A berlini vezetés bejelentette, hogy a közeljövőben a balkáni országba toloncol 86 menekültet, köztük kurdokat is – akiknek van mitől tartaniuk, a bolgár kormány és az...
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök végre megszólalt az észak-macedón csatlakozási tárgyalások ügyében, miután Görögországot követően most Bulgária tett keresztbe Macedóniának. – Annak, hogy Bulgária nem hajlandó jóváhagyni...
A Bojko Boriszov miniszterelnök vezette kormánypárttal szembeni teljes ellenzéki összefogás mellett tette le a garast a több mint 100 napja kezdődött bulgáriai tüntetéssorozat vezetése. Az önmagát...
Szófiában péntek este tartották meg az „5. nagy népi felkelést”, amelynek résztvevői továbbra is sikertelenül követelték a Bojko Boriszov vezette jobbközép koalíciós kormány és Ivan Gesev...
A jelek szerint igaza lesz a Сега (szega = most) című bolgár napilapnak, amely már több mint két évvel ezelőtt azt állította egy összeállításának a címében,...
Továbbra is a helyén van a Bojko Boriszov vezette jobbközép bolgár kormány, ahogyan Ivan Gesev főügyész is hivatalában maradt, jóllehet a lemondatásuk érdekében kibontakoztatott tiltakozássorozat 87....
A mintegy 7 milliós Bulgária lakosságának körülbelül 80 százaléka ruszofil a szociológiai tanulmányok szerint – állította szófiai sajtónyilatkozatában Nikolaj Manilov, a bulgáriai Ruszofilek elnevezésű mozgalom Országos...
Újabb orosz diplomatákat utasított ki Bulgária kémkedés vádjával. A szófiai külügyminisztérium bejelentése szerint ezúttal két orosz diplomatának kell 72 órán belül elhagynia az ország területét, mert...
A bulgáriai tüntetések résztvevői mellé állt az egykori bolgár cár, aki hétfőn az internetes oldalán foglalt állást a tiltakozók által meghirdetett „3. nagy népi felkelés” előestéjén....
Rendkívül derűlátóan nyilatkozott a hazája és Bulgária közötti viszonyrendszer megjavításának esélyéről az észak-macedón miniszterelnök. Zoran Zaev a BGNES hírügynökség által ismertetett televíziós nyilatkozatában kiemelte: úgy véli,...
Lassan már a feledés homályába merül, hogy egy pártelnök tengerbe taszigálása indította el Bulgáriában a több mint két hónapja tartó tüntetések, útblokádok és egyéb tiltakozó akciók...
Megmerevedtek a frontvonalak Szófia központjában, ahol már 64 napja néznek farkasszemet egymással a kormány lemondását követelő tüntetők és a közrend biztosítására kivezényelt rendőrök és csendőrök. Nikolaj...
Csütörtök hajnalra eltűntek a sátrak Szófia útjairól: a rendőrség ellenállás nélkül számolta fel mindenütt a hetek óta tartó tiltakozó akciósorozat útakadályait. Három órára helyreállt a megszokott...
A bolgár kormány azonnali és feltételek nélküli lemondása mellett foglalt állást kedden Bulgária államfője. Rumen Radev a Katonai Akadémia tanévnyitóján elhangzott beszédében úgy fogalmazott: a Bojko...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatást tett a horvátországi Eszéken, az Osijek labdarúgó klubnál, ahol Ivan Meštrović az egyesület elnöke, és egyben kisebbségi társtulajdonosa fogadta. A jelenleg...
A Balkánon a legnagyobb marakodás a testvérnépek között folyik. A bolgárok viaskodnak a macedónokkal és a szerbekkel, a szerbek nem nem kedvelik a bosnyákokat és a...
„Bármit mondasz Macedóniáról, tévedni fogsz”, hangzott el egy Macedóniáról szóló szófiai értelmiségi beszélgetésen, vagyis bármit mondasz, annak az ellenkezője is igaz. A bolgár-macedón kérdés bonyolultságát úgy...
A Bermuda-háromszög rejtélyéről már számtalan tudományos és ezoterikus magyarázat látott napvilágot. A Bermuda-háromszög Floridától nyugatra fekszik. Az évszázadok során több neve is volt: “a végzet tengere”,...