Connect with us

Magyarország

GLOBÁLIS MIGRÁNSKÉPZŐ 2: Ugyanúgy meg lehet lovagolni a magyar kerítést, mint két évvel ezelőtt (videó)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

macska migrans
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Körülbelül két évvel ezelőtt már értekeztünk ezeken az online hasábokon arról, hogy milyen tantárgyakat kellene tanítani egy migránsképző szakiskolában, ha ilyen iskola létezne. Ezek közé tartozna az „akadálytan” is, amellyel felkészítik a migránsokat például a nagy költséggel felépített magyar kerítés leküzdésére.

Miután nem létezik a fent említett iskola, így nem marad más, mint az internet, amelyet a migránsok mobiltelefonok segítségével érnek el. A mobiltelefokon gyökeresen változtatták meg a világunkat, és áttörést hoztak a migráció terén is.

A migránsok a mobiltelefonok segítségével tájékozódnak, tartják a kapcsolatot egymással és az embercsempészekkel, de az sem kizárt, hogy a Revoluthoz hasonló applikációk segítségével kapják a pénzt a telefonjukra, tehát a postára vagy a Western Unionra sem nagyon lesz/van már szükségük.

A mobil telefonok növelik a migránsok mobilitását, és tömegek számára tették lehetővé „Európa végső megszállásának” megkezdését, miután Angela Merkel volt német kancellár 2015-ben tiszta jóindultból és ugyancsak tiszta gazdasági megfontolásból behívta a háború sújtotta Szíriából érkező menekülteket. Egy jó ideig minden második messziről jött ember szíriai származásúnak vallotta magát, aztán meg afgánnak, akik a tálib rémuralom elől menekülnek.

Azóta, mármint 2015 óta a migrációi igazi iparággá fejlődött, bűnözői csoportok épültek rá, miközben ki is csúszott a kontroll alól. Egy dolgot azonban biztosan lehet tudni, hogy az embercsempészek ott jelennek meg, ahol valami akadályozza a migránsok mozgását: folyó, tenger, határ, tilalom vagy éppen kerítés, amelyet különböző kormányok építenek a lassan népvándorlás méretét öltő migráció feltartóztatására.

Miután régi szokás szerint hídon, réven és határon fizetni kell, így van ez a kerítések esetében is, a szerb oldalról az embercsempészek 3-5000 eurót is elkérnek azért, hogy a magyar határ átlépését követően eljuttassák a migránsokat különböző európai desztinációkra. Ebbe most nem megyünk bele, inkább azt mutatjuk meg, hogy milyen egyszerűen lehet leküzdeni a magyar kerítést, nem kell hozzá más, mint jó logisztika és néhány létra.

Az embercsempészek szempontjából az a jó, ha egyszerre minél több migránst tudnak átsegíteni a magyar kerítésen, nem kell többször kockáztatniuk, és többet is kaszálnak, ha egyszerre nem tíz, hanem száz migránst juttatnak be Magyarországra.

Ráadásul egyszer kell csak lefizetniük a „figyelő személyzetet”, merthogy az aligha kétséges, hogy korrupt rendőrök mindenütt vannak, számuk egyenes arányban növekszik a bérek csökkenésével.

Az itt látható videót egy szabadkai származású magándetektív tette elérhetővé a világhálón, tehát abszolút „szakmabeli”, arról azonban nem rendelkezünk információkkal, hogy a felvételeket ő maga készítette-e, vagy valahol „találta”.

Ha a mostani videót összehasonlítjuk a két évvel ezelőtti felvételekkel, akkor jól látható a fejlődés, azon legfeljebb tíz szerencsétlenkedik a létrákkal, a mostanában készült videóban jól szervezett akciót láthatunk, amely során legalább harminc migráns lovagolja meg a magyar kerítést, és ki tudja, hogy még hányan vannak a sorban, amelynek a végét nem mutatta meg a kamera.

Ezek után nemigen kellene csodálkozni azon, hogy a migránsok nagyobb csoportokban táboroznak a makkhetesi vagy a radanováci erődben, esetleg valahol máshol. Várják a létrákat meg az alkalmat, amikor átléphetik a határt, mert valamilyen okból bizonyos helyeken azt senki sem őrzi, vagy éppenséggel leszáll a köd, amikor a modern figyelőeszközök körülbelül annyit érnek, mint halottnak a csók, egy pite-, esetleg pitakészítővel súlyosbítva.

Szerbia

VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát

Közzététel:

a megjelenés dátuma

államfő, elnök
A VEZÉR ÖKLE: Az "elázott" szerb elnök a belgrádi nagygyűlésen (Forrás: Instagram)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

A szerb elnök hetekig készítette elő a péntek esti nagygyűlést, amellyel azt akarta bizonyítani, hogy neki van a legnagyobb követőtábora. A szerb kormánypárti sajtó szerint Aleksandar Vučić a mostani belgrádi szeánszra 200 ezer embert trombitált össze, ami lehet, hogy kevesebb, mint a „nagy előd” Slobodan Milošević gazimestani csődülete, amellyel 1989-ben a rigómezei (vesztes) csata hatszázadik évfordulójáról emlékeztek meg. Az a nagygyűlés a balkáni háborúk nyitánya volt, és a feszültséget most is sikerült felsrófolni, amiben a szerb államfő segítségére sietett Albin Kurti koszovói miniszterelnök, így alkotnak ők ketten „halálos párost”.

Elázott harcosok

A szerb elnök híveit az sem riasztotta vissza, hogy még az időjárás sem volt hozzájuk kegyes. Vučić azzal kezdte a nagygyűlést, hogy „végtelen háláját” fejezte ki a híveinek, akik „lelkesen eláztak” azért, hogy a vezér szájából ismét halhassák, amit már a balkáni gerlék is turbékolnak Szerbiában.

A szerb elnök méltatta, hogy hívei megmutatták mennyire kitartók, mert még esőben is készen állnak a harcra a „tisztességes Szerbiáért”, ahogy Vučić nevezi az általa kitűzött célt.

A nagygyűlés kezdetén megemlékeztek a két május eleji lövöldözés áldozatairól, és reagáltak a Koszovóban néhány órával korábban lejátszódott eseményekre is.

A koszovói rendőrség tagjai a nagygyűlés előtt akcióztak a szerb többségű Zubin Potok, Zvečan és Leposavić településeken, de megszólaltak a szirénák Észak-Mitrovicában is.

A koszovói rendőrség tagjai erővel „iktatták be” a korábbi koszovói albán választási cirkusz alkalmával két-három százalékkal polgármesteri tisztséghez jutott albánokat, és a községi intézményekről eltávolították a szerb zászlókat, helyükbe kitűzték a koszovói lobogót.

elnök, államfő

MINDIG FRISS: Albán polgármesteri bevonulás a koszovói szerb területeken, a bódén látható felirat jelentése magyarul: mindig friss (Forrás: Tanjug)

A zvečani önkormányzat épületébe történt behatolás alkalmával a koszovói rendőrök a könnygáz mellett sokkbombát is bevetettek, és szpréjel lefújták az összegyűlt szerbeket, akik meg akarták akadályozni a községháza általuk illegálisnak tartott elfoglalását.

A rendőri akciót követően az orvosok mintegy tíz embert láttak el az észak-mitrovicai kórházban. Ezt követően Vučić elrendelte a legnagyobb készenlétet a szerbiai hadseregnél, szombaton délelőtt pedig „haditanácsot” tartottak Belgrádban, vagyis összeült a Nemzetbiztonsági Tanács, amely úgy döntött, hogy a katonák további intézkedésig a legmagasabb „készültségi fokozatban” maradnak.

Ezeket a koszovói előzményeket követően kezdődött meg a belgrádi nagygyűlés, amelyen a szerb elnök azt mondta, hogy a pristinai vezetés szándékosan akciózott pénteken, kivárták ugyanis a napot, amikor a férfiak a „reményteli Szerbia” megteremtését célzó nagygyűlésen tartózkodnak Belgrádban, vagyis nem lesznek otthon.

A szándék mindenképpen egyértelmű: a koszovói vezetés, illetve Albin Kurti koszovói albán miniszterelnök el akarta rontani Aleksandar Vučić játékát, és ezért időzítette a nagy csinnadrattával szervezett „legnagyobb nagygyűlés” napjára a „választási kabaré” folytatását, a szerb elnök azonban azzal a közhellyel nyugtatta le az „elázott harcosokat”, vagyis a nagygyűlés résztvevőit, hogy „amikor Szerbia egységes, akkor számtalan problémát képes megoldani”.

Ugyanakkor ismét elővette azt a tavaly augusztusi szófordulatot, hogy Szerbiát a „bújtatott alanyt” falhoz szorította, és ezért nincs más kiút, mint a haza és a nép védelme.

– Harcolni fogok a béke minden másodpercéért, de azt kijelentem, hogy Szerbia nem nézi tétlenül, ha támadás éri a szerbeket Koszovó északi részén. Ki akarják űzni a szerbeket Koszovóból? Nem űzik ki őket!

– mondta igazi „békeharcosi hévvel” Vučić The Great.

Párbeszéd a legrosszabbakkal is

A szerb államfő elmondta, hogy a nagy beszolgáltatási akció során már ötvenezer fegyvert és robbanószerkezetet begyűjtöttek, ezzel pedig hány és hány életet megmentettek, miközben egyes (ellenzéki) politikusok visszaéltek a tragédiával, amiért megvetést érdemelnek.

Vučić The Great azonban a megvetés ellenére is hajlandó szóba állni mindazokkal, akikről a „legrosszabbakat” gondolja, ezért párbeszédre szólítja fel őket, mert szerinte nem az autóutak a legmegfelelőbb helyek a politikai akarat kifejezésére.

A szerb elnök ezzel arra utalt, hogy az úgynevezett ellenzéki tüntetés résztvevői a „mitingelős folkról” keretében előszeretettel állítják le a forgalmat a nemzetközi korridorhoz tartozó egyik belgrádi hídon.

A szerb elnök az ellenzéket más módon is gyalázta, majd „tárgyalási feltételként” közölte, hogy átmeneti kormány addig nem lesz, amíg ő él. De ez sem hangzott már újdonságként, korábban ugyanis többször elmondta, hogy meg kell őt ölni ahhoz, hogy az választások nélkül hatalomra kerüljön.

Vučić Szerbia főszerkesztőjeként azt is bejelentette, hogy megszüntetik a valóságshow jellegű műsorokat a baráti médiában, viszont kifogásolta, hogy ezek, mármint a legrosszabbak, nem hajlandók felszámolni azokat a saját televízióikban, amivel egyúttal tudatosította, hogy országon, illetve szerbségen belül elég erőteljes a megoszlás.

A szerb elnök itt konkrétan az egyébként valóban nézőbutító Survivorra gondolt, erről a nagygyűlést megelőzően beszélt, akárcsak arról, hogy tárgyalt Željko Mitrovićtyal, a Pink televízió tulajdonosával a Szövetkezet (Zadruga) címen futó médiaokádmány felszámolásáról, és láss csodát, Mitrović bejelentette, hogy tíz napon belül a Szövetkezet bezárja a kapuit.

Vučić a belgrádi nagygyűlésen arról is szónokolt, hogy 11 év és megannyi győzelem után visszavonul a pártelnöki tisztségtől, de a párt hű és odaadó tagja marad, miközben szombattól minden szerbiai állampolgár elnöke lesz.

Szavai szerint a párt vezetését „csodálatos emberek” veszik át tőle, majd bejelentette, hogy Szent Vitus napján (Vidovdan), vagyis a gregorián naptár szerint június 28-án megkezdi a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű ernyőszervezet megalakítását.

Szent Vitus napja a szerb nemzet egyik legjelentősebb és legrégebbi ünnepe, ezért az időpont megválasztása szimbolikus értelmet is hordoz.

Szavai szerint a mozgalmat „tágabbnak képzeli el, mint az összes párt, mert mindazokat fogja majd egybe, akik tudják, mennyire fontos az uniós utat járni, de nem tönkretenni a keleti szövetségeket”.

Vučić a „népfront jellegű” ernyőszervezetbe szeretné bevonni a független értelmiségieket is, vagyis ismételten bizonyítja azt a délkelet-európai tézist, hogy a hatalmat gyakorló személy előbb a saját oldalán számolja fel a nézetkülönbségeket, hogy így megerősödve még nagyobb erővel rontson rá a már megsebzett ellenzékre.

Két testvérnép és a békeharc

A BALK tegnap megelőlegezte, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki lassan állandó szereplője lesz a szerbiai politikai folklórnak, ismét szerbül szól majd „a világ legnagyobb szerb nagygyűléséhez”.

És ez valóban meg is történt. Szijjártó szerbül mondta el, hogy történelmi ellenségeskedés helyett immár történelmi barátság van Magyarország és Szerbia között, és a magyar nemzet mára testvérnépként tekint a szerbekre.

– Közös történelmünk számos megpróbáltatás elé állított minket, sokszor ellenségként tekintettünk egymásra. Mára mindez megváltozott: testvéri nemzetek lettünk

– hangsúlyozta a magyar külügyminiszter, aki szerint az újkeletű testvériség Aleksandar Vučićnak köszönhető, aki úgy bánik a vajdasági magyar közösséggel, hogy az követendő példaként szolgál az egész világ számára.

elnök, államfő

A magyar külügyminiszter szerb esernyő alatt (Forrás: Facebook, Szijjártó Péter)

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a két ország hasonló kihívásokkal néz szembe, Budapestet és Belgrádot ugyanis egyformán „gátlástalanul támadja a nemzetközi liberális fősodor”.

– Miért is támadnak minket? Azért, mert mi, magyarok és szerbek kiállunk magunkért, a nemzeti érdekeinkért, és ezt azért tudjuk megtenni, mert erős vezetőink vannak. Azért támadnak minket, mert békét akarunk Ukrajnában, és nem veszünk részt a háború eszkalációs kockázatának növelésében. Azért támadnak minket, mert ragaszkodunk a családi értékekhez, és azért támadnak minket, mert nem hagyjuk, hogy kívülről diktáljanak nekünk

– sorolta Szijjártó, aki közös pontnak nevezte azt is, hogy Magyarországon és Szerbiában is „vannak olyan politikai erők, amelyek külföldi érdekeket szolgálnak, és nem átallnak kihasználni akár emberi tragédiákat is azért, hogy politikai hasznot hajtsanak maguknak”.

Szijjártó úgy vélte, hogy az idegen érdekeket szolgáló pártokat választásról választásra le kell győzni, és szerencsére ezt megtesszik mindkét országban rendszeresen, egyúttal arra figyelmeztetett, hogy ezek a támadások nem maradnak abba a jövőben sem a maguk „nemzeti útját járó magyarok és szerbek ellen”, amiből pedig az következik, hogy a békeharc nem marad el magyar oldalon sem.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava