Szijjártó Péter szerint Magyarország és Szerbia egyszerre érzi közvetlenül és súlyosan a saját bőrén az ukrajnai háború és az illegális bevándorlás hatásait, ezért mindkét fél az...
A montenegrói kormány csütörtökön megerősítette, hogy 50 millió eurós magyar hitelt vett fel a CKB banktól, három nappal azután, hogy egy másik magyar bank, az EXIM,...
A horvát gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter elégedett azzal, hogy EU korlátozta a gázárakat, szerinte ugyanis az ársapkával az embereket és a gazdaságot segítik az árak...
Nem csak Magyarország, hanem Ausztria és Németország is érdeklődik a horvátországi LNG-terminál bővítése, illetve a terminálhoz kapcsolódó gázvezeték kapacitásának növelése iránt. Erről a horvát miniszterelnök nyilatkozott,...
Szijjártó Péter Brüsszel hibáztatja azért, mert csigalassúsággal halad a balkáni bővítés. A külgazdasági és külügyminiszter szerint egyértelműen az Európai Unió kudarca, hogy csigalassúsággal zajlik a nyugat-balkáni...
Belgrádban nyilvánosságra hozták az új kormány névsorát, amelyet a megbízott szerb miniszterelnök a Szerb Haladó Párt elnöksége elé terjesztett, a közvéleménnyel azonban Aleksandar Vučić ismertette, ezzel...
A Balkán irányából érkező migránsok száma eltörpül az orosz agresszió elől menekülő ukránok tömegei mellett, mivel hogy ők nem is számítanak menedékkérőnek, elég csak regisztrálniuk és...
Erre a szerb elnök tett ígéretet, miután találkozott Margaritis Shinasszal, az Európai Bizottság alelnökével, aki egyúttal az európai életmód népszerűsítéséért felelős európai biztos. Aleksandar Vučić vendégével...
A hétfői osztrák-szerb-magyar migrációs csúcsot követően miniszteri szinten folytatódott a háromoldalú eszmecsere, amelyen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte. A belgrádi találkozó résztvevői szerint a...
Szerbiában hatalmas felháborodást váltott ki a nyolcadik szankciócsomag, amelyből Horvátország és több más tagállam kezdeményezésére kihagyták Szerbiát a kedvezményezetti körből, így Szerbia ezentúl nem tud olcsó...
Belgrádban az egyik fő téma, hogy a szerb külügyminiszter kozultációs tervet írt alá orosz kollégájával a következő két évre, és hogy Szijjártó Péter pedig egyedüli uniós...
Magyarországnak erről a szándékáról a magyar külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés belgrádi csúcstalálkozójának résztvevőit. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Budapest azt követően...
A horvát sajtó az évszázad rablásának nevezi, ami az utóbbi időben az INÁ-ban játszódott le, miután öt személyt állítottak elő, akik a gyanú szerint mintegy egy...
Vladimír Bilčik, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője Szerbia uniós csatlakozásával összefüggésben vizsgálta meg a szerb belügyminiszter moszkvai látogatását. A szlovák származású politikus úgy fogalmazott, hogy Szerbia...
A BALK már több alkalommal írt arról, hogy szerb külpolitika, mint olyan, nem létezik. Majdnem egy hónappal ezelőtt, a magyar külügyminiszter moszkvai látogatásával kapcsolatban pedig megjegyeztük,...
A Szerb Haladó Párt megkezdte a mozgósítást arra a csütörtöki rendezvényre, amellyel az 1995-ös Vihar hadművelet évfordulójáról emlékeznek meg Újvidéken. A közel harminc évvel ezelőtt végrehajtott...
A Magyar Honvédség is segít Szlovéniának – derült ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közzétett bejegyzéséből. A bejegyzéshez Szijjártó Péter négy képet is csatolt, amelyeken...
A „szerb-magyar gázszerelem” azért bontakozhatott ki ily mértékben, mert Szerbia nem bővítette a törzsudvarnoki gáztározót, pedig már a létesítmény több mint tíz évvel ezelőtti átadásakor világos...
Bár sokkal szívesebben értekeznék arról, hogy a kínaiak ismét egy jókora lépéssel közelebb kerültek az önellátáshoz chipügyekben, miután a SMIC kínai félvezető-öntöde bejelentette, hogy sikeresen megkezdte...