Bulgária
ÜTÖTT AZ ÓRA: Közeleg a „nagy népi felkelés”(?)

A bolgár kormány azonnali és feltételek nélküli lemondása mellett foglalt állást kedden Bulgária államfője. Rumen Radev a Katonai Akadémia tanévnyitóján elhangzott beszédében úgy fogalmazott: a Bojko Boriszov vezette kabinet erkölcsileg már megbukott, most már csak az kell, hogy forma szerint is mielőbb távozzon a hivatalából.
Az államfő és a tüntetők
Az államfő fenti nyilatkozatával a lehető legegyértelműbben csatlakozott a tüntetők legfőbb követeléséhez.
A megmozdulások résztvevői már lassan 2 hónapja Bulgária nagyvárosaiban – főképpen Szófiában – a legkülönfélébb utcai megmozdulásokon, nagygyűléseken, útblokádoknál, forgalomlassító felvonulásokon követelik Bojko Boriszov koalíciós kabinetjének azonnali lemondását, és az idő előtti választások kiírását.
Boriszov a jobbközép GERB (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért – Граждани за европейско развитие на България) élén nyerte el a kormányfői megbízást.
Bár a demonstrálók száma az utóbbi időben jóval kevesebb volt, mint 50 nappal ezelőtt, a tüntetők azonban nem enyhítettek a követeléseiken: csak a kormány lemondását tartják elfogadhatónak.
Radev elnök is emellett foglalt állást, és elfogadhatatlannak tartaná, ha a Boriszov-kormány lemondása után szakértői kormány lépne hivatalba.
Úgy véli ugyanis, hogy egy ilyen kabinet háta mögött továbbra is Boriszovék irányítanák az országot, ők szervezhetnék meg a következő választásokat is, és így hosszú időre bebetonozhatnák magukat a hatalomba.
Mennyire lesz nagy a “nagy népi felkelés”?
Az idő előtti választások követelése a hetek óta tüntető bolgárok követelései között előkelő helyen szerepel.
A Sova Harris közvélemény-kutató legutóbbi felmérése szerint a tüntetőknek ezt a követelését a bolgár válaszadók 47 százaléka támogatja, míg 35,5 százalék szerint a mostani kabinetnek kell megszerveznie és lebonyolítania a 2021 márciusában esedékes következő választásokat.
A felmérés azt is kimutatta, hogy a hetek óta tiltakozók lakossági támogatottsága a kezdeti 60 százalékról 48 százalékra csökkent.
Ebben a helyzetben néhány nappal ezelőtt hirdették meg a protestálók szeptember 2-ra a nagy népi felkelés kezdő akcióját, amelyre reggel 8-ra várják az állampolgárokat Szófia központjába.
Az időpont nem lehet véletlen, hiszen szeptember 2-án kezdődik a parlamentnek az az ülésszaka, amelyen a 240 fős törvényhozásnak Bojko Boriszov kormányfő legújabb javaslatairól kell döntenie.
A harmadik miniszterelnöki megbízatását töltő Boriszov az alkotmány módosítását, valamint a Nagy Nemzetgyűlés összehívását kezdeményezte.
Az előbbihez 120, míg az utóbbihoz 160 képviselő támogatását kell megszereznie.
Júliusban a Boriszov-kormány 124 képviselő szavazatának és 11 honatya tartózkodásának köszönhetően kényelmesen túlélte az ellene indított bizalmatlansági indítványt, amely már az ötödik ilyen jellegű kezdeményezés volt a parlamentben a kabinet 2017 májusi hivatalba lépése óta.
Járvány és gazdaság
Boriszov azt ígérte, hogy hamarosan hatékony megoldásokat fog előterjeszteni a koronavírus-járvány sújtotta bolgár gazdaság élénkítésére, a nehezebb helyzetbe került állampolgárok megsegítésére, a közvélemény megnyugtatására.
A kormány adatai szerint jelenleg több mint 260 ezren vannak munka nélkül a mintegy 7 milliós lélekszámú Bulgáriában, bár ma már többen találnak munkát naponta, mint amennyien elveszítik az állásukat.
Sajtóhírek szerint a GDP csökkenése kétszámjegyű volt a nyáron, különösen az idegenforgalom volt kénytelen nagy bevételkieséseket elkönyvelni, s az ősszel még nehezebb napok köszönthetnek be.
A legnagyobb ellenzéki párt azonban nem mindezekkel kapcsolatban, hanem mindenekelőtt azért nyújtott be bizalmatlansági indítványt, mert úgy véli, hogy a kormány nemcsak nem akar leszámolni a korrupcióval, hanem maga is korrupt.
Bolgár oligarchák
A hetek óta utcákon tiltakozó bolgárok is úgy vélik, Bulgáriában maffia uralkodik, korrupció árasztotta el az országot, az oligarchák hatalmát semmi nem korlátozza.
Bár egy közvélemény-kutatás adataiból nehéz lenne általános következtetéseket levonni, azért az sokatmondó, hogy a pártpreferenciák tekintetében alig van különbség a jobbközép és a balközép kormányzati lehetőség lakossági támogatottsága között.
Míg az előbbit a Sova Harris felmérése szerint a válaszadók 19 százaléka, addig az utóbbit 18 százaléka támogatja.
A két ellentétes politikai erő együttes kormányzását viszont csak 5 százalék támogatná.
Sokat elmond a legnagyobb kormánypárt (GERB) és a legnagyobb ellenzéki párt (BSZP) népszerűségéről, hogy a válaszadók 36 százaléka támogatná, ha egyikük sem venne részt Bulgária következő koalíciós kormányában.
Egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy milyen eredményre vezet majd a tiltakozók által szerdára meghirdetett nagy népi felkelés kibontakoztatása, de a legnagyobb valószínűséggel már most megjósolható, hogy Bulgáriában továbbiakban sem szünetelnek a tiltakozások.
A novinite.bg nyomán.

-
Bosznia4 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Jack Sparrow csak kitüntetést kapott, Lord Voldemort viszont szerb állampolgárságot