Szerbia
SZERB KÉTHARMAD: Megalakult az új szerb parlament

Lazán megvan a kétharmad Szerbiában is. Belgrádban megalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit egyelőre nem választották meg, és az sem világos, hogy ki lesz az új miniszterelnök.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
Szerb kétharmad
Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 188 jutott a legnagyobb szerb pártnak, az Aleksandar Vučić vezette Szerb Haladó Pártnak (SNS).
Ez 21-gyel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges.
A balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) 32 mandátummal, az Aleksandar Šapić olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája pedig 11 mandátummal rendelkezik.
A képviselőházba négy nemzeti kisebbségi listáról kerültek még be képviselők.
Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig 3, illetve 4 politikusa ülhetett be a parlamenti padsorokba.
Magyar előretörés
A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője kiemelte: a következő négy évben is a vajdasági magyarságot érintő legfontosabb ügyeket kívánják képviselni, a kiemelt kérdések között helyet kap a környezetvédelem, a szociálpolitika, a mezőgazdaság és az egészségügy is.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely pártok alakítanak majd kormányt, hiszen az SNS egyedül is kormányozhatna, ám Aleksandar Vučić kijelentette, koalíciós kormányzásra készül, és akár mindenkivel partnerségre lépne.
Az albán kisebbség, valamint az egyik bosnyák párt viszont már közölte, biztosan nem kíván együtt kormányozni a Szerb Haladó Párttal.
A szerbiai alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg létre kell jönnie, ám erre sokkal előbb sor kerül, Aleksandar Vucic államfő ugyanis többször megismételte, hogy a kabinet augusztus végéig feláll, habár még senkit nem bízott meg kormányalakítással.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Románia4 nap telt el azóta
Lemondott a román elnök – a politikai káosz nő
- Bosznia4 nap telt el azóta
Kinek jó, és kinek rossz az USAID megszüntetése a Balkánon?
- Szerbia5 nap telt el azóta
El a kezeket Vajdaságtól! – ez az új jelszó Szerbiában
- Koszovó7 nap telt el azóta
Megismétli-e az Önrendelkezés a 2021-es fölényes győzelmét?