Connect with us

Szlovénia

MÁRIS: Szlovénia ügyvivő diplomatát küld Kijevbe

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szlovén miniszterelnök néhány nappal ezelőtt a Twitteren üzente meg Ukrajnának és a világnak, hogy önkéntes diplomaták jelentkezését várja Szlovénia kijevi jelenlétének helyreállítására. Mára már kiderült, hogy nem is egy jelentkező volt, így Szlovénia kijevi külképviselete ügyvivői szinten fog működni, és a rendkívüli helyzet idejére vezetője teljes jogkörrel rendelkezik.

Hős szlovénok

A Kranj melleti Brdoban tartott kormányülést követően Janša konkrét nevet nem említett, de azt elmondta, hogy többen is jelentkeztek a misszióra, amiért nagyon elégedettnek tűnt a ljubljanai Delo beszámolója szerint.


– Örülök, hogy amint közzétettünk a felhívást, különböző szektorokból önként jelentkeztek olyanok, akiknek van tapasztalatuk, mert már dolgoztak ott

– jelentette ki a szlovén miniszterelnök, aki nemrég maga is felkereste az ukrán fővárost.

A szlovén sajtó nem hivatalos forrásokra hivatkozva szerdán arról cikkezett, hogy a külügyminisztériumban nem jelentkezett senki a posztra, ezért a védelmi minisztériumhoz fordult a tárca.

A 24ur.com hírportál azt írta, hogy egy alezredest helyeztek át ideiglenesen diplomáciai szolgálatra, és egy csapattal Kijevbe küldték. Egy másik ljubljanai hírportál ezzel összefüggésben Boštjan Lesjak alezredesről beszél.

A napokban még egy név felmerült a sajtóban, a miniszterelnöki hivatal államtitkára, Bojan Pograjc személyében, aki szintén katonai múlttal rendelkezik. Ő is tagja volt annak a csapatnak, amely a közelmúltban Janšával Kijevben járt.

A példa egyelőre nem ragadós

A szlovén miniszterelnök a Twitteren felvetette, hogy mások is követhetnék a példát.

Egész pontosan azt mondta: azon dolgozunk, hogy az Európai Unió ugyanezt tegye, vagyis más uniós országok is küldjenek diplomatákat az ukrán fővárosba.

A korábbi szlovén nagykövet, Tomaž Mencin több nagykövetségi alkalmazottal együtt, más országok diplomatáival egy időben elhagyta Kijevet, jelenleg Lengyelországban, az ukrán határhoz közel lát el diplomáciai feladatokat.

A szlovén ellenzéki pártok szerint „fegyveres diplomáciai képviselet” küldése az ukrán fővárosba háború közepette „önkényes és veszélyes” lépés. A szlovén ellenzékiek itt arra utaltak, hogy katonák indulnak külképviseleti misszióba.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap