Connect with us

Bulgária

NAGY NÉPI FELKELÉS: Nem engedett a tüntetőknek a bolgár kormány

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Csütörtök hajnalra eltűntek a sátrak Szófia útjairól: a rendőrség ellenállás nélkül számolta fel mindenütt a hetek óta tartó tiltakozó akciósorozat útakadályait. Három órára helyreállt a megszokott forgalom a mintegy 1,3 milliós lélekszámú fővárosban. Mindez annak egyenes következménye volt, hogy a bolgár kormány egy tapodtat sem engedett a tüntetőkkel szemben, és nyert. Elsősorban időt, hogy rendezhesse a kormánypártok sorait, nem utolsósorban pedig lehetőséget arra, hogy elképzelései szerint átdolgoztathassa az ország alkotmányát, s akár új – nagy nemzetgyűlési – választások kiírását is elérje.

A “Szentháromság tér”

A közel két hónapja a legkülönfélébb utcai megmozdulásokon, nagygyűléseken, útblokádoknál, forgalomlassító felvonulásokon tiltakozó bolgárok szerdán “nagy népi felkelést” indítottak, hogy bejussanak a parlamentbe, kikényszerítsék a kormány lemondását és az idő előtti választások kiírását.

Tüntetők ezrei próbáltak meg bejutni a volt kommunista pártközpont épületébe, amelyet ezentúl a törvényhozás feladatainak az ellátására használnak majd.

A rendőrség és a csendőrség azonban áthatolhatatlan kordont húzott a város szívében levő “szentháromság” téren: a miniszterelnökség, az elnöki hivatal és a volt pártközpont épülettömbjei által határolt térségben.

A karhatalom parancsnoka szerint 80 rendőr is megsérült a dulakodásokban, amelyekben 120 személyt vettek őrizetbe.

Kétféle parlament

Miközben a tüntetők szünet nélkül megpróbálták áttörni a rendőrkordonokat, az épületben szorgalmasan gyűjtötték a támogató aláírásokat a kormánypártok képviselői, hogy megszerezzék a parlament tagjai felének az aláírását alkotmánymódosító tervezetük napirendre tűzéséhez.

Néhány órával a nagy népi felkelés megindítása után sajtóértekezleten jelentette be a Bojko Boriszov miniszterelnök vezette Polgárok Bulgária Európa Fejlődéséért (GERB) elnevezésű kormánypárt frakcióvezetője, hogy összegyűlt a kellő számú aláírás, a következő hetekben a parlament napirendre tűzi a kormánypártok alkotmánymódosító javaslatait.

A tüntetők a parlamenti erőviszonyok ismeretében azt remélték, hogy a 240 fős törvényhozásban 95 mandátummal rendelkező GERB nem kap kellő támogatást, elbukik a javaslata, s a növekvő nyomás hatására a kabinet benyújtja lemondását.

A 122 támogató aláírás összegyűjtését bejelentő sajtótájékoztatón Daniela Daritkova frakcióvezető kijelentette, hogy a GERB-nek elegendő választói támogatása van, hiszen a legutóbbi választásokon több mint egymillióan szavaztak rá, és a választói támogatottságuk mintegy másfél milliós lehet.

Daritkova arról is beszélt, hogy a kormánypártok rendelkeznek akkora támogatottsággal, amely elég lehet a nagy nemzetgyűlési választások kiírásához is.

Bulgáriában kétféle parlament megválasztása lehetséges: a 240 fős törvényhozásé és a 400 fős nagy nemzetgyűlésé, amely az alapvető jogokat érintő alkotmánymódosítások, illetve új alkotmány elfogadásáról dönthet.

A független Bulgária történelmében eddig 7 nagy nemzetgyűlés ülésezett, a legutóbbi 1990-91-ben, amikor elfogadták az ország jelenlegi alkotmányát.

A legnagyobb ellenzéki erőt jelentő Bolgár Szocialista Párt 80 mandátummal rendelkezik a parlamentben, a választásokon mintegy 955 ezren szavaztak rá.

Dubajból szervezik a tüntetést?

A tüntetők vezetői a kormánypárti bejelentés után is azt közölték, hogy folytatják tiltakozó akcióikat, és továbbra is a kormány és a legfőbb ügyész lemondását, és idő előtti választások kiírását követelik.

De ez még az előtt volt, hogy éjszaka a rendőrség kiszorította a tüntetőket a “szentháromság” teréről…

A GERB eközben ismét azzal vádolta meg az egyik leggazdagabb bolgár üzletembert, a letartóztatás elől Dubajba távozott Vaszil Bozskovot, hogy az egyebek között a szerencsejáték-üzletből meggazdagodott milliárdos szervezte meg a futballhuligánok bevetését a szófiai tüntetéseken.

Bozskov nem késlekedett a válasszal, és az interneten üzent haza.

-a juntának sikerült elegendő szavazatot megvásárolni ahhoz, hogy nemzetárulását folytathassa. Meg fogják kísérelni, hogy az alkotmányt a rablás, a zsarolás és a diktatúra eszközévé változtassák. Megkísérlik, hogy örökre hatalmon maradjanak. Nem fog sikerülni, mert Bulgária már felébredt. Legyetek bátrak!

Bojko Boriszov miniszterelnök egészen másfajta üzenetet tett közzé, amikor a szerdai nagy népi felkelés kellős közepén bejelentette: a kormány a költségvetésen kívüli eszközöket talált a koronavírus-járvány következményeinek az enyhítésére.

A kabinet egyebek között tízmilliókkal segít mintegy 1800 mezőgazdasági egységen, és havi 50 leva nyugdíjkiegészítést ad már másodszorra a nyugdíjasoknak.

A következő napok történései fogják eldönteni, hogy az 57 napja tüntető bolgárok melyik nyilatkozat mellé állnak.

Apró, de lehet, hogy sokat mondó jelzés lehet, hogy a Nova televízió jelentése szerint csütörtök kora délelőtt ismét tüntetők jelentek meg a város központjában, s elfoglalták a térséget.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava