A 2020-as karabahi azeri-örmény háború és a február 24-e óta tartó ukrajnai orosz agresszió is azt mutatja, hogy egyik napról a másikra „felmelegedhet” egy évek óta...
A polgárpukkasztásáról ismert horvát Index.hr, amely kezdőlapi logóját rögtön a háború kitörése után ukrán színekbe öltöztette, most viccelődött egyet, lévén április elseje. Ilyen súlyos helyzetben kevés...
A háborúnak nincs vége. Az orosz elnök ma aláírta azt a határozatot, amely alapján tavasszal 134 ezer új katonát soroznának be az orosz hadseregbe, őket nem...
És valóban, a két zászló között ugyanis mindössze annyi a különbség, hogy a szlovén zászlón rajta van az ország címere. Nem kizárt azonban, hogy egy sértett...
Jelen pillanatban még nincs baj. Az Ukrajnát átszelő gázvezetékek illetve az 1-es számú északi áramlat teljes kapacitással nyomja az orosz gázt Európa felé, nem sok változott...
Az ukrajnai boszorkányok több közösségi oldalon is közölték, hogy a közeljövőben három szertartást tartanak Vlagyimir Putyin eltávolítására a hatalomból. Vagyis, mindenki azzal harcol, amivel tud: az...
A horvát média (index.hr, Jutarnji list) az ukrán védelmi minisztérium értesüléseire hivatkozva adta hírül, hogy az ukránok állítólag elfogták Danijela Lazović szerb állampolgárt, aki Bagira harci...
Délelőtt kilenc órától Kijevben ismét működik Szlovénia ukrajnai nagykövetsége, ahol Boštjan Lesjak követségi ügyvivő teljesít szolgálatot. A szlovén kormányoldalon az olvasható, hogy a nagykövet, Tomaž Mencin...
A koszovói KFOR-misszió negyven ukrán tagja hazatér, miután Volodimir Zelenszkij államfő elrendelte, hogy a háború miatt az ukrán fegyveres erőik minden tagja sürgősen vonuljon ki a...
Bulgária – miután az év végén lejár az orosz Gazprommal kötött hosszútávú gázszállítási szerződése – más forrás után néz, és csökkenteni akarja a függést Moszkvától. A...
Hétről hétre emelkedik a romániai iskolák tanóráin részt vevő ukrán menekült diákok száma: jövő héttől számuk 1140-re emelkedik – jelentette be szombaton Sorin Cîmpeanu román oktatási...
Illetve: „ne büntessétek az orosz művészeket és sportolókat a háborúért!” – jelentette ki a brit The Guardian újságírójának a híres amerikai balett-táncos és koreográfus, Mihail Barisnyikov....
Szerbia kivételt képez, nem tartozik azon országok közé, amelyeknek ezentúl euró vagy dollár helyett rubelbe kell(ene) fizetniük az orosz gázért. Közben Ivica Dačić szerb parlamenti elnök...
A háború árnyékában „nagy veszekedés” folyik Magyarország és Ukrajna között – írja a Ringier Axel Springer médiaistállóba tartozó belgrádi Blic, amely felteszi a kérdést, hogy Orbán...
A szlovén miniszterelnök néhány nappal ezelőtt a Twitteren üzente meg Ukrajnának és a világnak, hogy önkéntes diplomaták jelentkezését várja Szlovénia kijevi jelenlétének helyreállítására. Mára már kiderült,...
A NATO új harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába, hogy megerősítse a szövetség keleti régiójának védelmét – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben az észak-atlanti szervezet...
A horvát-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 30-dik évfordulóján Gordan Jandroković, a horvát szábor (parlament) elnöke – akit a köznép igen tiszteletlenül Njonjonak (Nyónyó) szólít – videokonferenciát tartott...
Az ukrajnai háború kivonása után szinte mindenki hazahívta diplomatáit Kijevből, bár egyesek – mint például a horvátok is – a székhelyt Lvivbe tették át. A szlovén...
Legszívesebben azt mondanám, hogy egy órás „tömény őrület” az az interjú, amelyet Igor Kalabuhov, Oroszország szarajevói nagykövete adott a szarajevói Face TV-nek. Az alapító műsorvezető, Senad...