Migráció
36 MILLIÓ EURÓS KÉZFOGÁS: Szerbia hozzáigazítja vízumpolitikáját az Európai Unióhoz

Erre a szerb elnök tett ígéretet, miután találkozott Margaritis Shinasszal, az Európai Bizottság alelnökével, aki egyúttal az európai életmód népszerűsítéséért felelős európai biztos. Aleksandar Vučić vendégével a migráció és a migrációpolitika terén kialakult helyzetről tárgyalt. A megbeszélés során szóba kerültek az uniós együttműködés és támogatás megerősítésének módjai, ami körülbelül azt jelenti, hogy szerb részről az iránt tapogatództak, hogy mennyi pénz lehet a mostanra kialakult helyzetből kicsiholni. Beszéltek még az integrált határigazgatásról, az illegális átlépések megállításáról és a Szerbia területén tartózkodó vagy azon áthaladó menekültek megsegítéséről, ennek az utóbbinak ismételten vannak anyagi vonzatai.
Aleksandar Vučić a támogatásokért cserébe elárulta, hogy tervei szerint Szerbia az év végéig “jelentősen harmonizálja” vízumpolitikáját az Európai Unióval, amivel akadályozni kívánja, hogy a Nyugat felé irányuló illegális migráció Szerbia területén keresztül folyjon. Eddig a közlemény, mi viszont most nem mennénk bele a szerb elnöki ígéretek értékállóságába.
Kapcsolódó cikk
A szerb elnök sajtószolgálata szerint a tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a migráció és a menekültek helyzete terén felmerülő kihívások megoldásának egyetlen lehetséges módja a “szükségszerű közös munka”.
Mivel nem könnyű konkretizálni, hogy valójában mire gondolt a költő, és mert ebben a közlemény nem nyújt további támaszt, ezért emberi nyelvre leképezve talán mondhatjuk azt, hogy mindennek Szerbia beleegyezésévél kell történnie, legyen az bármi is.
A szóban forgó közlemény szerint Margaritis Shinas megismételte az Európai Bizottság értékelését, miszerint “Szerbia az EU megbízható partnere a migrációs folyamatok kezelésében”, és ezen a téren továbbra is “pozitív eredményeket” ér el. Ezt adta a szerb elnöki hivatal Shinas szájába.
És akkor most következik a lényeg, az Európai Bizottság ugyanis közölte, hogy újabb 36 millió eurót ad a szerbiai menekült- és migránsügyi hivatalnak.
– Margaritis Shinas azt is felajánlotta, hogy felgyorsítják a FRONTEX-erők felsorakozását a szerbiai határvédelem támogatása érdekében
Kapcsolódó cikk
– olvasható a közleményben, amely azonban azt nem taglalja, hogy a Frontex Szerbia déli vagy északi határán kíván-e felsorakozni, merthogy ez sem mindegy.
A szerb elnök hivatal még arról is tájékoztatta a szerbiai & egyéb média képviselőit, hogy a két politikus megosztotta benyomásait az Európai Politikai Közösség prágai csúcstalálkozójával kapcsolatban, erről azonban további részleteket nem közöltek.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében