Magyarország
MIGRÁNSTRANS: Háromszáz migránst szállítottak el a magyar határ térségéből, de sokan kicsúsztak az intézkedő rendőrök kezei közül

Ismét jött a MigránsTrans, és elvitt háromszáz migránst. Ezzel az egy mondattal lehetne összegezni a mai nap eseményeit. Ennél azonban több is történt! A migránsok tudtak az akcióról, így egy részük „meglógott”: úgy látszik, hogy unják a „lépjél vissza sok-sok mezőt” elnevezésű játékot. A rendőri akciót megelőző éjszaka legalább százan átjutottak a magyar határon.
Hivatalosan háromszáztíz
A szerb belügyminisztérium honlapján közölte, hogy a rendőrök hajnali akciójának célja az illegális migránsok felkutatása volt a nagykikindai rendőrigazgatóság területén, ahonnan Pirotba és a Bela Palanka közelében található Divljani befogadó állomásra szállították őket.
Dušan Glišin, a nagykikindai rendőrség vezetője, aki Vladimir Cucić köztársaság menekültügyi és migrációs biztossal együtt vezette ezt az akciót, pontosította, hogy a táborokon kívül, Majdány és Rabé területén mintegy 170 migránst találtak.
Elmondása szerint ezzel az akcióval a nagykikindai rendőrigazgatás és a csendőrség tagjai gondoskodtak a Bánát északi részén élő emberek „személyi és vagyoni biztonságáról”, de a migránsokról is, akiknek a befogadó központokban tiszteletben tartják törvényes és emberi jogait. Ezen kívül orvosi ellátást kapnak, valamit megfelelő elhelyezésben részesülnek, és élelemmel is ellátják őket.
Glišin hozzátette, hogy az akció kiterjedt Horgosra is, ahol a táborokon kívül mintegy 140 illegális migránst találtak.
A BALK megbízható forrásokból úgy értesült, hogy sokan kint voltak a szerb rendőri vezetésből is, de Aleksandar Vulin belügyminiszter ezúttal nem jelent meg.
Ami nem hivatalos…
A migránsok is unják a „lépjél vissza sok-sok mezőt” elnevezésű játékot, ezért egyre felkészültebben várják a rendőri akciókat.
A BALK úgy tudja, hogy beigazolódnak azok a feltételezések, amelyek szerint a migránsok éjszakánként őrszemeket állítanak. Ennek tudható be, hogy a reggeli órákban gyorsan híre ment a rendőrök érkezésének.
Majdányban körülbelül négyszáz migráns tartózkodhatott, de tegnap este volt egy kis köd, így mintegy százan átjutottak a magyar határon.
A migránsok közül sokan voltak, akiket eddig hivatalosan nem regisztráltak, ami azt jelenti, hogy vagy újonnan érkeztek Szerbiába, vagy pedig Boszniából jöttek át a magyar határhoz.
Információink szerint a migránsok közül többen is nagyon ingerülten tettek eleget a rendőri utasításoknak.
A magyar hármashatárnál az akció után is maradtak migránsok, de értesüléseink szerint ezúttal a rendőrök sem vonultak teljesen vissza.

Szerb Köztársaság
ÖSSZEÖLELKEZTEK: A boszniai szerb elnök Ankarában fotózkodott Orbán Viktorral

A boszniai szerb elnök is részt vett Recep Tayyip Erdoğan ankarai beiktatásán, és ebből az alkalommal találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amit a Twitteren szorgalmasan dokumentált. A magyar miniszterelnök a Facebookon számolt be a beiktatási ünnepségről, ő viszont nem posztolt fotót arról, hogy összeölelkezett Milorad Dodikkal.
A „békepárti” Erdoğan
A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott a Facebookon, hogy Magyarországnak és általában is nagyon kellett Erdoğan győzelme, mert ő Orbán megfogalmazása szerint a kihívójával, a „háborúpárti” Kemal Kılıçdaroğluval ellentétben az újraválasztott török elnök „békepárti” politikus.
Ebből már világossá válik, hogy Orbán melyik oldalra szurkolt, és hogy a továbbiakban is változatlanul „jól fejlődnek” a török magyar kapcsolatok.
Akárcsak a magyar-boszniai szerb kapcsolatok, bár erről nem a magyar miniszterelnöktől értesülhettünk, hanem Milorad Dodik boszniai szerb elnöktől, aki általában a Twitteren közli „magvas” gondolatait.
Most azt írta, hogy mindig szívesen találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akit a boszniai Szerb Köztársaság barátjának nevezett, miután Ankarában találkozott vele.

CSALÁDI FOTÓ: A képen látható szőke hölgy nem Dodik felesége (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
A Dodik mellett látható „szőkített hölgy” nem a boszniai szerb elnök felesége, hanem Dodik „politikai dalárdájának” lelkes énekese, név szerint Željka Cvijanović, a boszniai államelnökség 1/3 tagja a szerbek képviseletében.
Orbán az 1/3 taggal az európai közösség moldovai találkozóján is elbeszélgetett, amit viszont már a magyar miniszterelnök dokumentált a Facebookon közzétett videóban.
Orbán a moldovai csúcson Balkán-napot tartott, Cvijanović mellett megbeszélést folytatott a horvát miniszterelnökkel, valamint a szerb elnökkel és a macedón miniszterelnökkel is. Erről mindről van fotó, de már nem fért ide.
Dodik és a törökök
A boszniai szerb elnöknek nem lehetett ilyen „sűrű napja” Ankarában, legalábbis erre lehet következtetni az internetre kiakasztott fotókból.

Milorad és Mevlüt erősen vigyorognak Ankarában az örökkévalóság kedvéért (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
Ezek azt igazolják, hogy Dodik a magyar miniszterelnökön csak Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel futott össze a folyosón, amit a boszniai szerb elnök az interneten találkozóként emlegetett, Çavuşoğlu viszont nem tartotta szükségesnek, hogy a világhálón (Twitter és Facebook) eldicsekedjen a Dodikkal folytatott „folyosói beszélgetésről”.
Milorad Dodik a dodik.net címen található internetes honlappal is erősíti médiajelenlétét, ez olyan, mint ha a magyar miniszterelnöknek lenne egy orban.net vagy orban.hu oldala.
A boszniai szerb elnök ezen is beszámolt ankarai útjáról, és magáról a beiktatási ünnepségről. Az ott készült fotón jól látható, hogy Dodik és Cvijanović egy sorral a magyar miniszterelnök előtt ült.

Ankarában Dodik egy sorral hátrébb kapott helyett, mint Milorad Dodik (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
A fotóhoz csatolt bejegyzésben a boszniai szerb elnök gratulált a török államfőnek, ha úgy tetszik, akkor a „török szultánnak”, a hatalom átvétele alkalmából, ami helyesebben mondva a hatalom továbbvitelét jelenti.
A boszniai szerb tévécsatornáknak nyilatkozva (Una, RTRS) Dodik visszalapozott a múltban, és felidézte azokat az időket, amikor a boszniai államelnökség szerb tagjaként találkozott Erdoğannal.
– Szerintem egy komoly elnökről van szó. Természetesen nincsenek illúzióim, de tény, hogy lehetőség van a párbeszédre (tudunk beszélni), és minden partnernek kijár a tisztelet
– mondta az őt meginterjúvoló újságíróknak a boszniai szerb elnök, aki a Twitteren ehhez még hozzátette, hogy a daytoni békemegállapodáshoz nyújtott eddigi határozott támogatás Erdoğan részéről kulcsfontosságú a jó együttműködés folytatásához.
A dodik.net által közölt cikk címe szerint Erdoğan minden partnerét tiszteletben tartja, és a (belső) megállapodást támogatja Bosznia-Hercegovinában, és amint ezt a fenti mondatból láthattuk, mindezt a daytoni szerződés szellemében teszi.
Dodik gyakran hozakodik elő a daytoni szerződésre utaló frázisokkal, amivel magát – függetlenül a szecesszionista törekvésektől – a boszniai békét megalapozó dokumentum védelmezőjeként igyekszik feltüntetni, azokat viszont rendszeresen kiosztja, akik nem követik az ilyen-olyan boszniai békét megteremtő és szavatoló dokumentum általa értelmezett iránymutatását.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt