Szerbia
FELETTÉBB FURCSA: A szerb belügyminiszter utazik az orosz külügyminiszterhez
A BALK már több alkalommal írt arról, hogy szerb külpolitika, mint olyan, nem létezik. Majdnem egy hónappal ezelőtt, a magyar külügyminiszter moszkvai látogatásával kapcsolatban pedig megjegyeztük, hogy Nikola Selaković szerb külügyminisztert jóformán sehova sem szokás kiküldeni – talán még a piacra sem – így az is elképzelhető, hogy ezúttal – jobb híján – Szijjártó képviselte Moszkvában a szerb érdekeket. Most új fejlemények vannak: a szerb külügyminiszter helyett a szerb belügyminiszter lesz Szergej Lavrov vendége.
Felettébb furcsa
Az orosz külügyminisztérium a Twitteren jelentette be, hogy augusztus 22-én, vagyis hétfőn, Szergej Lavrov megbeszélést folytat Aleksandar Vulin szerb belügyminiszterrel.
A találkozó nyilván orosz földön lesz, mert – mint azt korábban már tapasztaltuk – az orosz külügyér nem tudott eljutni Belgrádba, mert a Szerbiával szomszédos országok nem engedték át a saját légterükön.
? #Nechaev: On August 22, Sergey Lavrov will hold talks with Serbia’s Interior Minister Aleksandar Vulin.
????? The Ministers are expected to discuss current matters on the Russia- Serbia cooperation agenda, and exchange views on topical international and regional issues. pic.twitter.com/NRVdXgaPg4
— MFA Russia ?? (@mfa_russia) August 18, 2022
A szerb és orosz zászlóval feldíszített moszkvai közlemény szerint a miniszterek – mármint a szerb belügyér és az orosz külügyér – várhatóan megvitatják az orosz-szerb együttműködési agendát, ezenkívül pedig aktuális nemzetközi és regionális kérdésekről is véleményt cserélnek. Ebben a “semmitmondó micsodában” nincs semmi különös azontúl, hogy ezt az orosz külügyminiszter az szerb belügyminiszterrel teszi.
Azt most lehet találgatni, hogy Aleksandar Vučić két imádója közül miért a harsányan beny@ló Vulint küldi Moszkvába, is miért nem a halk szavú Nikola Selakovićot?
Kérdésként az is felmerülhet, hogy a kormányalakítást követően netalán Aleksandar Vulin lesz-e az új szerb külügyminiszter? Isten óvja ettől Szerbiát és a világot! De ha ez történne, akkor ahhoz aligha férne kétség, hogy Szerbia tesz egy erőteljes lépést az orosz narratíva felé.
Ha ezt a szerb elnök még azzal tetézné, hogy a szintén Putyin-fannak számító Miloš Vučevićot teszi meg a szorgalmasan “semmilyen” Ana Brnabić helyébe miniszterelnöknek, akkor végképp kijelenthetjük, hogy a szerb vezetésben jelentős elmozdulás történik Moszkva irányába.
Az hogy Vulin “próbaútja” a külügyi poszton éppen a stratégiai szempontból igencsak fontos Moszkvába vezet, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Nikola Selaković leszerepelt, amit netalán egy utólagos közleménnyel lehetne enyhíteni, miszerint a külügyminiszter kovidos lett, és éppen halálán volt, ezért kellet a dublőr, és erre a legalkalmasabb a “szerb világ” nagy hirdetője, Aleksandar Vulin volt.
Szerbia
Gyertyagyújtás a koszovói szerb területeken és Szerbiában, estére a boszniai szerbeknél
Nagy számban gyűltek össze az észak-koszovói szerbek, hogy tisztelegjenek tragikusan elhunyt honfitársaik előtt, és hogy gyertyát gyújtsanak a tiszteletükre. A szerbiai médiabeszámolókból egyértelműen kiderül, hogy a szerbek jelentős része hősöknek tekinti a három férfit, akikről biztosan tudni, hogy életüket áldozták a “szerb ügyért”. Állítólag van egy negyedik áldozat is, de az ő kilétéről egyelőre nincsenek információk. Természetesen mindenkinek megvan a joga, hogy a saját halottját csendesen elsirassa, függetlenül attól, hogy ki milyen szerepet játszott a vasárnapi eseményekben.
Gyertyagyújtás Koszovóban
Észak-Mitrovicában az emberek nagy számban gyűltek össze Lázár kenéz emlékművénél, hogy gyertyát gyújtsanak a vasárnap Banjskában életüket vesztett lázadók emlékére, miután a Szerb Lista három napos gyászt rendelt el a szerb területeken.
Az észak-mitrovicai csendes megemlékezésen megjelent Goran Rakić, a belgrádi kormányzat koszovói fiókszervezetének számító Szerb Lista elnöke, aki a többiekhez hasonlóan megcsókolta a fegyveres harcban elesett három szerb férfi fotóját, majd meggyújtotta az emlékezés gyertyáját.
Milan Rakic, a Szerb Lista vezetője megcsókolja a három elesett “szerb hős” fotóját (Forrás: YouTube)
Zvečan központjában, a Milutin király emlékmű közelében szintén gyertyát gyújtottak a helyiek a három szerb áldozatért, aki közül az egyik erről a településről származik, a másik kettő pedig Leposavićból.
Médiajelentések szerint Zvečanban több száz ember gyújtott gyertyát, a megjelent szerbek közül többen sírtak is, ez bizonyára vonatkozik a helyi áldozat családtagjaira is, akik szintén jelen voltak a megemlékezésen.
Egy helyi áldozatról is megemlékeztek Zvečan központjában (Forrás: YouTube)
Helyszíni tudósítások szerint Zvečan központjában ugyanakkor sem a koszovói rendőrség, sem a KFOR vagy az EULEX missziójának tagjai nem tűntek fel.
Leposavićban is hasonló megemlékezést tartottak az elesett hősök emlékművénél, amelyet még korábbi hősöknek emeltek. A csendet itt a két helyi áldozat feleségeinek zokogása törte meg, miközben a polgárok egymás után haladtak a kijelölt helyszín felé, hogy gyertyát gyújtsanak.
A megemlékezés során helikopterek repültek át a falu felett, de azt nem tudni, hogy ki folytatott légi tevékenységet.
Gyertyagyújtás volt a Štrpciban lévő Szent Miklós-templom bejáratánál, ahol a szerbek lerótták kegyeletüket a Banjskában meggyilkoltak előtt.
A tűzpárbaj koszovói albán áldozatát, Afrim Bunjakut már tegnap eltemették, természetesen az ő emlékére is fellobbantak az “emlékezés lángjai”, és a maga környezetében őt is hősnek tekintik.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök is meggyújtotta a maga gyertyáját, illetve mécsesét a lelőtt rendőr emlékére (Forrás: X-platform)
Gyertyagyújtás Szerbiában
A szerbiai városokban is megemlékeztek az elesett koszovói szerbekről, Belgrádban a Szent Száva templom előtt többszáz ember rótta le kegyeletét a három áldozat kihelyezett képénél.
Szerbia kormánya keddi rendkívüli ülésén a koszovói tragikus események miatt gyásznappá nyilvánította szeptember 27-ét, ami az interneten is észlelhető, a portálok fekete logókkal és/vagy fejléccel jelentek meg.
Ez alól nem kivétel még az ellenzéki Nova sem, amely a szerbiai kormányzat legnagyobb kritikusa.
A kimondottan kormánybarát Informer nyomtatott verziója vörös-fekete (vér és gyász) színekben jelent meg, miután a szerb kormány szeptember 27-ét gyásznappá minősítette.
Az Informer központi helyen közölte a három áldozat fényképét, a képek alatt pedig öles betűkkel hirdette, hogy “ők a mi koszovói hőseink”.
A jobb alsó sarokban látható három férfit elfogták a koszovói rendőrök, a jobboldali a zvečani származású Vladimir Tolić kórházban van, mert súlyosan megsebesült.
A szerb elnök kedvenc lapja szerint a pristinai bíróság “a szerb fiatalembereket egyetlen bizonyíték nélkül az úgynevezett koszovói alkotmányos rend erőszakos megdöntésével vádolta meg, és harminc napos börtönt rendelt el számukra”, ami nyilván vizsgálati fogság.
Ez a cikk ezzel nem fejeződhetett be, mert közben megérkezett a hír, hogy a boszniai szerb kormány kissé megkésve ugyan, de telefonos ülést tartott, és azon gyásznapot hirdetett, ami alapján ott is megemlékeznek a koszovói tragikus eseményekről, természetesen esti gyertyagyújtással egybekötve.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head