Connect with us

Horvátország

MEGKERÜLHETŐ TÉNYEZŐ: Hazafias János az élet tengerén, avagy két politikai nyomorék összeborul

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Ivan Penava vukovári polgármestert, miután csatlakozott a Hazafias Mozgalomhoz (Domovinski pokret, DP), a párt szombaton, Zágrábban megtartott közgyűlésén megválasztották a nemzetieskedő politikai szervezet elnökévé. Ezzel formálisan is lezárult a „hazafias dráma”, amely az addigi elnök, a DP egyik alapítója Miroslav Škoro váratlan – személyes okokra hivatkozó – leköszönése, illetve a Hazafias Mozgalomból való kilépése után bontakozott ki.

A megkerülhető tényező

Azok számára, akik nincsenek éppen annyira otthon a horvát belpolitikában, röviden összefoglaljuk a Hazafias Mozgalom, azaz a DP történetét.


A „hazafiakrók” annyit kell tudni, a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) keményvonalas, Andrej Plenković által sikeresen ártalmatlanított, illetve margóra szorított áramlata volt, amely önállósulása után jobboldalról próbálta beelőzni Plenkovićot, aki sikeresen megszerezte mind a HDZ elnökének tisztségét, mind a miniszterelnöki posztot.

Az elégedetlenkedőket Ivan Penava vukovári polgármester vezette, illetve a köztársasági elnöki választások idején meglepően jó eredményt elérő Miroslav Škoro, aki az akkoriban még politikai mozgalomként működő Hazafias Mozgalomhoz reklámfigurájaként mennydörgött a haza- és nemzetárulók ellen.

Miután a közvéleménykutatások azzal kecsegtettek, hogy a Hazafias Mozgalom annyi szavazatot, illetve képviselői helyet szerez a parlamentben, hogy a Horvát Demokrata Közösség nem tud nélküle kormányt alakítani, Penava is, Škoro is nagy mellénnyel járt-kelt, egészen addig, amíg a választópolgárok úgy határoztak, hogy inkább a kontinuitás mellett adják le voksukat, és Andrej Plenkovićot, illetve a HDZ-t segítik választási győzelemhez.

A parlamenti választások után

A konkurenciát jelentő szociáldemokraták és hazafiak látványosan elhasaltak a tavalyi parlamenti választásokon, Bernardićot menesztették a Szociáldemokrata Párt éléről, a Hazafias Mozgalom lemorzsolódása pedig szinte közvetlenül a választások után megkezdődött. A valódi erőviszonyokat azonban a nyári helyhatósági választások mutatták meg. Ennek értelmében a kormánypárt nyomasztó fölénnyel nyert, a szociáldemokratáknak és a hazafiaknak pedig be kellett érni az asztalról lehulló morzsákkal.

A médiumok által favorizált Možemo! (Bírunk!) bal-liberális-zöld tömörülés időközben úgy tűnik máris zátonyra futott a fővárosban, a Hazafias Mozgalom a kifejezetten rossz eredmények után pedig még erőteljesebben szóródni kezdett, és ez Škoro távozásával kulminált, az SDP pedig lélegeztető gépre került.

Penava viszonylag jó eredményt ért el, miután függetlenként megmaradt Vukovár élén, viszont a jövőképe nem volt túl rózsás a Horvát Demokrata Közösség által dominált Kelet- Szlavóniában.

A jelenlegi Penava- Hazafias Mozgalom érdekházassága, amolyan „két politikai nyomorék összeborult” alapon nyugszik, és a mese már a puszta fennmaradásról szól, attól függetlenül, hogy Penava harcot ígér a „nemzetietlen elemek” ellen.

A vitriolos pennával bíró hírlapírók némelyike megnyugodva állapította meg, hogy ez az események lehető legkedvezőbb fordulata, ugyanis e módon nemcsak a Hazafias Mozgalomtól, de egy füst alatt Penavától is megszabadul a horvát belpolitikai színtér.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap