a létrejöttében is. – Persze, nem arra gondolunk, hogy az AI-nak kellene írnia a műveket, amely tevékenységi terület máris hatékony szabályozásra szorul. Ahogy kezdődött is már valami efelé mutató gondolkodás, elsősorban a zenét illetően, de lépjünk tovább!

Lépegetésünk közben: MANEAMUS IN LIBRIS!, maradjunk csak szépen a könyvek világában, azaz maradjunk a könyveknél. Tartsunk ki mellettük, közben mégis lapozva egy határozottat.

A körcsarnok, csak most nem kívülről, hanem belülről, nyüzsgő tömeg, akik „még olvasnak”

Szóval, oda szeretnénk kilyukadni végül, hogy amíg van iránta érdeklődés és amíg világ a világ, lesz könyv, meg lesz a könyveknek vására ugyancsak: ellenére az összes problémának. A kutya ugat, a könyvkaraván halad, hogy időnként lepakoljon itt-ott, ahogy például a napokban cuccolt le az időközben „diákok meghódította” szerb fővárosban. Ugyanis október havunk 23-ától 31-ig látható, látogatható ott az idei 69. BELGRÁDI NEMZETKÖZI KÖNYVVÁSÁR (Međunarodni beogradski sajam knjiga). Minden szétszálazódás, alternatív megvalósulás, megvalósulási kísérlet, mindennemű torzsalkodás és kilötykölődés ellenére: történik a szokásos főágban, fővonalban úgyszintén.

Ezt a kirojtolódzást és szétcincálódást, szétforgácsolódást elsősorban az okozta Bg-ben, amit ismerünk más területekről úgyszintén. Ám most tán majd – a legutóbbi választások után – újfent pozitíve, mindenkit beleértve egységessé, vagy legalábbis egységesebbé, használhatóbbá válnak a dolgok a könyvek nagy virtuális sátrában. A kérdésünkre időközben befutó magyarázatok szerint ugyanis konkrétan az a feneség történt, hogy a legnagyobb szerbiai könyvkiadók és könyvkereskedők közül többen bojkottálják a rendezvényt. Így pl. a Laguna, a Delfi, a Vulkan, az Arhipelag és még sokan mások, mert a felsőbb politikai hatalmi testület, a városi képviselői úgy szabta át a könyvvásár szervezőbizottságát, hogy abból teljesen kihagyták a szakma embereit.

És lent a standok között, mintha a nők többet olvasnának (Screenshot)

Lesz ez eztán remélhetőleg másképp. Mindenesetre így is zajlik ez a csonkult vásár; könyvkiállítás, amely így is elég tömegesnek látszik, bő kínálattal és sok-sok érdeklődővel. Hál’ istennek: sok szép üde fiatallal. – Ott van hát az a sok szép üde könyv, KÖNYV KÖNYV MELLETT, ahogy azt az Újvidéki Rádió főnökeként valaha Gion Nándor mondta, megkövetelve vicces komolysággal, hogy amíg ő a góré, addig minden könyvvásári tudósításnak ezzel kell kezdődnie. (Isten nyugosztalja Nándort úgyszint.)

Egyébként Umberto Eco művei is ott sorjáznak A rózsa nevével együtt valamelyik standon. (Kémünk látta.) Sorakoznak, bár erősen redukált mennyiségben, ami annak köszönhető, hogy a fent említett Vulkan Kiadó szintúgy az idei távolmaradás mellett döntött. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk annak a megemlítéséről sem, hogy az idei könyvvásár hivatalos vendége Tunézia, és hogy annak megfelelően az arrafelé meg errefelé igencsak ismeretlen tunéziai irodalom játssza most ott a főszerepet.

A helyszínen és környékén, pa i šire majdnem Tabula rasa irodalom, őszintén, de úgy még hasznosabb a megmutatása. (Bár úgy tűnik, a tunéziai vendégek között nem szerepel igazából világszerte ismert szépíró, nincs közöttük pl. a Szelíd zümmögés c. híres mű szerzője, Yamen Manai, azonban maguk a vendégek zömmel hazájukban elismert könyvszakértők, irodalmi figurák, akiknek az élén maga a tunéziai kulturális miniszter, Amina Srarfi, az ördögi futamairól híres virtuóz hegedűművésznő is ellátogatott Szerbiába.)

Amina Srarfi nem mindennapi kulturális miniszter: nemcsak vezényelni tud, hanem azt is pontosan ismeri, milyen érzés, amikor egy nőnek előbb meg kell küzdenie a karmesteri pálcáért. Az 1958-ban Tuniszban született hegedűművész az arab világ első női karmesterei közé tartozik, és 1992-ben megalapította az El Azifet nevű, kizárólag nőkből álló zenekart. A társulat az arab–andalúz zenei hagyományokat a nyugati klasszikus és kortárs zenével ötvözi, és a világ számos országában fellépett

P.S. Legalább így a végén, de okvetlenül megemlítjük magyar vonatkozásban, hogy a könyvvásár keretében ugyanott a minap bemutatták ZILAHY PÉTER: HÁROM PLUSZ 1 (Tri plus 1) c. művét, amely a Geopoetika kiadó gondozásában jelent meg. Fordítója Marko Čudić. Gratulálunk! (Az utolsó ablakzsiráf szerzőjének, amely könyv már régebben megjelent azon a tájon.)