Horvátországban felröppent a hír, hogy egy arab befektető szerezte meg a Fortenova konzorcium (volt Agrokor) korábban orosz kézben lévő részvényeit. A Fortenova azt közölte, hogy fogalma...
Siniša Mali szerb pénzügyminiszter közölte, hogy Szerbia megállapodott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjával egy 2,4 milliárd eurós készenléti hitel felvételéről két éves hatállyal, ami segíthet az...
A moldovai külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította az orosz nagykövetség egyik alkalmazottját, és erről értesítette az orosz nagykövetet – írja a European Pravda. Kisjenő (Chișinău) azt követően...
A szerb államfő a napokban sűrűn mondott köszönet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a Szerbiának nyújtott „segítségért és támogatásért”, például a Twitteren is,...
A BALK-on éppen a minap mutattuk be, hogy a migránsok milyen könnyen veszik az akadályként épített magyar kerítést, nem kell hozzá több, mint néhány létra. Nem...
Milorad Dodik győzelmének kihirdetését követően folytatódni látszik a boszniai választási bizottság kálváriája. A kormányzó szerb párt soraiból az államelnöki testületbe újonnan bejutó Željka Cvijanović is a...
Körülbelül két évvel ezelőtt már értekeztünk ezeken az online hasábokon arról, hogy milyen tantárgyakat kellene tanítani egy migránsképző szakiskolában, ha ilyen iskola létezne. Ezek közé tartozna...
A bosznia-hercegovinai központi választási bizottság mai (október 27.) ülésén elemezte a főszámlálóközpont jelentését, és ezzel kapcsolatban meghozta az újraszámlálást követő döntését, amely szerint Milorad Dodik a...
Több mint fél éves tili-toli után megalakult az új szerb kormány, amely 157 igen szavazatot kapott a 250 tagú parlamentben, 68 képviselő nemmel szavazott, senki sem...
Bár a meghatározás még a régi időkből származik, amikor ez a kifejezéssel a kádári Magyarországot illették, de azt hiszem, hogy nem akkora nagy túlzás ezt Horvátországra...
Horvátországban, a lepoglavai börtönben öngyilkos lett Harald Kopitz, aki előre megfontolt szándékból tavaly megölte három gyermekét. A Zágrábban dolgozó 56 éves osztrák férfi megmérgezte a gyerekeket,...
Belgrádban nyilvánosságra hozták az új kormány névsorát, amelyet a megbízott szerb miniszterelnök a Szerb Haladó Párt elnöksége elé terjesztett, a közvéleménnyel azonban Aleksandar Vučić ismertette, ezzel...
Szeptember arról írtunk, hogy senkinek sem kell a szerbek által lekapcsolt Andrij Naumov, az ukrán titkosszolgálat belbiztonsági osztályának egykori vezetője, aki mindössze néhány órával az előtt...
A kínaiak kihasználják, hogy némileg gyengült az Európai Unió gazdasági jelenléte Szerbiában. Ezeken az oldalakon többször is figyelmeztettünk arra, hogy az uniós jelenlét gyengülésével más erők...
A csütörtökön Splitben megrendezett kétnapos éghajlatváltozási konferencián arra figyelmeztettek, hogy az Adrián nem szabad közvetlenül a tenger mellett építkezni, mivel azokat az éghajlatváltozás és a megemelkedett...
Az újvidéki Igazság Párt (Stranka Istina) közölte, hogy kiáll a prostitúció, vagyis ahogy fogalmaznak, a szexmunka legalizálása mellett, a párt véleménye szerint ezáltal ugyanis a bevételek...
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a szerbiai „kormányalakítás hevében” találkozott Aleksandar Vučić szerb államfővel, majd ezt követően nyilatkozott a szabadkai Pannon Televíziónak. Szerbiában ugyanakkor...
Az elmúlt években a szerbiai lakások többégét a vevők készpénzért vásárolták meg – írja a belgrádi Vreme hetilap, amely szakértőkre hivatkozva hangsúlyozza, hogy ez pénzmosásra utal....
Több horvát lap és portál átvette a Financial Times tegnapi, budapesti írását, amely Horvátország esetleges regionális energetikai elosztó központtá válását boncolgatja. Senki sem kommentálta, de engem...