Az is érdekes kérdés, hogy a korábban magyarfaló miniszterelnök hogy lett a kisebbségi jogok támogatója. A saját politikai számításain túl a változó közhangulat is indokolhatja döntését....
Egy horvát katonai szakértő szerint Horvátországnak 300 ezer tartalékosra lenne szüksége, hogy ebből 200 ezret bármikor behívhasson, a maradék 100 ezerből pedig biztosítsa az utánpótlást, mint...
Országos botrány lett abból Szerbiában, hogy egy csecsemő meghalt egy erőszakos szülészeti beavatkozást követően. A kormányzat gyorsan összekapta magát, és az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy felújítanak...
A déli gázhálózati összeköttetés az egyetlen olyan projekt, amely alternatívát jelent a Szerbián keresztül Bosznia-Hercegovinába érkező orosz gázzal szemben. Ez a fontos energetikai-, külpolitikai és gazdasági...
A reggeli sikertelen leszállási kísérlet után, Szijjártó gépe megérkezett Szarajevóba, ahol Elmedin Konaković boszniai külügyminiszterrel találkozott. A felek a két állam külügyminisztériumainak együttműködését előmozdító akciótervet írtak...
Érdekes adatra hívja fel a figyelmet a horvát Index – e sorok szülője például nem is tudott róla –, hogy a 3+2 együttes a totál szétesése...
Egy Sziszek-Monoszló megyében található, megközelítőleg 13.500 lelket számoló kisvárosban idén kezdik meg Európa első gaming-campusának építését. Az eset előzményei között okvetlenül meg kell említeni a Novszkán...
A legolvasottabb horvát hírportálnak számító zágrábi Index a Svédország NATO-tagságával kapcsolatos magyar vonakodással kapcsolatban megjegyezte, hogy a döntés formálisan ugyan a parlamenten múlik, de Orbán határozott...
- Újabban vannak olyan magánszemélyek, akik olcsó szőlőt importálnak az egykori állam keleti országaiból, illetve különféle hamisítványokat hoznak be, és ezeket nyomott áron értékesítik. Ezek az...
A svéd Ericcson horvát leányvállalata, az Ericsson Nikola Tesla bejelentette, hogy egy 15 millió eurós keretszerződés aláírását követően a Telekom Kosovo és az Ericsson Nikola Tesla...
Csakhamar egybekeltek, több mint húsz utóduk lett, köztük delfinek, csikóhalak, pelikánok, zebrák és tyúkok stb. Most nagyon-nagyon boldogok, ugyanakkor a fegyveres ellenállásról még nem mondtak le...
A múlt héten nagy volt a felbolydulás a királypártiak háza táján, mert a Szerb Haladó Párt az utóbbi hetekben megkörnyékezte vagy megzsarolta a Szerb Királyság Megújulásáért...
A lassan kiöregedő és kikopó szózsonglőr sértőnek tartja, hogy egyes külügyminiszter kollégái valaki meghosszabbított kezének tekintik Szerbiát, de szerinte ezek a külügyérek nem értik a szerb...
A Diófa Alapkezelő több irodaházat vásárolt Új-Belgrádban, ez az alapkezelő az Orbán Viktor magyar miniszterelnök veje, Tiborcz István vezette BDPST csoport tagja. A CBRE SEE ingatlantanácsadó...
A szerbiai belügyminiszter szívesen látná a gyerekeit és unkáit a szerbiai hadsereg egyenruhájában, ezért teljes mértékben egyetért a sorkatonai szolgálat visszaállításával
Miközben a boszniai politikai kurzus az Európai Bizottság által előírt 14 kritérium teljesítésén marakodik, Bosznia-Hercegovinában egyre nagyobb teret nyernek a politikai és vallási szélsőségesek
Egyre inkább kérdéses, hogy a három államalkotó nemzet közti egyenlő hatalommegosztáson alapuló daytoni békerendszer meddig lesz fenntartható a lélekszámbeli és gazdasági erőegyensúly megbomlása miatt
Nemcsak, hogy elégetik azt a szemetet, ami óhatatlanul a szeméttelepen végezné, hanem még hidrogént is nyernek az eljárás folyamán, és természetesen hőenergiát, amellyel fűteni lehet ezt-azt
- Nem emlegethetjük az európai integrációt, miközben éppen ennek az ellenkezőjét tesszük - mondta a montenegrói elnök, aki szerint a külpolitikai célok iránti elkötelezettséget nem csak...