A Bertelsmann-jelentés szerint Szerbia már a demokrácia látszatát sem akarja kelteni: a pálya lejt, a bíró néha félrenéz, a szabályokat pedig menet közben írják át. Miközben...
Bár erről egyelőre kevés szó esik, az Orbán Viktor nevével fémjelzett Fidesz esetleges választási veresége nemcsak Magyarországot változtatná meg: a Tisza Párt esetleges győzelme a Balkánon...
A szerb nyelv hivatalos státusza körüli vita belülről feszíti a montenegrói kormánykoalíciót, és egyre látványosabban vonja be Belgrádot is. Aleksandar Vučić megszólalása és Andrija Mandić óvatosabb...
A montenegrói politikai életben aligha akad olyan név, amely nagyobb hatással bírt volna az elmúlt három évtizedben, mint Milo Đukanović. A második helyre pedig Andrija Mandić...
Montenegró és Albánia egyre közelebb kerül az Európai Unióhoz, ugyanakkor Szerbia éveken át tartó toporgása után most közös csatlakozást javasol az egész Nyugat-Balkán számára. Aleksandar Vučić...
Montenegró ismét a bővítési napirend élén áll: az Európai Bizottság országjelentése szerint az Adria-parti állam a legelőrehaladottabb EU-tagjelölt a Nyugat-Balkánon, bár a demokratikus és jogállami reformok...
Egy podgoricai késeléses incidens és az azt követő rendőrségi baklövések nyomán Montenegró felfüggesztette a vízummentességet Törökországgal szemben, ami nemcsak diplomáciai vihart kavart, de belpolitikai feszültségeket is...
A zágrábi Večernji list elemzése szerint Magyarország Horvátországgal szembeni kritikái nem csupán gazdasági és energetikai érdekeket tükröznek, hanem a mélyebb ideológiai és geopolitikai szembenállásra is rámutatnak....
Montenegróban a nyári turisztikai szezon csúcspontját árnyékolta be a Kotor óvárosához közeli lövöldözés, amelyben életét vesztette a hírhedt škaljari klán egyik tagja, Radovan Krivokapić. Az eset...
Milorad Dodik, akit jogerősen elítéltek a boszniai állami intézmények (és a boszniai főmegbízott) döntéseinek szándékos megsértéséért, továbbra is a boszniai szerb Független Szociáldemokraták Szövetsége élén marad....
Mégis halad az európai uniós integráció? Ukrajna ügye gyorsíthatja a Nyugat-Balkán csatlakozását? No de mégis hol állnak ebben a kérdésben a montenegrói szerbek? Válaszok a BALK-on!
A Szerb Ortodox Egyház aktívan részt vesz a történelmi revizionizmusban és politikai mobilizációban, a Moszkvához való közelsége és az orosz ortodoxiával történő szellemi-ideológiai rokonsága régóta ismert....
A szerb elnökre a moszkvai látogatás és találkozók után ma reggel még egy fontos feladat várt, ki kellett ugyanis találnia, hogy merre is megy haza, hiszen...
Plenković a Dodik elleni szankciókról: „Nem vagyunk ugyanabban a helyzetben, mint azok az országok, amelyek nem szomszédjai a Szerb Köztársaságnak”
A montenegrói szerb pártok előszeretettel érvelnek a kisebbségi nyelvhasználat, mint európai uniós érték mellett, ugyanakkor arról nem esik sok szó, hogy éppen a montenegrói szerb pártokat...
A bosnyák származású külügyminiszter kijelentette, hogy a Dodik vezette boszniai szerb Független Szociáldemokrata Párt nem megbízható partner senki számára sem, mert "hazudnak, nem tartják be az...
Konaković szerint Dodik nemcsak politikai problémát jelent, hanem egyre inkább biztonsági fenyegetéssé is válik, ami veszélyezteti Bosznia-Hercegovinát, a régiót és az Európai Uniót is. A boszniai...
Az Európai Bizottság bővítési biztosa, Marta Kos is méltatta Montenegró előrehaladását, és kijelentette, hogy az ország megmutatta a többi tagjelöltnek, mit lehet elérni politikai akarattal és...
Egy macedón politikai elemző szerint az Egyesült Államok továbbra is jelen lesz a Balkánon. Vladimir Bozsinovszki úgy véli, hogy az új Trump-adminisztráció egyik prioritása lesz az...