Connect with us

Montenegró

HÁROM ÉVTIZED: Meglepően magas a részvétel a montenegrói parlamenti választásokon

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A vártnál jelentősen magasabb a részvétel a montenegrói parlamenti választásokon. A valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár 7 és 20 óra között dönt arról, hogy ki kerüljön be a 81 fős parlamentbe. Az utóbbi harminc évben először lehet nagyon szoros a küzdelem a Milo Đukanović vezette párt, valamint a szerbbarát ellenzék között, amely máris választási csalással vádolja a montenegrói köztársasági elnököt.

A fele már szavazott

A választási bizottság adatai szerint 13 óráig a szavazásra jogosultak 54,1 százaléka adta le voksát, vagyis az érintettek több mint fele már szavazott.


Ebből is látszik, hogy mekkora a tét.

A négy évvel ezelőtti választáson 13 órakor 20,7 százalékos volt a részvétel, 2012-benpedig 18,2 százalékos.

A valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár 7 és 20 óra között arról dönt, hogy ki kerüljön be a 81 fős parlamentbe.

A parlamenti választáson tizenegy párt és koalíció indult.

A várakozások szerint ismét a kormányzó, Nyugat-barát szocialisták alakíthatnak kormányt, viszont az utóbbi harminc évben először lehet nagyon szoros a küzdelem a Milo Đukanović vezette párt, valamint a szerbbarát ellenzék között, amely szerint a montenegrói vezetés Albániából és Koszovóból importál szavazókat.

A területi megoszlást illetően a részvételi arány nagy eltéréseket mutatott, és jóval magasabb volt az észak-montenegrói, erősen szerb többségű településeken.

Az egyházügyi törvény hatása

A legnagyobb vitát a kampány során a tavaly decemberben elfogadott egyházügyi törvény váltotta ki.

Eszerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz.

A szerb ortodox egyház saját állítása szerint jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthet el.

Szerintük a Nyugat-barát montenegrói kormány így akarja háttérbe szorítani a szerb egyházat.

A kormány szerint viszont erről nincs szó, bár az ország vezetői többször bírálták az egyházat, mondván, nem a montenegrói, hanem a szerb érdekek mellé álltak.

A jogszabály elfogadását követően hónapokig ezrek tüntettek Montenegró utcáin, a tiltakozásoknak a koronavírus-járvány, illetve a bevezetett gyülekezési és kijárási tilalom vetett végett.

Montenegró lakosságának mintegy egyharmada vallotta magát szerbnek a legutóbbi népszámláláson, és a lakosság kétharmada ortodox szerb vallású, ezért a konzervatív elveket valló országban éppen egy vallási kérdés miatt inoghat meg a három évtizede kormányzó politikai elit hatalma.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap