Connect with us

Bosznia

BÉKETALÁLKOZÓ: Dodik üdvözölte Erdoğan kezdeményezését, a bosnyákok jelezték részvételüket, a horvátokat viszont kihagyják

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Bakir I
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

A bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja támogatja a szerb és a török elnök kezdeményezését, hogy a tavaszi szerbiai választásokat követően a három boszniai államalkotó közösség vezetőinek meghívásával Belgrádban vagy Isztambulban tartsanak “béketalálkozót” a bosznia-hercegovinai helyzet rendezésére. Milorad Dodik ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Recep Tayyip Erdoğan tavalyi szarajevói látogatása alkalmával felvette egy hasonló találkozó megtartását Zoran Milanović horvát elnöknek, Aleksandar Vučić szerb államfőnek, és magának a török elnöknek a védnöksége alatt. Egyes bosnyák pártok nem örülnek a felvetésnek, szerintük az ország jövőjéről nem kongresszusokon, hanem az ország intézményrendszerén belül kell dönteni, Bakir Izetbegović “bosnyák törzsi vezető” azonban jelezte, hogy hazája ott lesz a találkozón.

Dodik hálálkodik

Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség tagja üdvözölte, hogy Aleksandar Vučić szerb és Recep Tayyip Erdoğan török ​​államfő megtárgyalta a bosznia-hercegovinai helyzetet, és “elkötelezte magát a daytoni békemegállapodás és a bosznia-hercegovinai alkotmány tiszteletben tartása mellett”, jelentsen bármit is ez az igencsak kiüresedett frázis.

– Hálás vagyok nekik ezért, és támogatom a törekvést, hogy Bosznia- Hercegovinában párbeszéd jöjjön létre a megoldás érdekében, amit tegnap Vučić és Erdoğan elnök kezdeményezett

– mondta Dodik, aki persze, nem érte be ennyivel, hanem végig sorolta az összes szerb politikai közhelyet, amelyek szerint a boszniai Szerb Köztársaság mindig is egyértelműen szorgalmazt a daytoni megállapodás tiszteletben tartását, és a három államalkotó nép közötti párbeszédet.

És aztán jött a következő mantra azzal kapcsolatban, hogy a boszniai Szerb Köztársaság nem veszélyezteti a békét és a stabilitást Bosznia- Hercegovinában, és ez sosem állt szándékában, ugyanakkor mindig ragaszkodott az alkotmány és a Daytonban aláírtak tiszteletben tartásához. A sokadik politikai közhelyként elhangzott az is, hogy a párbeszéd az egyetlen módja annak, hogy megoldják a problémákat Bosznia- Hercegovinában.

Ebből a politikai & szellemi kontaminációból mindössze annyit érdemes megjegyezni, hogy a szerbeknek sikerült rávenniük a “török szultánt” a saját rendezési elképzelésük támogatására, és Dodik örvendezése inkább ennek szól, a lelkesedés ugyanis megteremti a látszatát annak, hogy ő minden kétséget kizáróan a “béketalálkozó”, ergo a béke híve.

A bosnyákok kevésbé lelkesek

Éppen a válság “békekonferencia” jellegű rendezése ellen kelt ki a bosznia-hercegovinai Szociáldemokrata Párt, amely elvben multietnikus, de valójában bosnyák orientáltságú, amely elutasítja, hogy Bosznia- Hercegovinán kívüli szereplők valahol az ország határai túl, például Belgrádban vagy Isztambulban tartsanak békekonferenciát, amelyen asztalhoz ültetik az ország etnikai vezetőit is.

Szerintük ez nem vezethet a béke megőrzéséhez Bosznia- Hercegovinában, az ország jövőjéről szóló döntéseknek ugyanis “az ország parlamentjében kell megszületniük, nem pedig a belgrádi, zágrábi vagy isztambuli rezidenciákban”.

Ennek a kijelentésnek csak az a szépséghibája, hogy közel három évtizeddel ezelőtt a három etnikai vezetőt egészen Daytonig kellett elhurcibálni, hogy valami békeszerződést aláírjanak, mert hazai pályán képtelenek voltak a megállapodásra.

A bosnyák többségű Szociáldemokrata Párt felszólította a szerb kollégájával egyezkedő török ​​elnököt, hogy kövesse NATO-szövetségének, az Egyesült Államoknak a példáját, és vezessen be szankciókat Dodik ellen, valamint az őt támogató szerbiai politikai tényezőkkel és a Dodiknak pénzügyi támogatást nyújtó (külföldi) szereplőkkel szemben. A bosnyák szocdemek ezzel kapcsolatban senkit sem nevesítettek.

– Ez ideális lehetőség Törökország számára, hogy tettekkel erősítse meg Bosznia- Hercegovina iránti deklaratív támogatását

– szögezte le a párt közleménye, amely szerint a török és a szerb elnök közötti közvetítői tevékenység nem kötelező érvényű Bosznia- Hercegovina számára.

A politikai ikebana

A négylevelű lóherét védjegyéül választó bosznia-hercegovinai Szövetség a Jobb Jövőért (SBB) elnevezésű bosnyák politikai szervezet, amelyet a mainstream bosnyák politikával szembe helyezkedő bosnyák médiamágnás Fahrudin Radončić vezet, szintén elutasította a szerb-török kezdeményezést.

A párt közleménye szerint “Bosznia- Hercegovina sorsa csakis annak állami intézményeiben dőlhet el, mert megengedhetetlen, hogy a bosnyákokat etnikai-vallási csoporttá degradálják, amelynek törzsi képviselőit meghívnák a “béketalálkozóra”.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy az eddig elhangzott indítványok alapján a békekonferencia jellegű találkozón a bosnyákokat Bakir Izetbegovićnak, a legnagyobb bosnyák párt vezetőjének kellene képviselnie, függetlenül attól, hogy ő csak a bosznia-hercegovinai parlament felsőházának az elnöke, ami az SBB szerint azt jelenti, hogy a bosnyák pozíciókat állami szintről törzsi szinte redukálnák, miután Izetbegović a legnagyobb, de nem az egyetlen bosnyák párt vezetője. Komplikált, de logikus.

A Szövetség a Jobb Jövőért ezért úgy véli, hogy ha mégis lesz ilyen találkozó, akkor azon Šefik Džaferovićnak, a bosznia-hercegovinai államelnökség bosnyák tagjának kell részt vennie, függetlenül attól, hogy pártjában a politikai ikebana szerepét tölti be.

Bakir Izetbegović a Demokratikus Akciópárt vezetője mintha meghallotta volna Fahrudin Radončić kezdeményezését, az akciópárti kollégium ülése után kijelentette, hogy a török-szerb-boszniai trilaterális találkozón nem pártok, hanem állami intézmények vesznek részt, így Bosznia- Hercegovinát a találkozón az államelnökség képviseli, vagyis a bosnyákok nevében Šefik Džaferović államelnökségi tag tárgyal, aki a Demokratikus Akciópárt ikebanája.

Bakir Izetbegović, aki az előbbi értelmezések alapján a “bosnyák törzsi vezető”, nem mert tehát ellentmondani Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, aki a lánya esküvői tanúja, tehát hiába pattogott a Szociáldemokrata Párt, bosnyák részről elfogadták a “béketanácskozáson” történő részvételt, és ezúttal nem a Dodik elleni szankciókra vonatkozó szociáldemokrata kezdeményezést támogatták, pedig lelkük mélyén biztosan ebbe az irányba hajlottak.

Izetbegović a kollégiumi ülés után úgy fogalmazott, hogy a trilaterális találkozót hamarosan megtartják, a dolognak azonban van némi szépséghibája, az egyeztetésre ugyanis a jelek szerint Horvátországot nem hívják meg, történik mindezt azt követően, hogy Zoran Milanović horvát elnök minapi kijelentése szerint Dodik a jelenlegi boszniai zűrzavarban Horvátország szövetségese, ráadásul a bosznia-hercegovinai államelnökségi részvétel azt jelenti, hogy a horvátoknak semmiféle képviselőjük nem lesz a “béketalálkozón”, mivel az államelnökség horvát tagja a bosnyákok bábja.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Európai Unió

Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?

Közzététel:

a megjelenés dátuma

bővítés
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 7 perc

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.

Hogyan került elő a bővítés?

Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.

Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.

Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.

bővítés

SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)

A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.

Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.

Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.

A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.

Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.

Szegényházi vásár

Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.

A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.

Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.

Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.

A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.

bővítés

Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.

A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.

Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon

A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.

Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.

bővítés

Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.

Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.

Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!

(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava