Szlovénia az egyetlen olyan EU-tagállam, amely hivatalosan is védi őshonos méhfaját. A növényvédő szerek túlzásba vitt használata, a globális felmelegedés és más egymásba fonódó okok miatt...
Most, hogy lassan kezd zöldülni az erdő a Balkánon és az időjárás is némiképpen felengedett, szinte biztosra vehető, hogy ismét elindul a migránsok áradata Európa nyugati...
Egy görög bíróság öt-öt év börtönre ítélt két afgán fiatalembert, mert tavaly felgyújtotta Európa legnagyobb migránstáborát Leszbosz szigetén. A helyi bíróság hat órás ülés után mondta...
Egy nappal az április 25-i választások után több ezer amerikai és NATO katona szállja meg Albániát. A külföldi katonákat 10 hajó, 18 repülőgép és 19 helikopter...
Horvátországban már napok óta folyik a csatározás a kormányfő és a kormánypárt tagjai, valamint az ellenzék és az ellenzéket támogató médiumok között. A csetepaté azután robbant...
Kevés szó esik a még mindig folyamatban lévő horvátországi belső horvát-szerb kiegyezésről. Ennek oka egyrészt nyilván az, hogy Horvátországban a horvát-szerb viszony, amit csak kevesen merészelnek...
Jovan Cvijić az egyik legismertebb szerb földrajztudós, de ezúttal ő úgy kerül ide, mint Pilátus a krédóba, a róla elnevezett utcában lakott ugyanis Đorđe Balašević, akit...
Körülbelül három hónappal a május 16-ra kiírt helyhatósági választások előtt beindult a választási kampány. Az eddig óvatosan helyezkedő politikai pártok kezdenek kirukkolni jelöltjeikkel, de az igazi...
Horvátországban ez idáig nem nagyon foglalkoztak a magyar kormány reakciójával az EU-ban tapasztalható oltóanyag-hiányra, az átlagpolgár azonban átlátott a szitán – legalábbis erre utal egy-két közvéleménykutatás...
Tegnap a bűnözők, ma a migránsok voltak napirenden. A szerb rendőrök közel száz migránst gyűjtöttek be Belgrádban, ahonnan a preševói befogadó központba szállították őket. Az akcióval...
A horvát rendőrség szombaton visszafordította a bosznia-hercegovinai-horvát határról az Európai Parlament négy olasz képviselőjét, Pietro Bartolot, Alessandra Morettit, Pier Francesco Majorinot és Brando Benefeit. Ők vasárnap...
Bombahírként robbant annakidején a nagybecskereki kínai beruházás bejelentése: a Linglong gumiabroncsokat előállító üzemébe több mint 800 millió eurót fektetnek be. Ez lesz Szerbia egyik legfontosabb beruházása,...
A holokauszt nemzetközi emléknapján Borut Pahor szlovén köztársasági elnök az emlékezés koszorúját helyezte el a lendvai, illetve a hosszúfalui izraelita temetőben. Borut Pahor ebből az alkalomból...
A szexuális zaklatás és nemi erőszak gyanújával őrizetbe vett belgrádi rendező felesége átmenetileg bezárta a Belgrád főutcáján lévő „Szívügy” (Stvar srca) színitanodát, amely az utóbbi hetekben...
Újabb üzletet kötött az egyik legismertebb horvát nyugalmazott tábornok. A szlovén tulajdonban lévő Petrol csoport január első felében jelentette be, hogy felvásárolta az eddig 100%-ban horvát...
Horvátországban olyan volt a nap, mint egy Sergio Leone-féle spagetti-western. Ne tévesszen meg senkit, hogy egy másik „movie van az image-n”! Nem történt tévedés, de ez...
Újabb házak égtek le a magyar határ szomszédságában lévő szerbiai területeken. A BALK tíz nappal ezelőtt már foglalkozott a témával, azóta azonban a helyzet tovább romlott....
A leégett lipai tábor romjai között várakozó migránsok pénteken megkezdték a beköltözést azokba a sátrakba, amelyeket a bosznia-hercegovinai hadsereg tagjai a napokban állítottak fel. A munkálatok...
Az Európai Unió külügyi vezetője felszólította Boszniát, hogy vállalja a felelősséget a migránsok százaiért, akik a lipai tábor leégése után a szabad ég alatt alszanak. Josep...