Connect with us

Szerbia

ERŐSZAKRA ERŐSZAK? A szerb elnök a halálbüntetés visszaállítását is felvetette +18

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

FvWvyyPX0AIre7
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A szerb elnök a legdrasztikusabb megoldáshoz kívánt folyamodni, vagyis a halálbüntetés újbóli bevezetését javasolta Szerbiában, de erről egyelőre lebeszélték. Aleksandar Vučić az utóbbi három napban történt két tömeggyilkosságot követően a kormány tagjainak jelenlétében tartott tájékoztatót, amelyen iskolai rendőröket igért minden iskolába egy éven belül.

Lebeszélték a halálbüntetésről

A szerb elnök a nemzethez intézett délelőtti beszédében nyilvánosságra hozta, hogy a halálbüntetés újbóli bevezetését javasolta Ana Brnabić miniszterelnöknek.

– Ma reggel azt javasoltam Brnabić miniszterelnöknek, hogy állítsuk helyre a halálbüntetést, de ő és a kormány tagjai ellenezték, mert akkor Fehéroroszország mellett Szerbia lenne az egyetlen ország Európában, ahol alkalmazzák, de ezt nem tehetjük meg a nagyon okos konvenciók miatt

– mondta a szerb elnök, aki úgy fogalmazott, hogy korábban ő is ellenezte a halálbüntetést, de mára már ezt megbánta.

Vučić jelezte, hogy fokozzák a rendőri jelenlétet az elkövetkező 15 napban, mert általában az első két hét számít kritikus időszaknak az ilyen cselekmények elkövetése után.

A szerb elnök szerint tehát majd csak fél hónap múlva térhet vissza az ország a normális kerékvágásba.

Iskolai rendőröket állítanak

Vučić arra hivatkozott, hogy a szeptember 11-i merényletet követően az Egyesült Államok tudta, hogy mi a dolga, és hozzátette, hogy Szerbiában most félmillió gyerek szülei szeretnék biztonságban tudni a gyerekeiket.

A szerb elnök jelezte, hogy a következő fél évben 1200 új rendőrt “állítanak hadrendbe”, ezer rendőrt azzal bíznak meg, hogy többet tartózkodjanak az iskolákban, amíg nem jutnak el arra a szintre, hogy mindig legyen rendőr az oktatási intézményekben, ez szavai szerint a szülők, különösen pedig az anyák biztonságérzetét szolgálja. A szerb elnök szerint ez várhatóan egy éven belül valósulhat meg.

– Belgrádban 331 iskola van, ennyi rendőr fog ott ülni, még több is

– ígérte a szerb elnök, merthogy a belgrádi iskolákban általában kétműszakos tanítás folyik.

Vučić hozzátette, hogy ez 99 százalékkal növeli a biztonságot, és 80 százalékkal csökkenti az erőszakot, mert a gyengébbeket bántalmazók mindig tartanak az erősebbektől, az állam pedig kétségkívül a legerősebb, akivel szembe kerülhetnek.

– A gonosztevőt letartóztatták, soha nem látja meg a napvilágot, a börtönből kijönni nem fog

– tette hozzá a szerb államfő, aki egy pillanatban a két lövöldözés elkövetőit az ördög vagy a monstrum szavakkal hozta összefüggésbe, az egyiket “kis monstrumnak”, a másikat “nagy monstrumnak” nevezte.

Egyúttal azt is jelezte, hogy a várható szigorításokat követően 30-40 ezernél több fegyver nem marad magánkézben, vagyis “teljesen lefegyverzik Szerbiát”.

A fegyvereket illegálisan birtokló személyek számára egy hónapot biztosítanak azok leadására, ellenkező esetben büntetésre számíthatnak, a büntetések pedig szigorodnak.

45 ezer ember átvizsgálását tervezik

A szerb államfő a legfontosabbnak most a hazugságok terjedésének megakadályozását tartotta, és jelezte, hogy egyes “darknet” oldalakat napokon belül átadnak a múltnak.

Az internettel kapcsolatban kijelentette, hogy most át kell világítani azt a 45 ezer embert, akik az internetes profiljukon közzétett bejegyzésekben arról írtak, hogy “tetszett nekik a gyilkos, tetszett nekik a monstrum, és mindaz, amit tett”.

– Ezzel foglalkoznia kell mindenkinek, a szolgálatoknak, és a rendőrségnek is

– jegyezte meg Vučić, aki jelezte, hogy mától megemelik az ország titkosszolgálati és elhárítási védelmének szintjét.

– Mindenkinek, akinek tetszett a monstrum, világossá kell tennie, hogy miért tetszett neki

– tette hozzá a szerb államfő, szerinte ugyanis mehet a börtönbe, aki úgy véli, hogy a céllövészet jelenti a megváltást, aztán magyarázkodhat.

Itt nem tért ki arra, hogy ez vonatkozhat-e a délelőtt letartóztatott vahabistára, de a nyilatkozat igencsak erre alludál.

Vučić egyúttal az ügyészség és a bíróság támogatását kérte, hogy a hatóságoknak ne kelljen engedélyért kuncsorogniuk, amikor át akarják kutatni a gyilkos lakását, mert mire megérkezik az engedély, addigra már semmit sem találnak.

A szerb elnök a sajtótájékoztató végén az újságíróktól is segítséget kért annak érdekében, hogy ne tegyenek közzé híreszteléseket, mint például amikor a megsebesült tanárnő halálhírét keltették.

A hírek valódiságával kapcsolatban együttműködést vár el a sajtótól, hogy együtt harcoljon a gyilkosok ellen, akiket egymással összefogva tudnak csak legyőzni.

Végül, mintegy zárszóként, “ganénak” nevezte az éjszakai vérontás elkövetőjét, aki Hitlerre utaló pólót viselt.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Oroszország

Az orosz külügyi szóvivő szerint Albin Kurti etnikai tisztogatást szeretne

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Kurti etnikai szóvivő
Az orosz külügyi szóvivő a szerb elnök szájából vette ki a szavakat (Forrás: orosz külügyminisztérium)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

A koszovói helyzet súlyosbodása vérontáshoz vezetett, és ezt a függetlenségét önkényesen kikiáltó Koszovó miniszterelnökének, Albin Kurtinak a politikája idézte elő, amelynek célja egy konfliktus kirobbantása és a tartomány (!) területének megtisztítása a szerbektől. Ezt nem Aleksandar Vučić szerb elnök mondta, pedig ezek az ő szavai, hanem Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője, a kijelentés pedig alig néhány órával azt követően hangzott el, hogy a szerb elnök Belgrádban fogadta az orosz nagykövetet.

Kurti közvetlen veszélyt jelent

A Szputnyik orosz hírügynökség idézi a moszkvai külügyminisztérium közleményét, miszerint a vasárnapi vérontás közvetlen és azonnali következménye Albin Kurti “úgynevezett miniszterelnök” kurzusának, amelynek célja a konfliktus tüzének szítása és a térség területének megtisztítása a szerbektől.

Az orosz külügyi szóvivő szerint a koszovói miniszterelnök folyamatosan a tűzzel játszik, amikor a helyzet eszkalálásával annak elérésére tesz kísérletet, hogy a Nyugat további nyomást gyakoroljon a szerbiai vezetésre, és Belgrádot rákényszerítse Koszovó függetlenségének elismerésére.

Zaharova megjegyezte, hogy ez, mint látjuk, túl drága, az egész balkáni régiót a szakadék szélére sodorja.

Az orosz külügyi szóvivő kiemelte, hogy a koszovói albánok rendőrsége módszeresen hajt végre büntetőakciókat a szerb közösség ellen, és nem csak a szerbek megfélemlítésével foglalkozik.

Zaharova rámutatott arra a közvetlen veszélyre, hogy folytatódik az etnikai tisztogatás, amelyet korábban (csak) az albán szélsőségesek gyakoroltak Koszovóban.

Kurti etnikai szóvivő

Az oroszok meggyőződése szerint a stabilizációhoz és a hosszú távú megoldáshoz Koszovóban kizárólag az ENSZ BT 1244-es határozatának átfogó végrehajtása vezet.

Itt jegyzendő meg, hogy ez a határozat Koszovót Szerbia (illetve a jogelőd Kis-Jugoszlávia) részének tekinti, az alábbiakban látható a kritikus szakasz, csatolva pedig elérhető az ENSZ BT Koszovóval kapcsolatos határozatának teljes szövege. A határozatból az derül ki, hogy Koszovó nagyfokú autonómiát élvezhet a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságon belül, amely Montenegró kiválásával később megszűnt.

Zaharova szerint végre kell hajtani azokat a brüsszeli megállapodásokat is, amelyek 2013-ban és 2015-ben a belgrádi és pristinai vezetés között jöttek létre.

Ezzel kapcsolatban pedig azt kell tudni, hogy ezek tartalmazzák a Szerb Községek Közösségének létrehozását, így tehát az orosz külügyi szóvivő gyakorlatilag diplomáciai köntösbe öltöztette a szerb követeléseket.

A KFOR az albánoknak segít?

A Szutnyik egy másik cikkben arról értekezik, hogy a KFOR az illegális koszovói szerveknek engedte át azt a munkát, amelyet neki kellene végeznie, nem akadályozta meg például sem a barikádok felállítását, sem a koszovói különleges egységek belépését Koszovó északi részére.

Ezt az orosz hírügynökségnek Vladimir Lazarević nyugalmazott vezérezredes mondta, aki még a kilencvenes években a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság pristinai hadtestének parancsnoka volt.

A Szputnyik azt természetesen nem elaborálta, hogy Lazarevićet a Hágai Törvényszék 2009-ben a kilencvenes évek végén vívott koszovói háború alatt a koszovói albánok ellen elkövetett háborús bűnökkel kapcsolatos parancsnoki felelőssége miatt 14 év börtönre ítélte.

A volt szerb katonatisztet Hágában deportálások, embertelen cselekedetek, gyilkosság, valamint politikai, faji és vallási okok miatt történő üldöztetés kapcsán vonták felelősségre.

Lazarević most a Szputnyikban arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok 1998-ban terrorista szervezetnek minősítette a Koszovói Felszabadítási Szervezetet, majd néhány hónap múlva az amerikaiak lemezt cseréltek, és Richard Holbrookot (a daytoni szerződés atyját) a Koszovói Felszabadítási Szervezet (UÇK) juniki főhadiszállására küldték, ami után a terroristák hirtelen szabadságharcosokká váltak.

A szerbek azért is hivatkoznak az 1244-es BT-határozatra, mert az kimondta a Koszovói Felszabadítási Hadsereg és más fegyveres koszovói albán csoportok demilitarizálását, de ugyanakkor megkövetelte az összes szerb (jugoszláv) katonai, rendőri és félkatonai erő ellenőrizhető, fokozatos kivonását Koszovóból.

A volt szerb katonatiszt szerint az UÇK egykori terroristái, új egyenruhába öltözve és új név alatt (ROSU), ott folytatják, ahol abbahagyták, azzal a különbséggel, hogy annak idején a koszovói szerbeket a szerb hadsereg és a szerb rendőrség védte, most viszont ezt senki sem teszi.

Lazarević itt említette meg, hogy szerinte a KFOR nem engedhette volna meg, hogy a vasárnapi lövöldözés megtörténjen, hiszen tudomása volt a (két teherautóból álló) barikád felállításáról, valamint a koszovói rendőrök behatolásáról az északi szerb területekre, pedig ezt a Biztonsági Tanács 1244-es határozata nem teszi lehetővé.

A nyugalmazott szerb vezérezredes mindezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ha bárkinek is kétségei voltak a KFOR és a kollektív Nyugat koszovói szerepével kapcsolatban, a mostani események által beigazolódott, hogy ők minden bajnak az okozói a Koszovói Felszabadítási Hadseregből átvedlett alattvalóik által.

Itt akár meg is állhatnánk, merthogy kit érdekel egy kivénhedt és jócskán bűntetett előéletű szerb katonatiszt véleménye, de ez mégis csak egy orosz portálon jelent meg.

Ha esetleg emiatt nem is aggódnánk, akkor vegyük figyelembe, hogy vasárnapi nemzeti sajtótájékoztatóján körülbelül ugyanezt mondta Aleksandar Vučić szerb elnök is a Biztonsági Tanács 1244-es határozatát és a KFOR “mulasztásait” illetően, ettől kezdve pedig nem olyan vidám a helyzet.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava