Ismeretlen tettesek szombaton délután kővel dobálták a Sólyom (Soko) szupervonatot, amelyet Aleksandar Vučić szerb elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen adott át a forgalomnak március közepén....
Miután a holtra riogatott nyugat-európai polgárok lassanként rájöttek, hogy az orosz-ukrán háború még eltart egy darabig, a hangulat kezdett visszafordulni a szokványos mederbe, a jelek szerint...
Ugye, zömmel hallottunk Csehov egyik híres figurájáról, Ványa bácsiról, teljes nevén Ivan Petrovics Vojnyickij drámahősről, aki elhunyt húga lányával gazdálkodik egy isten háta mögötti birtokon, közben...
Szerbiában nyolcan meghaltak és legalább húszan megsérültek, amikor beomlott a szén a közép-szerbiai Aleksinac közelében lévő Sokobanjában, és metán jutott be a munkatérbe, ahol azonban robbanás...
A szerb elnök és a magyar miniszterelnök nemrégiben együtt vonatozott a Belgrád és Újvidék közötti gyorsvasúton, az erről készült felvételek slágernek számítanak a délszláv közösségi médiában...
Kedden nagy volt a sürgés-forgás Belgrádban, ülésezett a szerbiai nemzetbiztonsági tanács, miközben Aleksandar Vučić szerb elnök diplomaták és nagykövetek hadával találkozott, az est végén pedig a...
Ekkor már azt is tudni lehetett, hogy a próbaidőszakban egy irányban 375 dinárért lehet jegyet váltani, a menettérti jegyért viszont 750 dinárt kell fizetni. A teljes...
A nagykikindai befogadó központban egy bangladesi migráns arról beszélt a BALK-nak, hogy Dubajig repülővel utazott, onnan pedig Törökország, Görögország és Albánia érintésével jutott el Szerbiába. A...
A bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja támogatja a szerb és a török elnök kezdeményezését, hogy a tavaszi szerbiai választásokat követően a három boszniai államalkotó közösség vezetőinek meghívásával...
Időnként előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek a filmek forgatásán. Van, hogy némelyikük halálos kimenetelű. Legtöbbször a kockázatot pénzért vállaló kaszkadőrök az elszenvedő alanyok olyan drasztikus mértékig, hogy búcsút...
Szombaton délután Belgrád több pontján és Szerbia jónéhány városában, például Újvidéken, Kragujevácban, Szabácson (Šabac) szerveztek tüntetéseket a népszavazásról szóló jogszabály és a kisajátításról szóló törvény módosítása...
Mint ahogy arról a BALK is beszámolt: Magyarország vette át a parancsnokságot a koszovói NATO-misszió, a KFOR élén. Az ebből az alkalomból tartott tájékoztatón a tisztséget...
Összecsapott a koszovói rendőrség szerdán a koszovói Mitrovicában (Kosovska Mitrovica) azokkal a koszovói szerbekkel, akik egy csempészetellenes akciósorozat ellen tüntettek Észak- Koszovó több településen, mindenekelőtt az...
Ivan Penava vukovári polgármestert, miután csatlakozott a Hazafias Mozgalomhoz (Domovinski pokret, DP), a párt szombaton, Zágrábban megtartott közgyűlésén megválasztották a nemzetieskedő politikai szervezet elnökévé. Ezzel formálisan...
A világ legjobb teniszezője, Novak Đoković együtt énekelt Milorad Dodikkal a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjával Nemanja Majdov világbajnok boszniai szerb cselgáncsozó lakodalmán. Đoković pénteken érkezett Bosznia-...
A szerb Krik hírportál értesülései szerint Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) azt állítja, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök és környzete különféle szolgáltatásokat kért tőle....
A Szerbia és a Koszovó közötti párbeszéd ugyan folytatódott, formálisan legalábbis, de mint várható is volt: ismét megtörtént A NAGY SEMMI, vagyis annál alig több....
Ma tartják a koszovói tárgyalások újabb fordulóját, hosszú idő óta most ülnek először asztalhoz a belgrádi és a pristinai vezetés képviselői. A több mint két...
A bulgáriai török párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (bolgárul: Dvizsenieza Pravai Szvobodi, DPS) vezetése június 5-én Törökországba látogatott, ahol Recep Tayyip Erdoğan államfő...