Connect with us

Helló, írd be ide, amit keresel

Bűnügy

BŰNÖZŐI SEGÍTSÉG: A legfőbb szerb bűnöző azt állítja, hogy az elnök különféle szolgáltatásokat kért tőle

Olvasási idő: 5 perc

A szerb Krik hírportál értesülései szerint Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) azt állítja, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök és környzete különféle szolgáltatásokat kért tőle. A legfőbb szerb bűnöző erről két héttel ezelőtti kihallgatása során beszélt, ám a tanúvallomás tartalma csak most szivárgott ki. A szerb elnök cáfolta, hogy valaha is találkozott a Bajkeverő Veljával.

Először csak vázlatosan

Veljko Belivuk, a több brutális gyilkosság elkövetésével vádolt szerbiai bűnözői csoport vezetője két hete az ügyészségen tagadta, hogy gyilkosságokat követett el, viszont beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökhöz és a Szerb Haladó Párt több vezető politikusához kötődő kapcsolatairól.

Bajkeverő Velja állításai szerint a szerb államfő és munkatársai több szolgáltatást is kértek tőle, például hogy akadályozza meg a  Vučić elleni skandálásokat a stadionokban. Ez láthatóan nem járt sikerrel, vagy nem történt meg, miután a szerb elnök ellenes szurkolói skandálások nem szűntek meg, a hétvégén Újvidéken – ahol a Partizan a Proleterrel találkozott – a helyi stadion a “Vučiću, pederu!” , azaz a “Vučić, b*zi vagy” rigmustól volt hangos.

Ez csak egy kitérő volt annak illusztrálására, hogy mennyire valós problémáról van szó egy olyan narcisztikus vezető esetében, mint Aleksandar Vučić, aki naponta illegeti magát a televíziókban: az ilyen incidensek pedig ugyancsak rombolják azt az idilli képet, amelyet magáról kíván kialakítani.

Belivuk szerint a szerb elnök és munkatársai azt is kérték tőle, hogy csoportjával félemlítsék meg azokat, akik kormányellenes tüntetéseket szerveztek, biztosítsák a nyugalmat a Pride felvonulásokon, és akadályozzák meg  a “CarGo” utasapplikáció ellenes taxismegmozdulásokat, miután annak kidolgozásában Ana Brnabić miniszterelnök testvére is érintett.

Menjünk bele a részletekbe!

Bajkeverő Velja a vallomása elején azt állította, hogy ő nem bűnöző, hanem egy “szurkolói csoport” vezetője, aki nem felős a gyilkosságokért, az emberrablásokért és a drogklereskedelemért. Ezzel ugyan elismerte, hogy ezek valós jelenségek, de ügyészi érdeklődésre sem mondott többet róluk.

Ugyanakkor önmagától kezdett beszélni arról, hogy milyen kapcsolatok fűzték a kormányzati körökhöz.

Úgy döntöttem, hogy szép sorjában mindent elmondok az Aleksanadar Vučić államfőhöz, az Aleksandar Vulin belügyminiszterhez, valamint a Vučić testvéréhez, barátaihoz, rokonaihoz és minden politikushoz fűződő viszonyomról, vagyis mindazokról, akik sziveségeket kértek tőlünk, ma viszont úgy tesznek, mintha nem ismernénk egymást, és mossák kezeiket

– kezdte beszédét Bajkeverő Velja, aki fél órás meghallgatása során elmondta, hogy milyen szolgáltatást nyújtott a szerb elnöknek és környezetének, és név szerint felsorolta a Szerb Haladó Párt tagjait, akikkel találkozott.

Azt állította, hogy a szerb elnökkel Aleksandar Vidojević, közismertebb nevén Aca Rošavi (Ragyás Aco) által tartotta a kapcsolatot, aki Vučić fiának a barátja. Hozzátette azonban, hogy magával a szerb elnökkel is több alkalommal találkozott.

Aca Rošavi

Bajkeverő Velja azzal fenyegetődzött, hogy további részleteket is elmesél, ha az általa említett emberek “nem térnek észhez”.

A Belivuk által elmondottakból nehéz megítélni, hogy mi igaz és mi nem, néhány részlet azonban egybeesik a korábban feltételezett tevékenységekkel – például azzal, hogy csoportjának szerepe volt a tüntetések elfojtásában, és az is felemrült már, hogy voltak kapcsolatai a hatalmi struktúrákban. Nyilatkozatában azonban nem említette meg azokat a rendőri és a kormánypárti embereket, akiről az újságírók kiderítették, hogy közel álltak hozzá.

A főnök nagy bajban van

Veljko Belivuk, alias Bajkeverő Velja az ügyésségen elmondta azt is, hogy 2011 óta a Szerb Haladó Párt tagja, és hogy 2016-ban már úgy nézett ki, hogy a politikus elveszítik az uralmukat a Partizan stadionjának lelátói felett.

Belivukot akkortájt azzal vádolták, hogy részt vett egy gyilkossági ügyben, de a szakértő váratlanul módosította vallomását, és egyes bizonyítékokkal is hirtelen baj lett, ami után felmentették a vád alól.

Vidojević azt mondta nekem, hogy a Főnök, így hívtuk Vučićot, nagy bajban van a Partizan stadionjával kapcsolatban, miután engem 2016-ban őrizetbe vettek. Andrej Vučić, az elnök testvére ellenőrzi ugyan az Alcatraz szurkolói csoportotot, de nem képesek ellenőrzésük alá vonni a lelátókat

– mondta Belivuk az ügyészségen, és hozzátette, hogy szabadulása után sikerült rendet tennie.

A legfőbb szerb bűnöző arról is beszélt hogy a szerb Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség (Bezbednosna-Informativna Agencija, BIA) szevezésében Belgrád Zvezdara városrészében találkozott a Főnökkel, akivel Marko Miljković Mesar (Mészáros) társaságában, hármasban beszélgettek.

Különböző témák kerültek terítrékre, és volt még pár ilyen találkozó. De már első alkalommal (a Főnök, Vučić) azt mondta, hogy a legnagyobb mértékben, amennyire csak lehetséges, csökkentik a találkozók számát, hogy a politikai helyzetre való tekintettel ne veszélyeztessük sem őt, sem önmagunkat

– jelentette ki Veljko Belivuk, aki beszélt több szolgáltatásról is, beleértve ebbe a huligánok távoltartását a belgrádi Pride-tól, vagy a Szerb Haladó Párt nagygyűlésein való részvételt, hogy a tömegesség látszatát keltsék.

Terjedelmi korlátok miatt néhány kisebb ügyre, mint például Ana Brnabić miniszterelnök testvérének szerepére, az Aleksandar Vulin belügyminiszterrel történő kapcsolattartásra, és még néhány személy szerepére ezútal nem térünk ki, a lényeget azonban többé-kevésbé feltártuk: Belivuk azt állítja, hogy az utóbbi években kapcsoltban állt a legfelsőbb szerb állami vezetéssel, és személyesen Aleksandar Vučić szerb elnökkel.

Aleksandar Vučić szerb elnök

Vučić cáfol

Suzana Vasiljević, a szerb elnök médiatanácsadója azt mondta a Kriknek, hogy Vučić nem nyilatkozik az ügyről, amíg a nyomozás folyamatban van.

Ehhez képest a szerb elnök egy vidéki rendezvényen addig téblábolt, amíg nem szerveztek neki egy rögtönzött sajtótájékoztatót, amelyen “azonnali hatállyal” válaszolhatott a vádakra.

Vučić elmondta, hogy soha életében nem találkozott Veljko Belivukkal, a több ember likvidálásával gyanúsított bűnszövetkezet vezetőjével, és soha nem is beszélt vele.

Az igazság kedvéért – soha életemben nem láttam ezt az embert, és egyiket sem közülük. Soha életemben nem beszéltem velük. Hajlandó vagyok felajánlani – hogy ha valaha is találkoztam velük, bárhol, bármikor, és hogy ha tényleg beszéltem velük bárhol és bármikor – akkor nem csak az elnöki tisztségről mondok le, hanem önként börtönbe vonulok, hogy a hátralévő életemet a rácsok mögött töltsem, saját költségen

– mondta a szerb elnök, aki közölte, hogy a nagy nyilvánosság előtt hajlandó a poligráfos vallomástételre, és egyúttal jelezte, hogy napokon belül a nyilvánosság elé tárja az üggyel kapcsolatos részletes elemzését.

Egy dolog már más most biztos, illetve kettő: egy – itt valaki nem mond igazat, kettő – itt valaki élete végéig a rácsok mögött fog csücsülni. Tippem ugyan van, de ne befolyásoljuk az eseményeket!

MOST JÖN CSAK AZ ANYÁZÁS: Horvátországban csak az csillapíthatja le a kedélyeket, ha a politikusok nyári szabadságra mennek
A horvát köztársasági elnök ismét magára irányította a rivaldafényt, merthogy leszedte a keresztvizet Andrej Plenković miniszterelnökről és Gordan Grlić Radman ...
Bővebben…
JÓ ANYUKA: A bosznia-hercegovinai labdarúgó válogatott nem jutott ki Katarba, viszont az ország külügyminisztere másfél havonta oda utazik
Miközben Šefik Džaferović a boszniai államelnökség bosnyák tagja Brüsszelben kísérelte meg kivívni a tagjelölti státuszt, addig Bisera Turković bosznia-hercegovinai külügyminiszter ...
Bővebben…
Az albán és a macedón miniszterelnöknek már nem kell a következő évszázadig várnia
A bolgár parlament pénteken felhatalmazta az általa két nappal ezelőtt megbuktatott kormányt, hogy vonja vissza a vétót, amellyel Szófia akadályozta ...
Bővebben…
VISSZA SZÍRIÁBA: Az INA visszatérhetne Szíriába, kérdés, hogy az EU és az USA ezt engedi-e?
Horvátország, illetve a horvát-magyar olajvállalat, az INA visszatérhetne Szíriába, amihez azonban Irán segítségét kellene igénybe vennie. Ez komplikálja a helyzetet, ...
Bővebben…
Gépzongora és az első orgazmus – találat, süllyedünk! (Lecke No.2.)
E sorok írójának rég megboldogult humorista édesapja szívesen mesélte egyik gyerekkori élményét, amikor egyszer megérkezett a messze földön híres temerini ...
Bővebben…
KÉT PÓTCUMI: Bővítés helyett a francia elnök pótcumival tömi be a kitaszított országot száját, de pótcumi az Open Balkan is
Az albán és az észak-macedón miniszterelnök, valamint a szerb elnök úgy nyilatkozott, hogy büszkék a "Nyitott Balkán" kezdeményezésre. A három ...
Bővebben…
OPEN BALKAN: Közösen duzzognak
A LesEchos francia gazdaság hírportál & napilap értékelése szerint még mindig akadályok tornyosulnak a balkáni bővítés útjában. A mostani uniós ...
Bővebben…
A bolgár parlament nem szavazott bizalmat a kormánynak
Nem élte túl a bizalmatlansági szavazást a bolgár kormány, mert szerdán csak 116 szavazatot kapott 123 ellenében. Ezzel megbukott Kiril ...
Bővebben…
A balkáni országok ezúttal sem számíthatnak semmi jóra Brüsszelben
Szerbia elnöke, valamint Észak-Macedónia és Albánia miniszterelnöke részt vesz az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok közötti csúcson, amelyet Brüsszelben ...
Bővebben…

Követés

Értesítések

Napi hírlevél

Naptár

2021. július
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Követés

Napi hírlevél

Kilenc cikk

Cikkek
Bezár