Connect with us

Magyarország

NEW YORK: A szerbek és a magyarok Lavrovval paroláztak

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

ria novoastyi

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Belgrádban az egyik fő téma, hogy a szerb külügyminiszter kozultációs tervet írt alá orosz kollégájával a következő két évre, és hogy Szijjártó Péter pedig egyedüli uniós külügyminiszterként megbeszélést folytatott Szergej Lavrovval. Szijjártó ezzel kapcsolatban sajnálkozását fejezte ki a RIA Novosztyinak adott nyilatkozatában, amiről Szerbiában a kormánybarát Tanjug hírügynökség tudósítását átvéve számolt be a „rendkívül kormánybarát” Novosti.

Szijjártó az egyedüli

Szijártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a héten az Európai Unióból csak ő találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban, ahol mindketten az ENSZ Közgyűlés őszi ülésszakán vesznek részt.

A magyar tárcavezető úgy vélekedett, hogy az Európai Uniónak minden lehetőséget ki kellene használnia az Oroszországgal történő párbeszédre.

– Sajnálom, hogy az EU-ból egyedül én beszéltem vele, mert ha több kollégám is beszélgetne Lavrovval, az segíthetne a konfliktus megoldásában. És úgy gondolom, hogy a jelenlegi körülmények között minden lehetőséget ki kell használnunk

– nyilatkozta a RIA Novosztyinak Szijártó, aki úgy fogalmazott, hogy folyamatos kapcsolatot tart fenn Lavrovval, mert véleménye szerint a vitát és a párbeszédet folytatni kell, különösen a jelenlegi körülmények között, amikor a feszültség nő, és a háború eszkalációjának veszélye „sajnos valós”.

– Ha nem beszélünk egymással, akkor még komolyabb károkat okozunk

– tette hozzá a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint ha nincs párbeszéd a Nyugat és Oroszország, valamint Európa és Oroszország között, akkor minden még rosszabbra fordulhat, mint korábban volt, és ezt el kell kerülni.

A szerbek beszélnek az oroszokkal

A Szputnyik hírügynökség közben arról számolt be, hogy Nikola Selaković szerbiai külügyminiszter aláírta orosz kollégájával a szerbiai és az oroszországi Külügyminisztérium 2023-as és 2024-es évre szóló konzultációs tervét.

Erre szintén az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakán került sor, amelyről a szerb elnök ismét üzent. Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, hogy Szerbia nem szavaz az orosz vétójog korlátozására vagy Oroszország kizárására az ENSZ Biztonsági Tanácsából.

Vučić nem szalasztotta el a kínálkozó alkalmat, így New Yorkban ő is találkozott Szergej Lavrovval, akivel – mint mondta – energiaügyről tárgyalt, és megköszönte neki Szerbia területi integritásának támogatását.

Közben a szerb ellenzéki Szabadság és Igazságosság Pártja közleményben ítélte el, hogy a szerb külügyminiszter aláírta a konzultációs tervet Moszkvával.

– Hihetetlen, hogy azokban a pillanatokban, amikor az egész világ félelemmel figyeli a világbékét veszélyeztető orosz lépéseket, és miközben hónapok óta szemtanúi lehetünk az ukrán nép mindennapossá váló szenvedésének, az ügyvezető szerb külügyminiszter megbízatásának utolsó napjaiban megállapodást kötött a konzultációk meghosszabbításáról egy olyan országgal, amely közvetlenül megsérti az ENSZ Alapokmányát, és egy másik, nemzetközileg elismert ország területét a saját területéhez kívánja csatolni

– jegyezte meg közleményében a legjelentősebb szerbiai ellenzéki , amely szerint a belgrádi kormány ezzel lehetővé teszi az orosz vezetés számára, hogy kilépjen a blokádból, amelyet egy szuverén ország elleni támadás és a határok erőszakos megváltoztatása miatt vezettek be ellene.

Szerb Köztársaság

ÖSSZEÖLELKEZTEK: A boszniai szerb elnök Ankarában fotózkodott Orbán Viktorral

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Ankara
EGYMÁSBA KAPASZKODTAK: Orbán Viktor és Milorad Dodik egymásba kapaszkodott az ankarai beiktatási ünnepségen (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A boszniai szerb elnök is részt vett Recep Tayyip Erdoğan ankarai beiktatásán, és ebből az alkalommal találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, amit a Twitteren szorgalmasan dokumentált. A magyar miniszterelnök a Facebookon számolt be a beiktatási ünnepségről, ő viszont nem posztolt fotót arról, hogy összeölelkezett Milorad Dodikkal.

A „békepárti” Erdoğan

A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott a Facebookon, hogy Magyarországnak és általában is nagyon kellett Erdoğan győzelme, mert ő Orbán megfogalmazása szerint a kihívójával, a „háborúpárti” Kemal Kılıçdaroğluval ellentétben az újraválasztott török elnök „békepárti” politikus.

Ebből már világossá válik, hogy Orbán melyik oldalra szurkolt, és hogy a továbbiakban is változatlanul „jól fejlődnek” a török magyar kapcsolatok.

Akárcsak a magyar-boszniai szerb kapcsolatok, bár erről nem a magyar miniszterelnöktől értesülhettünk, hanem Milorad Dodik boszniai szerb elnöktől, aki általában a Twitteren közli „magvas” gondolatait.

Most azt írta, hogy mindig szívesen találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akit a boszniai Szerb Köztársaság barátjának nevezett, miután Ankarában találkozott vele.

Ankara

CSALÁDI FOTÓ: A képen látható szőke hölgy nem Dodik felesége (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

A Dodik mellett látható „szőkített hölgy” nem a boszniai szerb elnök felesége, hanem Dodik „politikai dalárdájának” lelkes énekese, név szerint Željka Cvijanović, a boszniai államelnökség 1/3 tagja a szerbek képviseletében.

Orbán az 1/3 taggal az európai közösség moldovai találkozóján is elbeszélgetett, amit viszont már a magyar miniszterelnök dokumentált a Facebookon közzétett videóban.

Orbán a moldovai csúcson Balkán-napot tartott, Cvijanović mellett megbeszélést folytatott a horvát miniszterelnökkel, valamint a szerb elnökkel és a macedón miniszterelnökkel is. Erről mindről van fotó, de már nem fért ide.

Dodik és a törökök

A boszniai szerb elnöknek nem lehetett ilyen „sűrű napja” Ankarában, legalábbis erre lehet következtetni az internetre kiakasztott fotókból.

Ankara

Milorad és Mevlüt erősen vigyorognak Ankarában az örökkévalóság kedvéért (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

Ezek azt igazolják, hogy Dodik a magyar miniszterelnökön csak Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel futott össze a folyosón, amit a boszniai szerb elnök az interneten találkozóként emlegetett, Çavuşoğlu viszont nem tartotta szükségesnek, hogy a világhálón (Twitter és Facebook) eldicsekedjen a Dodikkal folytatott „folyosói beszélgetésről”.

Milorad Dodik a dodik.net címen található internetes honlappal is erősíti médiajelenlétét, ez olyan, mint ha a magyar miniszterelnöknek lenne egy orban.net vagy orban.hu oldala.

A boszniai szerb elnök ezen is beszámolt ankarai útjáról, és magáról a beiktatási ünnepségről. Az ott készült fotón jól látható, hogy Dodik és Cvijanović egy sorral a magyar miniszterelnök előtt ült.

Ankara

Ankarában Dodik egy sorral hátrébb kapott helyett, mint Milorad Dodik (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

A fotóhoz csatolt bejegyzésben a boszniai szerb elnök gratulált a török államfőnek, ha úgy tetszik, akkor a „török szultánnak”, a hatalom átvétele alkalmából, ami helyesebben mondva a hatalom továbbvitelét jelenti.

A boszniai szerb tévécsatornáknak nyilatkozva (Una, RTRS) Dodik visszalapozott a múltban, és felidézte azokat az időket, amikor a boszniai államelnökség szerb tagjaként találkozott Erdoğannal.

– Szerintem egy komoly elnökről van szó. Természetesen nincsenek illúzióim, de tény, hogy lehetőség van a párbeszédre (tudunk beszélni), és minden partnernek kijár a tisztelet

– mondta az őt meginterjúvoló újságíróknak a boszniai szerb elnök, aki a Twitteren ehhez még hozzátette, hogy a daytoni békemegállapodáshoz nyújtott eddigi határozott támogatás Erdoğan részéről kulcsfontosságú a jó együttműködés folytatásához.

A dodik.net által közölt cikk címe szerint Erdoğan minden partnerét tiszteletben tartja, és a (belső) megállapodást támogatja Bosznia-Hercegovinában, és amint ezt a fenti mondatból láthattuk, mindezt a daytoni szerződés szellemében teszi.

Dodik gyakran hozakodik elő a daytoni szerződésre utaló frázisokkal, amivel magát – függetlenül a szecesszionista törekvésektől – a boszniai békét megalapozó dokumentum védelmezőjeként igyekszik feltüntetni, azokat viszont rendszeresen kiosztja, akik nem követik az ilyen-olyan boszniai békét megteremtő és szavatoló dokumentum általa értelmezett iránymutatását.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava