Ez idő tájt, szinte menetrendszerűen be szokott köszönteni a diplomáciai monszun Szerbia és Horvátország között, és a fellegek szinte kivétel nélkül Belgrád felől érkeznek. A csörte...
A Európai Unió Tanácsa két évvel meghosszabbította a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízott mandátumát. Miroslav Lajčákot először 2020 áprilisában nevezték ki a posztra Josep...
2022. július 15-én a bosnyák-horvát Föderáció gázimportjáért felelős Energoinvest cég vezetése közleményben tudatta a lakossági felhasználókkal, hogy a Gazprommal folytatott ármegállapító tárgyalás eredményeként 23,3%-al növekszik a...
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter 2022. július 1-jén Banja Lukában találkozott Milorad Dodikkal, a boszniai államelnökség szerb tagjával. Dodik ugyan államelnökségi tag, de az utóbbi időben...
Egy szíriai származású szerb állampolgár hozta létre azt a csempészhálózatot, amely zsarolta a konkurenciát és terrorizálta a menekülteket/migránsokat Zomborban, és mindezt rendőrségi támogatással – írja a...
A török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu június 15-19-e között nagy balkáni körutat tett. A Törökország érdekszférájába tartozó régiónak ezúttal öt államát kereste fel: az utazás Szerbiával vette...
Úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború ismét érintette Szerbiát, de ezúttal nem a politika vagy az energia terén. Az Orosz Föderáció külügyminisztériumának szóvivője, Marija Zaharova ugyanis...
Szerbia a legnagyobb számú „ellendrukkerrel” válna uniós tagországgá, amennyiben a napokban népszavazást tartanának a csatlakozásról – hozta nyilvánosságra a lakosság álláspontját az európai ügyekkel megbízott szerbiai...
Júniusban is marad a benzin hatósági ára Szerbiában, miután a belgrádi kormány meghosszabbította a jelenleg érvényben lévő rendeletet. Ez azt jelenti, hogy június 30-ig a szerb...
Letette a hivatali esküt Aleksandar Vučić újraválasztott szerb elnök, aki ezzel megkezdte második öt éves mandátumát. A szerbiai parlamentben tartott eskütételen megjelent Porfirije pátriárka és Milorad...
A Fiat dolgozóit délelőtt fogadta Ana Brnabić szerb miniszterelnök, de nem jött létre semmiféle megállapodás a sorsukat illetően, így továbbra is az a két opció áll...
Valamikor réges-régen, a kinek boldog/kinek boldogtalan szocialista időkben, valamikor a második világégés után, és jóval a harmadik világégés előtt, vagyis még 1947-ben alapították a szabadkai kenyérgyárat,...
A szerb kormány ki tudja hányadik szócsövének számító belgrádi Novosti azt írja, hogy Albin Kurti, a „prištinai ideiglenes intézmények miniszterelnöke” amerikai látogatása során követelte, hogy az...
Együtt csevapozott vendéglátójával a Belgrádba látogató Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Erről Aleksandar Vučić szerb államfő tett fel fényképet az Instagramra. Michel nem tette ki...
Aleksandar Vučić szerb elnök átvette az újonnan kinevezett ukrán nagykövet, Volodimir Tolkacs megbízólevelét, és ebből az alkalomból bejelentette, hogy Szerbia részt vesz az ukrajnai városok újjáépítésében....
A szerbiai munkások dolgoznak a legtöbbet és keresnek a legkevesebbet Európában – hozta nyilvánosságra a Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége (ASNS) egy nemzetközi felmérésekre hivatkozva. Arra...
A szerb elnök sokszor elmondta már, hogy óriási nyomás nehezedik Belgrádra annak érdekében, hogy Szerbia csatlakozzon az Oroszország elleni szankciókhoz. A kérdések kérdése továbbra is az,...
A Putyinnal kapcsolatos belgrádi őrülethez csatlakozott a kormánypárti Pink televízió újságírónője is, aki reggeli műsorokat vezet a „zászlósmédiában”, és aki mindenáron szeretne interjút készíteni az orosz...
Nagy az albánok öröme, a Nyugat- Balkánnak immár három albán miniszterelnöke van, miután a montenegrói parlament beiktatta az albán nemzetiségű Dritan Abazović kormányát. Az újabb albán...