A horvát alkotmánybíróság hétfőn elutasította a válságstáb működésének és döntéseinek jogalapját vitató legtöbb panaszt. Az indoklás szerint a polgári védelmi szervezetről szóló törvény összhangban van az...
Lassan már a feledés homályába merül, hogy egy pártelnök tengerbe taszigálása indította el Bulgáriában a több mint két hónapja tartó tüntetések, útblokádok és egyéb tiltakozó akciók...
Csütörtök hajnalra eltűntek a sátrak Szófia útjairól: a rendőrség ellenállás nélkül számolta fel mindenütt a hetek óta tartó tiltakozó akciósorozat útakadályait. Három órára helyreállt a megszokott...
A bolgár kormány azonnali és feltételek nélküli lemondása mellett foglalt állást kedden Bulgária államfője. Rumen Radev a Katonai Akadémia tanévnyitóján elhangzott beszédében úgy fogalmazott: a Bojko...
Montenegróban közzétették a parlamenti választások hivatalos végeredményét. A legtöbb szavazatot a Szocialisták Demokratikus Pártja kapta, ez azonban a jelek szerint nem elegendő ahhoz, hogy „hagyományos koalíciós...
Az ellenzék bejelentette győzelmét a montenegrói parlamenti választáson, de továbbra is az eddig kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártja a legerősebb politikai szervezet Montenegróban. Milo Đukanović köztársasági elnök...
A fenti címmel közölt cikket a montenegrói parlamenti választások napján a szerb kormánypárti Informer. A montenegrói egyházügyi törvény tavalyi elfogadását követően kimondottan feszült a viszony Belgrád...
A vártnál jelentősen magasabb a részvétel a montenegrói parlamenti választásokon. A valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár 7 és 20 óra között dönt arról,...
Befellegzett a kínai csomagküldő szolgáltatóknak, legalábbis ami Horvátországot és az Európai Unió többi tagállamát illeti. A horvátok is összehangolják ÁFA-törvényüket az uniós jogszabályokkal, és ezért a...
A macedón rendőrség erőfeszítéseire ellenére is virágzik a migránsbiznisz Észak- Macedóniában – állapította meg egyik cikkében a Nova Makedonija. A macedón lap beszámolói szerint az embercsempészek...
A zágrábi GNK Dinamo bejelentette, hogy pozitív lett a csapat egyik meg nem nevezett játékosának a vírustesztje. – A játékos a tünetek megjelenését követően azonnal értesítette...
Majdnem két éve, hogy a Balkáni Oknyomozó Hálózat (BIRN) kérte a Közéleti- Privát Partnerségi Bizottságától, hogy tegye lehetővé számukra a betekintést azokba a közvilágítási projektekkel kapcsolatos...
A kilencvenes években szemtanúi voltunk annak, hogy a német, és nemcsak német (rabló)tőke áttette a termelését Kínába, vagy más ázsiai országokba. Vonzó volt az olcsó munkaerő,...
Egy csendes szombat este egyszer csak megjelent a képernyőn az egyik „titokzatos személy”. Kint áll szerencsétlen a legnagyobb hőségben, egy kukoricatábla mellett, és sok éve nem...
Lazán megvan a kétharmad Szerbiában is. Belgrádban megalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit egyelőre nem...
Miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió vámokkal kínozza egymást, az oroszok elengedik a vámokat a baráti országok számára. Ez lehetővé teszik például, hogy a...
A trianoni diktátum alkalmából tartott megemlékezésekkel a magyar miniszterelnöknek sikerült feldühítenie a horvátokat, különösen a baloldali ellenzéket, amely a választási hadjáratban ütőkártyaként használta a sátoraljaújhelyi emlékműbe...
Hosszas vajúdás után tavaly decemberben létrejött az új bosznia-hercegovinai kormány, amelynek biztonsági minisztere az újságíróból nagyvállalkozóvá és politikussá avanzsált Fahrudin Radončić bosnyák származású politikus lett. Radončić...
A koronavírus-járvány kezdete óta Szerbiában a hadsereg őrzi a migránsokat befogadó központokat, amelyekből közel húsz van az ország egész területén. A jelek szerint a szerb hadsereg...