Connect with us

Horvátország

Sztrájkügyben a bíróság a kormány ellen döntött, új multiplex mozi nyílt Koszovóban

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

sztrájk, multiplex
Széleskörű találkozó a kormány "tartalék főhadiszállásán" (Forrás: Twitter, Andrej Plenković )
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az igazságszolgáltatásban. Tehát az összes bírósági tisztviselő, gyorsíró, sofőr, takarítónő és más alkalmazott, aki ma reggel 7 órakor kezdte meg a sztrájkot, immár legálisan folytathatja a megmozdulást. Ezzel a bíróság lényegében a kormány ellen döntött, mert a kabinet a sztrájk betiltását követelte.

Szabad sztrájkolni

Történelmi nap ez a szakszervezetek, különösen a „nem reprezentatívak” számára, mert a bíróság kimondta, hogy törvényes a munkavállalók sztrájkja a bíróságokon és az ügyészségeken.


– Délelőtt 10 órakor ott voltunk a megyei bíróságon a sztrájkot jogszerűnek nyilvánító ítélethirdetésen, 10 óra 5 perckor pedig meghívást kaptunk Ivan Malenica igazságügyi minisztertől, hogy ma fél háromkor menjünk be tárgyalni. Nos, ez a megmozdulás legalább arra jó volt, hogy létrejöjjön a találkozó

– mondta Iva Sušković, az Állami és Helyi Alkalmazottak Szakszervezetének (SDLS) elnöke a zágrábi városi polgári bíróság előtt röviddel déli 12 óra előtt tartott tüntetésen.

Salamoni döntés

A kormány „tartalék főhadiszállásán”, a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban Andrej Plenković miniszterelnök fél tízkor találkozott a közszolgálati szakszervezetek képviselőivel.

A találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Oleg Butković miniszterelnök-helyettes és tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Marko Primorac pénzügyminiszter, Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter, Davor Filipović gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter, Marin Piletić a munkaügyi kérdésekért és a nyugdíjrendszerért, valamint a család- és szociálpolitikáért felelős miniszter, Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.

sztrájk, multiplex

Andrej Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője (Forrás: Twitter, Andrej Plenković)

Nem sokkal 11 óra után véget ért a találkozó, amelyet követően Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője állt ki a sajtó munkatársai elé.

– A párbeszéd keretében arra jutottunk, hogy a következő napokban egyetértési megállapodást kötünk, amely megelőlegezi a kormány döntését az állami alkalmazottak és a köztisztviselők ideiglenes illetménykiegészítésének kifizetéséről

– jelentették be a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.

– Ezt a köz- és állami alkalmazottak fizetéséről szóló új törvény kidolgozásával összefüggésében kell érteni

– nyilatkozta Plenković miniszterelnök, hozzátéve, hogy a törvénynek január 1-jéig hatályba kell lépnie, és hozzátette, hogy két különböző rendeletet fogadnak el, egyet az állami tisztviselők, és egyet a köztisztviselők vonatkozásában.

Plenković szerint a közös döntések 219 000 alkalmazott bérét érintik, és bejelentette, hogy a legalacsonyabb bérek 100 euróval emelkednek.

Azok, akiknek valamivel magasabb fizetésük van, 80 vagy 60 euró növekedéssel számolhatnak. Ugyanakkor a kormányfő azt is közölte, hogy a nyaralási pótlék mindenki számára azonos lesz, azaz 300 euró.

Új mozi Koszovóban

Amíg Európa döntő többsége egy újabb háború kirobbanásával ijesztgeti magát Szerbia és Koszovó között, a német-horvát Blitz Cinestar, amely a régió legnagyobb filmszínházhálózatát működteti, bejelentette, hogy június 2-án, pénteken megnyitotta eddigi legnagyobb, 15 moziteremmel büszkélkedő megaplexét Koszovó fővárosában, Prištinában.

Fő a kényelem, a pristinai megamozi egyik terme a tizenötből (Forrás: Cineuropa)

A megamozi Európa azon részének legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Prishtina Mallban működik, fittyet hányva mindenféle vérgőzös jóslatnak.

A prištinai CineStar Megaplex a legnagyobb, legmodernebb, és egyben a legszebb mozi Koszovóban.

A Wall-to-wall Harkness vásznakat, a Barco 4K RGB lézerprojektorokat, a Real D Ultimate 3D-t, a JBL hangszórókat és a Crown audioerősítőket magában foglaló technológia mellett a prištinai CineStar belső berendezése, a zágrábi Franić & Šekoranja tervezőiroda munkáját dicséri.

A zágrábi tervezőiroda más, díjnyertes CineStar mozik belső berendezéséért is felelős, köztük a 2018-as Európa legjobb új építésű mozijának díjával büszkelkedő CineStar Split belső berendezése is az ő terveik után készült.

Körülbelül ennyit a háborúról, ami körül szakértők sora aggodalmaskodik Belfasttól České Budějovicéig.

Addig amíg nem zárják be a Ferizaj (szerbül Uroševac) melletti Camp Bondsteelt, illetve az amerikaiak nem vonulnak ki Koszovóból, nyugodtan lehet fagyizni és moziba járni, főleg most, hogy már van hova a CineStar jóvoltából.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Milorad Dodik és Dragan Čović hétfői találkozójukon Banja Lukában megerősítették, hogy rendszeres és nyílt párbeszédet folytatnak, és hogy továbbra is együtt kívánnak működni
Bosznia20 óra telt el azóta

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában
Az egymással szövetkező Dodik és Čović a nagyköveti posztoktól a titkosszolgálatokig átbútorozná a hatalmat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap