Connect with us

B A Balkanac

A film nem játék – az operatőr nem céltábla, végül mégis

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

csetnikek egyenruha
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Időnként előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek a filmek forgatásán. Van, hogy némelyikük halálos kimenetelű. Legtöbbször a kockázatot pénzért vállaló kaszkadőrök az elszenvedő alanyok olyan drasztikus mértékig, hogy búcsút kell mondaniuk az életnek. Mivel azonban ők a rizikóval tudatosan kalkulálnak, hát egy kicsit úgy vagyunk vele, hogy benne van a pakliban. Most pedig kihúzta az illető, sajnáljuk, de aztán megy az élet a maga útján tovább, zúg-zümmög a kamera.

Ám mindjárt másképp áll a széna a szekéren, ha nem az az általánosnak is mondható dolog történik, hogy például a dublőr vagy a dublőz leesik a lóról, majd simán nyakát szegi, vagy ilyesmi. A világsajtót sokáig foglalkoztatta legutóbbi októberünk havában – miképpen még most is – az, ami a Rozsda című western forgatásán esett meg Amerikában. Tényleg egészen hajmeresztő, szokatlan módon. Olvashattunk róla sokat, hogy az új-mexikói helyszínen Alec Baldwin színész valamelyik jelenetben ártalmatlannak hitt revolveréből agyonlőtte Halyna Hutchins operatőrt, a rendezőt pedig megsebesítette. És most senki sem tudja – továbbra sem, vagy nem akarja tudni –, hogyan került éles töltény a fegyverbe, amely egyébként állítólag mindakkor, amikor nem kellett, a külvilágtól elzártan pihent egy lelakatolható szekrényben.

Aligha lehetett szegény Halyna bárkinek is a szándékos céltáblája, hiszen a dolog ilyeténi alakulását aligha lehetett kellő pontossággal előre kiszámítani. Mindenesetre könnyeket csalhat a szemünkbe – függetlenül az alkotás eredeti szándékától –, ha arra gondolunk, mennyire örülhetett a csinos ukrán szőkeség, amikor megtudta, operatőre lehet Baldwin filmjének. Persze, ezeket a részleteket nem ismerjük, azt viszont olvashattuk, hogy Baldwint felelősség terheli mindenképp, ugyanis ő volt és maradt a Rozsda producere. Utóbbi azt jelenti, hogy vastagon beleszólhatott abba, vajon alkalmazzanak-e képzett fegyverszakértőt adalék pénzért, vagy a fegyverek dolgát is a kellékesre bízzák ugyanazért a gázsiért. Esetleg a takarító nénire (egyébként minden tiszteletünk az utóbbinak, csak hát…). A tragédián mindenesetre már nem javíthat semmit az, hogy Baldwin sírva lerogyott a valódi Santa Fe-i seriff irodája előtt, fejére port hintve; a történet végén a színész-producer börtönbüntetést kaphat.

Mentségére váljék, nem a fogda előrevetülő árnyéka tűnik Alec legnagyobb bajának ebben a szörnyűségben, mert igazából sokkolta a forgatókönyvön kívüli véres fordulat. Halynának nyilván illő sírhelyet biztosítanak, azonban a pénz beszél, a kutya ugat, ezért a Rozsda befejezéséről nem mondtak le, csakhogy ott, ahol az ördög már egyszer megvetette a lábát, onnan nehezen távozik. A legfrissebb hír szerint legutóbb az történt, hogy a világosító stáb egyik tagját megcsípte egy remetepók. Félő, hogy a karját amputálni kell, miután a pók támadása nyomán nekrózis alakult ki. Ha sokáig tétováznak, a férfi belehalhat.

Érdekes lista csatolódik egyébként ehhez az egész témához, hogy ki mindenki veszítette életét filmek forgatásán. Itt említik Bruce Lee fiát is, miként több más embert, olyanokkal együtt, akik pl. ruletteztek a forgatás előtt. Együtt tehát olyanokkal, akik példának okáért az egykori Jugoszláviában népszerű sorozatok létrehozása közben veszítették életüket, és akkor itt nem vagyunk messze a westernek meg az easternek képzeletbeli párhuzamától. A Rust/Rozsda ugyan kisköltségvetésű mű, azonban mindkét zsánerben akadnak szép számmal nagyok, sőt, legnagyobbak, amilyen például a partizánfilmek között emitt a Neretva (A neretvai csata, 1969, rendező: Veljko Bulajić) volt és maradt. Érdekes, hogy anno nem igazából lehetett olvasni olyanokat, hogy ki mindenki hagyta ott a fogát épp a Neretva forgatásán. – Csak azok a rohadt nácik, úgy kell nekik, nem?

Pedig nem így volt. A Neretva forgatásán, amely film a végső soron egyébként tényleg a gonosz elleni küzdelemről szól, hat sorkatona veszítette életét az akkori Jugoszláv Néphadseregből, plusz egy operatőr. Nem sok cikk íródott erről anno, egészen világosan ma sem látható a dolog. Nem csak a filmben halt meg tehát kvázi módon emberek sokasága, hanem a filmet övező valóságban is fél tucatnál több, annak operatőre említett például. Djordje Jolić, őrzi még a gyászos eseményt az emlékezet – de főleg a róla szóló irodalom –, Stipe Delić rendezőasszisztenssel és a Vista Vision kamerájával egy bunkerben húzódott meg a forgatás helyszínén, amikor megérkeztek a német repülőket játszó, Kragujevacon gyártott Soko-gépek. Nem voltak igazi bombáik, csak megfelelő színre mázolt betonkúpjaik, amiket a kért időben kioldottak. Nos, senki fejére nem esett a gyilkos álbomba, csupán megcsúszott odalenn a füvön, majd belecsapódott a bunker ablakába. Jolić a helyszínen meghalt, míg Delić megúszta kisebb sérüléssel. A sors úgy akarta, hogy életben maradjon megrendezni a Neretva ikerpárját, az ugyancsak csupasztár Sutjeskát.

Állítólag olyan embertelen körülmények uralkodtak a forgatás helyszínén, hogy sokan idő előtt megléptek, ezért Bulajić néhány hazai filmcsillaggal elment embereket toborozni valamely faluba a közeli Konjic hegység alatt. Így szól a végén a sok szerencsétlenséget kicsit oldani igyekvő anekdota:
– Mondja főnök – kérdezte a rendezőt egy parasztlegény –, kiket-miket fogunk mi ott alakítani?
– Csetnikeket – hangzott a válasz.
A legény picit elgondolkodott, majd gyorsan még egy kérdése röppent:
– Kapunk ott, vagy vigyük itthonról az egyenruhát?

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „fekete” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a magyar „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava