Szerbia
A szerb kormány intézkedett, a koszovói miniszterelnök részvétét fejezte ki +18
A szerbiai kormány expressz intézkedett, és több olyan döntést hozott, amelyekkel megpróbálja elejét venni, hogy máshol is hasonló események forduljanak elő, mint a belgrádi Vladimir Ribnikar általános iskolában. A legalább kilenc áldozatot követelő vérontás – miután a kórházban lévők közül két gyermek állapota továbbra is válságos – mindent háttérbe szorított Szerbiában, így az előző este befejeződött szerbiai-koszovói tárgyalások kiértékelése sem történt meg. Mindeközben Albin Kurti koszovói miniszterelnök is részvétét fejezte ki a világhálón.
Az albánok is részvétüket fejezték ki
Albin Kurti koszovói miniszterelnök részvétét fejezte ki a belgrádi Vladislav Ribnikar iskolában történt lövöldözésben áldozatul esett személyeknek és családtagjaiknak.
A koszovói albán vezető a Twitteren közzétett bejegyzésében gyors felépülést kívánt a sérülteknek, ezúttal angolul, és nem szerbül megfogalmazott üzenetében.
– Szeretném kifejezni legmélyebb részvétemet a belgrádi iskolai lövöldözés áldozatainak és családjaiknak. A tragikus esemény sérültjeinek is mielőbbi felépülést kívánok
– írta a koszovói miniszterelnök a Twitteren, aki jól tud szerbül.
Közben egy koszovói napilap arra emlékeztetett, hogy Szerbia és Montenegró osztja a harmadik-negyedik helyet a magánkézben lévő fegyverek számát illetően.
Az adatokat a Small Arms Survey nevet viselő szervezet tette közzé 2020-ban 2018-as adatokra hivatkozva, a számok azonban azóta aligha változtak.
Erre tegnap több nyugati média is kitért, bár megjegyzendő, hogy ehhez képest nem túl nagy a hivatalosan magánkézben lévő fegyverekkel elkövetett bűncselekmények száma, azokat általában illegálisan tartott fegyverekkel hajtják végre, nem úgy, mint ebben az esetben.
A belgrádi iskolai lövöldözés elkövetője az apjától csente el azt a két pisztolyt, amellyel a bűncselekményeket végrehajtotta. Az apja szenvedélyesen lövöldözött a lőtereken, és a fegyverhasználatra a fiát is megtanította.
De nem csak a koszovói miniszterelnök fejezte ki részvétét a belgrádi lövöldözés áldozatainak, hanem Edi Rama albán miniszterelnök, aki ugyancsak a “madárkás csatornán” küldött üzenetet, ő viszont angol és szerb nyelven is írt, pedig az utóbbit nem is beszéli.
– Hihetetlen szomorúsággal értesültem róla, hogy válogatás nélküli lövöldözés történt egy belgrádi iskolában. Őszinte részvétemet fejezem ki az áldozatok családtagjainak, valamint a szerb népnek és a hatóságoknak. Mielőbbi felépülést kívánok azoknak, akik ebben a tragikus eseményben megsérültek
– írta angolul az albán miniszterelnök, amihez szerbül még egy “poétikusabb” mondatot hozzátett.
– Ezek azok a pillanatok az életben, amikor mindannyian ráébredünk arra, hogy emberi mivoltunk a legértékesebb, ami közös bennünk, a fájdalom és a szomorúság pedig emlékeztet bennünket az összetartozás értékére, jó és rossz időkben is. Az elhunytak nyugodjanak békében!
A szerb kormány döntött
A szerbiai kormány mindezzel egyidőben kivételes gyorsasággal reagált, és már ma elfogadta azokat az intézkedéseket, amelyeket a szerb elnök tegnapi sajtónyilatkozatában kívánságként megfogalmazott a nagyközönség előtt.
A kormány kétéves moratóriumot javasol a maroklőfegyverek tartására, viselésére és beszerzésére vonatkozó engedélyek kiadására, ami nyilván összefügg azzal, hogy Szerbia előkelő helyen van az egy főre eső fegyverbirtoklási ranglistán.
Ezen felül a következő három hónapban ellenőrzik az összes kiadott fegyvertartási engedélyt.
A belgrádi Vladislav Ribnikar iskolában történt tragédia miatt Szerbia budapesti nagykövetsége (Dózsa György út. 92/b, 1068) részvétkönyvet nyitott, aláírása május 5-én 12 és 15 óra között, valamint május 6-án és 7-én 9 és 12 óra között.
Részvétnyilvánítás e-mailben: budapest@serbiaemb.t-online.hu
Döntöttek arról is, hogy hat hónapon belül ellenőrzik a fegyvertartási engedéllyel rendelkező személyeket, különös tekintettel arra, hogy tiszteletben tartják-e a fegyverek tárolására vonatkozó törvényi előírásokat, és hogy a lőszerektől elkülönítve tárolják-e a fegyvereket, illetve hogy a törvényeknek megfelelő módon megakadályozzák-e a kiskorúak és más illetéktelen személyek számára a hozzáférést.
A következő három hónapban ellenőrzik az ország területén található összes lőteret, egy hónapon belül elkészítik a lőterek használatának feltételeiről és módjáról szóló szabályzatot, beleértve a kiskorúak belépésének tilalmát is.
A szerb köztársasági elnök javaslata alapján a kormány elfogadta azt is, hogy két pontban is módosítsák a büntetőtörvénykönyvet, és ennek alapján 14-ről 12 évre csökkentség a kiskorúak büntethetetlenségének határát, ami az egyik kulcskérdés, miután a belgrádi iskolai lövöldözés elkövetője nem vonható felelősségre, mert csak a nyáron tölti be 14. életévét.
Aleksandar Vučić tegnapi megnyilvánulása alkalmával nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy a támadást elkövető diák tisztában volt vele, hogy az általa tervezett lövöldözés miatt büntetőjogilag nem kell felelnie.
A szerb kormány megbízta az igazságügyi minisztériumot, hogy készítse elő a törvénymódosításokat annak érdekében, hogy büntethetővé váljanak azok is, akik lehetővé teszik a kiskorúak és más illetéktelen személyek fegyverhez férését, illetve kiképezik őket a fegyverek használatára.
Ez a másik sarokköve a mostani esetnek, mert jelenleg a kiskorúak kiképzése és a fegyverhez történő hozzájuttatásuk csak szabálysértésnek, és nem bűncselekménynek számít, így még az is elképzelhető, hogy a legalább kilenc áldozatot követelő iskolai lövöldözést semmilyen büntetőjogi felelősségre vonás nem követi, ha csak az ügyészség nem talál olyan törvényes indoklást, ami miatt az apát büntetőjogi értelemben bíróság elé állítanák.
Miután egy közismert radiológusról van szó, könnyen elképzelhető, hogy a kormányzati befolyás alatt álló ügyészség nem lesz annyira ügyes, hogy ilyen paragrafusra bukkanjon, bár mos maga a kormányzat is erős társadalmi nyomás alá került, amit bizonyít az előírások gyors “kozmetikázása” is.
A szerb kormány döntött arról is, hogy az oktatási és az egészségügyi minisztérium – egyik sem a szerb kormány erőssége – egy hónapon belül közösen előkészíti azokat a szabályozásokat, amelyek lehetővé teszik a kötelező kábítószer-vizsgálatok bevezetését a középiskolákban és az általános iskolákban a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók számára.
A szerb kormány az államfői utasítások alapján ezzel nagy fába vágná a fejszéjét, mind a gyakorlati végrehajtást, mind a költségeket illetően, a tegnapi véres események alapján ez nem is tűnik indokoltnak, a legfrissebb jelentések szerint ugyanis az elkövető semmilyen befolyásoltság alatt nem állt.
A kormány 10 napon belül megalakítja az iskolai erőszakkal foglalkozó tanácsot, amelynek egyebek között az lesz a dolga, hogy mobil csapatokat szervezzen a szociális intézmények és és az egyéb szolgálatok, például a rendőrség bevonásával az iskolai erőszak felszámolása érdekében.
Ezzel a kormány eléggé megkésett, miután eddig elengedte a füle mellett a fokozódó iskolai erőszakra történő figyelmeztetéseket, és egy ilyen súlyos tragédiának kellett történnie ahhoz, hogy végül cselekedjen.
Az elnöki útmutatás alapján az erőszak elleni küzdelem terén a kormány párbeszédet kezdeményez az oktatási dolgozók szakszervezeteivel és a tanulók szüleinek egyesületeivel annak megfontolása érdekében, hogy megtiltsák az iskolákban a mobiltelefonok használatát.
Az igazságügyi minisztérium, valamint az információs és távközlési minisztérium azt a feladatot kapta, hogy egy hónapon belül közösen mérlegeljék a médiaszolgáltatók szankcionálását, ha azok nem tartják be előírt kötelezettségeiket a közvetített tartalmakat illetően, ami az internetre és más elektronikus platformokra vonatkozik. Ez mindenekelőtt az erőszakot, bűnözői és egyéb jogellenes magatartást hangsúlyozó és támogató műsortartalmak, brutális erőszakos jelenetek és egyéb, a kiskorúak testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan károsító tartalmak sugárzására vonatkozik.
Az is elhangzott, hogy a kormány tíz napon belül munkacsoportot hoz létre a gyermekek internetes biztonságának fokozására, amely fontolóra veszi olyan intézkedések bevezetését és olyan webhelyekhez való hozzáférés (DARK NET és hasonlók) betiltását, amelyek gyilkosságok elkövetésével, valamint kábítószerek vagy lőfegyverek beszerzésével kapcsolatos tanácsokat kínálnak.
Saját felelősségüket nem érzékelik
Annak ellenére, hogy az iskola a társadalom képe kicsiben, sem a szerb köztársasági elnök, sem az általa konstruált kormány, sem a miniszterek nem éreznek felelőséget, és a jelét sem mutatják semmiféle bűntudatnak.
Ana Brnabić szerb miniszterelnök szerint a rendszer nem mondott csődöt (Forrás: Nova)
Kitérnek előle ugyan, de aligha kétséges, hogy a militáns narratíva támogatása, a más nemzetek elleni uszítás megtűrése a baráti vagy inkább “udvari médiában”, a különböző reality programok engedélyezése, a minősíthetetlen politikai megnyilvánulások burjánzása vezetett oda, ahol most tartunk.
Lehet ugyan indítékokat keresni a mikrokörnyezetben, a családban, az iskolában, a sportszervezetekben vagy bárhol máshol, a mikrokörnyezet mindaddig nem változik, amíg a makrókörnyezet, és azon belül a rendszer marad ugyanaz.
Egy olyan társadalomban, ahol a katonák többször annyit keresnek, mint a tanárok, kódolva van a konstans feszültség, főleg miután felerősödtek a kilencvenes évek narratívái, a politikát és a médiát ugyanis azok a veteránok, vagy azoknak a kiszolgálói irányítják, akik harminc évvel ezelőtt bűnrészesek voltak egy másik tragédia előidézésében.
Amíg a szerb társadalom ezt nem mérlegeli, addig nem lesz béke az iskolákban sem.
Szerbia
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
Aleksandar Vučić szerb elnök szerda este adott tévéinterjújában azt mondta, hogy a banjskai hadműveletben a koszovói hivatásos rendőrökön kívül Presevóból származó bűnözők is részt vettek. A Presevo-völgyben élő albánok attól tartanak, hogy ez a kijelentés megtorláshoz vezet a Szerbiához tartozó, de többségében albán lakosságú területeken, miközben a Völgyben élő albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!
Felhívás megtorlásra
A szerb elnök kijelentésére a szerbiai parlament egyetlen albán képviselője, Shaip Kamberi reagált, aki az iránt érdeklődött a szerb elnöknél, hogy miért mondta azt, hogy “Presevóból származó bűnözők is voltak a koszovói különleges alakulatok tagjai között, akik részt vettek a banjskai terrorakció semlegesítésében”?
Mire figyelmeztetett Vučić?
– Még valami történt. Ott (Banjskánál) nem csak olyan személyek voltak, akik Koszovóból származnak, és részt vettek az üldözésben. Azért nem lehetett ott az EULEX. A szerbek elleni harcra specializálódott személy is voltak ott, egyebek között a presevói községből, akik többszörös bűncselekményeket követtek el. Közülük egyesek ellen 2021-ben elfogató parancsot adott ki Szerbia.
Kamberi arra volt kíváncsi, hogy ez talán egy felhívás az albánok elleni megtorlásra a Presevo-völgyben?
A szerbiai albán képviselő szerint nem ez lenne az első eset, hogy Szerbia a Völgyön töltené ki haragját Koszovóval összefüggésben.
Kamberi ezért felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen lépéseket, és akadályozza meg a szerb autokrata vezető minden kísérletét, hogy a Presevo-völgyi albánokon álljon bosszút.
A helyi önkormányzat jelenlegi elnöke, Shqiprim Arifi szerint “a koszovói rendőrség által a Koszovó északi részén lévő terrorista bandák megsemmisítése bosszúálló indítékokat váltott ki a Völgyben élő, veszélyeztetett albán lakossággal szemben”.
Arifi aggodalmát fejezte ki a helyzettel kapcsolatban, és azt mondta, hogy “mélyen aggasztják az elmúlt napok belgrádi nyilatkozatai az észak-koszovói eseményekkel összefüggésben, mert azok nem szolgálják a Szerbiában élő albánok biztonságát és általános jólétét”.
Arifi hivatalában fogadta az EBESZ presevói megbízottját, Andrea Oriciót, akitől sürgős és fokozott figyelmet kért a Völgyben kialakult helyzet szem előtt tartása, valamint az ott élő albánok maximális biztonságának garantálása érdekében.
– A völgyben élő albánok biztonságérzetének megőrzése elengedhetetlen a béke, a stabilitás és a biztonság fenntartásához a régióban
– mondta Shqiprim Arifi, Presevo község elnöke.
Gyászolnak vagy nem gyászolnak?
A jelenlegi politikai és biztonsági helyzet következtében a Völgy három községében, Bujanovacban, Medvedjában és magában Presevóban is feszült a helyzet, miután a Koszovó északi részén zajló események nemcsak a szerbek által lakott koszovói területeket érintették, hanem az egész régiót, beleértve az albán többségű szerbiai területeket is.
Ezt a helyzetet még kényesebbé teszik a belgrádi hatóságok képviselőinek különféle nyilatkozatai, miközben magában a Völgyben az albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!
Presevo község ellenzéki képviselői Szerbia iránti hűséggel vádolták meg a helyi önkormányzat már említett elnökét, Shqiprim Arifit, aki a szerdai gyásznapon szerintük félárbócra engedte a szerb zászlót a presevói önkormányzat épületén, amivel a “szolidaritás jelét” mutatta az Aleksandar Vučić, illetve a szerb kormányzat által meghirdetett nemzeti gyásszal “a szerb terroristák” észak-koszovói meggyilkolásával kapcsolatban
Ardita Sinani, Albin Kurti koszovói miniszterelnök Presevo-völgyi politikai tanácsadója, valamint a Demokratikus Akciópárt presevói szervezetének vezetője a közösségi médiában közzétett egy fotót, amelyen a szerb nemzeti zászló látható az önkormányzat épületén.
Arifi cáfolta, hogy félárbócra engedték a zászlót, és hogy szolidaritás vállalva az önkormányzat betartotta a Szerbiában meghirdetett nemzeti gyászt, ezért minden kételkedőt meghívott, hogy keressék őt fel.
Hazafiak és árulók Presevóban
Miközben az ellenzéki kritika miatt egymás leárulózása folyik, az Albán Nemzeti Tanács elnöke, Nevzad Lutfiu önmérsékletre szólította fel a politikai tényezőket.
– Amikor a koszovói politikai pártok összetartanak a nemzeti érdekek mentén az előállt helyzettel kapcsolatban, a Völgyben érthetetlenek és nagyon károsak a politikai tényezők közötti viták
– jelentette ki Lutfiu, aki szerint a mostani helyzetben megfontoltságra és önmérsékletre van szükség.
– Van egy problémánk, a diszkrimináció és az elnyomás, amit Szerbia gyakorol velünk szemben, és a hangsúlyt ennek a kérdésnek a megoldására kell helyeznünk. Ezért kivétel nélkül felszólítom a Völgy összes politikai pártját, hogy egyesüljön, és vonuljon ki ebből a felesleges kommunikációs diskurzusból, amely nem vezet sehova!
– zárta a gondolatát Lutfiu.
A Presevo-völgyben élő albánok politikai és intézményi képviselői a pluralizmus szerbiai kialakulása óta aktív részesei az ország közéletének, és a kölcsönösség elve alapján folyamatosan ugyanazokat a jogokat kérik a maguk számára, amit Szerbia követel a koszovói szerbek vonatkozásában. Azt is szeretnék elérni, hogy vonják be őket a Koszovóval kapcsolatos rendezési folyamatba, de ezzel a kérésükkel egyelőre süket fülekre találtak.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Koszovó3 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Horvátország6 nap telt el azóta
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?