A BALK egy héttel ezelőtt azt írta, hogy a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tavaly áprilisban kinevezett ügyvezető igazgatójának a napjai annak ellenére meg vannak számlálva, hogy a...
Alig hajtották nyugovóra fejüket a török választók a május 28-i elnökválasztás második fordulója után, a hónap végén megjelenő Hivatalos Közlöny már arról számolt be, hogy létrejön...
A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a negyedik európai RoboCup Junior versenyt. Tizennyolc országból (tizenöt európai ország,...
A szerbek kétharmada elutasít bárminemű összecsapást Koszovóval, ez derül ki a belgrádi Demostat közvéleménykutató intézet legújabb felméréséből, amely alapján a szerbiai kormány az élet öt fontos...
Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az...
Jó két héttel a tervezett tanévzárás előtt, egy június elsején hozott döntés alapján a szerb kormány meglepetésszerűen június 6-ra, vagyis keddre bejelentette a második félév végét,...
A CNN kedden este Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, szerdán pedig Aleksandar Vučić szerb elnökkel sugárzott interjút. A szerb államfő a hétfői erőszakos eseményekért kizárólag Koszovóra hárította...
A szerb kormány kihelyezne egyes osztályokat a Ribnikarból A szerb kormány felajánlotta, hogy a Belgrád városa által alapított kulturális intézmények egyikében fejezzék be a tanévet a...
A szlovén Silicon Gardens kockázati tőkealap tanulmánya alapján, a 2016-tól 2022-ig terjedő időszakban a szlovén, horvát és szerbiai tech cégekbe irányuló befektetések erőteljesen növekedtek: a kezdeti...
Eddig általában a szerb elnök kereste fel a pátriárkát, most viszont fordítva történt, a Szerb Ortodox Egyház vezetője látogatott el az elnöki hivatalba, ahova magával vitte...
Bakir Izetbegović nyílt levélben szólította fel a törökországi bosnyák diaszpóra tagjait, hogy a vasárnapi választásokon Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi államfőt támogassák. Izetbegović a legnagyobb bosnyák politikai...
Kifogásokat keresnek, vagyis magyarázkodnak a szerbiai vezetők azzal kapcsolatban, hogy miért nem keresték fel az iskolai lövöldözés helyszínét. A BALK öt nappal ezelőtt vetette fel, hogy...
A monstrumok ugyanazon a lőtéren gyakoroltak?! – teszi fel a megállapításnak tűnő kérdést a belgrádi Informer, amelyre csak azért érdemes figyelni, mert a szerb elnök „udvari...
Rendőrségi becslések szerint mintegy ötvenezren vettek részt azon a belgrádi tüntetésen, amelyet az ellenzék szervezett az erőszak és a kormány ellen. A békés felvonuláson kétszer is...
Minden iskolába rendőröket vezényeltek Szerbiában, akik reggel nyolc órától a tanítás végéig teljesítenek szolgálatot az oktatási intézményekben. Danilo Stevandić, a szerbiai belügyminisztérium államtitkára vasárnap jelentette be...
A közvélemény nyomásának engedve Branko Ružić szerbiai oktatási miniszter benyújtotta visszavonhatatlan lemondását Ana Brnabić miniszterelnöknek. A belgrádi általános iskolai mészárlást követően Ružić a nyugati értékeket tette...
Szerbiában ma van a nemzeti gyász harmadik napja a Belgrádban és a Mladenovac környékén végrehajtott gyilkosságok miatt, amelyeket követően ma a Mladenovac melletti Dubonában három áldozatot...
A szerb elnök a legdrasztikusabb megoldáshoz kívánt folyamodni, vagyis a halálbüntetés újbóli bevezetését javasolta Szerbiában, de erről egyelőre lebeszélték. Aleksandar Vučić az utóbbi három napban történt...
A szerbiai kormány expressz intézkedett, és több olyan döntést hozott, amelyekkel megpróbálja elejét venni, hogy máshol is hasonló események forduljanak elő, mint a belgrádi Vladimir Ribnikar...