Nyolc-kilenc hónapos huzavona után mégis megszületett a döntés, hogy befogadó központ épül a Bihács közelében lévő Lipában. A jelenlegi tábor így nem szűnik meg, hanem átalakul,...
Tavaly Tivatban a fenti felirattal köszöntötték az akkor még reményteljes 2020-as esztendő érkezését. Szólt a zene, az emberek vidámak voltak, és mit sem sejtettek arról, hogy...
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) eddig már kétszer jelentette be, és halasztotta el a Bihács közelében lévő lipai migránstábor bezárását. Valójában csak egy-egy nappal tolta ki...
Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy visszaadják az adományozónak azt az ikont, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kapott Milorad Dodiktól, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjától. Az orosz...
December 19-én, Szent Miklós (Sveti Nikola) napján, bárhol is éljenek a szerbek, az ortodox templomok mind tele vannak. A kora reggeli óráktól kezdve rengeteg ember gyűlik...
Magyarkanizsa önkormányzata a migránsokat egy hónapja őrző-védő szolgálattal ellenőrzi a község területéhez tartozó Horgoson és Martonoson. A faluőrök 24 órában vannak jelen mindkét határmenti településen, ahol...
A szerbiai hivatalos lapban (Službeni glasnik) megjelent a fertőző betegségek megelőzésére és visszaszorítására vonatkozó legfrissebb rendelet, amelynek egyes pontjai már hatályba is léptek, más pontjai pedig...
New wave, azaz jön a migránsok újabb hulláma, ezúttal az Afrika szarván lévő Szomáliából. A görögöket komolyan aggasztja az újabb migránsok érkezése, akik a törökök szervezésében,...
Horvátországban betegednek meg a legtöbben a százezer lakosra jutó fertőzöttek számát tekintve az utóbbi két hétben. Tehát ez egy negatív lista, amivel nemigen lehet dicsekedni. Mindez...
Ismét jött a MigránsTrans, és elvitt háromszáz migránst. Ezzel az egy mondattal lehetne összegezni a mai nap eseményeit. Ennél azonban több is történt! A migránsok tudtak...
A Bosznia északnyugati részén a szabadban alvó migránsok ezrei fagyhatnak halálra, miután az első nagyobb hó belepte a vékony sátraikat. Ez az egyre súlyosabb helyzet a...
A horvát hírügynökség (HINA) híradása szerint december 10-én Josip Kršul selcei lakos betöltötte 109. életévét. Kršul a II. világháború kirobbanása előtt rádiótávírászként kereste kenyerét különböző teherszállító...
A BALK nemrégiben írt arról, hogy a szerb adóhivatal megsarcolná a külföldre dolgozó szerbiai állampolgárokat, akik jövedelmük után nem fizettek adót. Az Interneten Dolgozók Egyesülete ugyanakkor...
A berlini vezetés bejelentette, hogy a közeljövőben a balkáni országba toloncol 86 menekültet, köztük kurdokat is – akiknek van mitől tartaniuk, a bolgár kormány és az...
Zoran Milanović horvát államfő a választások előtt azt ígérte, hogy „karakteres elnök” lesz. Eddig azonban csak egyetlen karakterét sikerült felvillantania, Milanović ugyanis jóformán csak az odamondogatás...
A román és a magyar határ mentén lévő szerbiai falvakban az élet általában igencsak lassú és monoton. Különösen igaz ez a téli időszakra, amikor korán sötétedik,...
A horvát portálok, napilapok, illetve a nagyközönség nem mindennapi eseten derül: a horvát rendőrség rablás vádjával hat olasz állampolgárt, köztük két olasz rendőrt és egy csendőrt...
Húsvétkor százezrével tértek haza Szerbiába a külföldön dolgozó vendégmunkások, akik nagy terhet jelentettek a szerb egészségügynek. Ráadásul a katolikus és az ortodox húsvét idején sokan megszegték...
A horvátországi Líkába, de esetenként a Plitvicei-tavakra látogató turisták is nem mindennapi emléktárggyal térhetnek haza, eredeti gyapjúból kötött gatyapőccel. Mint ezt a petrovoszellói (Ličko Petrovo Selo)...