Szerbia
Rendőrök vigyáznak a gyerekek biztonságára a szerbiai iskolákban
Minden iskolába rendőröket vezényeltek Szerbiában, akik reggel nyolc órától a tanítás végéig teljesítenek szolgálatot az oktatási intézményekben. Danilo Stevandić, a szerbiai belügyminisztérium államtitkára vasárnap jelentette be hogy mindenhol, ahol sokan ember gyűlik össze, megerősítik a rendőri jelenlétet, ennek következtében több rendőr lesz a bevásárlóközpontokban, parkokban, tereken, sportrendezvényeken, valamint a vasút- és autóbuszpályaudvarokon. Közben az interneten kifogásolják, hogy a szerb kormány tagjai egyetlen temetésen sem vettek részt, és nem gyújtottak gyertyát az iskola előtt. Egyetlen kivétellel.
Minden iskolában lesz rendőr
Az államtitkár szerint Szerbiában körülbelül 1800 iskola van, ahol a rendőrök preventív jelleggel tartózkodnak a továbbiakban, hogy megakadályozzák a szabálysértéseket.
– Különös hangsúlyt fektetünk az iskolaövezetekben tartózkodó tanulókra, valamint a lőfegyverek és a pszichoaktív anyagok felderítésére
– jelentette ki Stevandić, aki szerint a tervezett 1200 rendőr felvételével biztosíthatóvá válik, hogy minden iskolában legyen rendőr, aki gondoskodik a tanulók és az alkalmazottak biztonságáról.
Belgrádban megduplázzák a rendőrök számát
Egy másik rendőri illetékes szerint ennek a feladatnak a teljesítésébe az iskolarendőrök mellett általános hatáskörrel rendelkező rendőröket, valamint közlekedési és bűnügyi rendőröket is bevonnak.
Indira Hamzabegović, a belgrádi óvárosi rendőrkapitányság iskolai rendőre úgy nyilatkozott a Tanjug szerb állami hírügynökségnek, hogy különös hangsúlyt fektetnek a diákok érkezésére és távozására, valamint a szünetekre.
Pontosította, hogy Belgrád összes iskolájában mindkét műszakban két rendőr lesz, ami azt jelenti, hogy műszakonként 36 rendőr dolgozik az óvárosban.
– Az iskolarendőrök feladata az lesz, hogy javítsák az iskolák és a tanulók biztonságát, megelőzzék, visszaszorítsák és kivizsgálják az iskolai bűncselekményeket és kihágásokat
– mondta Hamzabegović, aki szerint a rendőrök maximálisan együttműködnek az igazgatókkal, a pedagógusokkal, az iskola dolgozóival és a diákokkal.
A rendőri illetékes arról is beszélt, hogy Belgrádban 331 iskola működik, amelyekben eddig 146 iskolarendőr vigyázott a rendre, mától minden iskolát két rendőr lát el.
A Ribnikar csak szerdán, vagy akkor sem
A tervek szerint a Vladislav Ribnikar Általános Iskola diákjai május 10-étől, vagyis szerdától fokozatosan térnek vissza az iskolába, attól függően, hogy ki hogyan érzi magát a tragédiát követően.
A vérontás színhelyévé vált iskola tanulóinak tevékenységi terve az igényekhez igazodik, miközben a szerbiai oktatási minisztérium és az egészségügyi minisztérium tanácsadási támogatást nyújt az iskolának.
Az oktatási minisztérium közlése szerint kríziscsoport alakult, amely megszervezi a tanulók iskolába való visszatérését, és tájékoztatja a szülőket a részletekről.
Kapcsolódó cikk
VESZÉLYES ALLŰRÖK: Lemondott a szerb oktatási miniszter, a szerb elnök „tévészerepel” 18+
Délelőtti jelentések szerint az iskolában – ahol a kiscsoportos osztályokat már ma is fogadták volna – senki sincs az alkalmazottakon és a rendőrökön kívül.
Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a szülői tanács szerint a lövöldözést követően túl korai az tanítás újrakezdése ebben az iskolában.
A tanács egyik tagja szerint a szülők közel 60 százaléka arra az álláspontra helyezkedett, hogy szerdán nem viszik vissza a gyerekeket abba az épületbe, ahol a lövöldözés történt, és követelik az iskola teljes felújítását, hogy a gyerekek ne ugyanabba a környezetbe térjenek vissza, amelyben a trauma érte őket.
A szülői tanács tagjai egyetértettek azzal, hogy a tanítást mást helyszínre kell áthelyezni, amíg az iskola felújítása tart.
Kik gyújtottak gyertyát?
A Twitteren közben megjelent egy montázs, amelyen a szerb kormány tagjai láthatók, a képhez egy-két kellemetlen kérdést is csatolt a “black & white” profil tulajdonosa.
A bejegyzés írója megjegyezte, hogy már eltemették a belgrádi és a mladenovaci lövöldözés tíz áldozatát (azóta már többet is), és ezzel kapcsolatban feltette a kérdést, hogy a kormány tagjai vajon melyik temetésen vettek részt.
A “black & white” profil tulajdonosa megértéssel állapította meg, hogy egyetlen miniszter sem lehetett volna ott mind a tíz temetésen, de a kormány egy-egy tagja az állam képviseletében esetleg megjelenhetett volna azokon.
Megjegyzendő, hogy Malo Orašjeban egyszerre temették el az ott megölt öt embert, tehát egyszerre öt temetést lehetett volna “letudni”.
A bejegyzés szerzője szerint ez is nehezükre esett a kormány tagjainak, és még arra sem voltak képesek, hogy a Vladislav Ribnikar iskola előtt gyertyát gyújtsanak az áldozatok emlékére.
Bosznia-Hercegovina külügyminisztere (középen) a Vladislav Ribnikar iskola előtt (Forrás: Twitter, boszniai külügyminisztérium)
Ez alól kivétel Branko Ružić oktatási miniszter, aki vasárnap felkereste az iskolát, és írt is a bejáratnál elhelyezett részvétkönyvbe, nem tudni azonban, hogy ő látta-e az egy nappal korábban a Twitteren megjelent bejegyzést.
Viszont nem járt az iskolai lövöldözés helyszínén Aleksandar Vučić szerb elnök sem, aki azóta több sajtótájékoztatón és tévészereplésen túl van a tragédiával kapcsolatban.
Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy Elmedin Konaković bosznia-hercegovinai külügyminiszter vette a fáradságot, és Szarajevóból felutazott Belgrádba, hogy virágot helyezzen el a Vladislav Ribnikar iskola kerítésénél, a részvétkönyvbe pedig azt írta, hogy szeretné átadni Bosznia-Hercegovina üzenetét, miszerint Szerbiával vannak ezekben a nehéz pillanatokban.
Szerbia
Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság
A belgrádi nagyon ellenzéki hírportál, a Nova fedezte fel, hogy Aleksandar Vulin, a szerbiai Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatója Jézus sírjához zarándokolt, miközben Koszovóban igencsak komoly válság alakult ki. A BIA ezt követően közleményt adott ki, amely szerint a főkém valójában egy napos “hivatalos és hivatali” látogatáson tartózkodott Izraelben. Elképzelhető, hogy meghívása volt Jézus sírjához?
A BIA igazgatója Jézus sírjánál
Három nappal a koszovói vérontás után, ahol három szerb és egy albán rendőr vesztette életét, Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója Jeruzsálembe zarándokolt.
Az értesülést a Nova.rs hírportál több fotóval is alátámasztotta, amelyen Vulin a Szent Sír-templomban látható, úgy hogy ezt cáfolni sem lehet.
A “hírportál kémei” a jeruzsálemi Szent Sír-templomból azt jelenttették, hogy a szerb világ ügyeit más alkalommal egyébként a lelkén viselő Vulin biztonsági embereinek a kíséretében érkezett a szent helyre.
– Megállítottak minden zarándokot, hogy soron kívül tudjon bemenni. Körülbelül 20 percig volt ott, majd távozott
– mondta az ellenzéki portálnak egy zarándok, aki a nevét nem árulta el, de a BIA már biztosan nyomoz utána.
A Nova megjegyezte, hogy Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatást tett a Szentföldön” mindössze három nappal a banjskai fegyveres konfliktus után, amelyben három szerb és egy koszovói albán rendőr vesztette életét.
A Koszovó északi részén történt fegyveres konfliktust követően az egyik kulcskérdés mindenképpen az, hogy mit tett a lövöldözés előtt és után a BIA, és hogy a szerb titkosszolgálatnak voltak-e információi arról, hogy leszámolás, más értelmezés szerint terrortámadás készül a Banjska kolostor környékén.
Vulin – aki belügyminiszter volt – tavaly december 2-án került a BIA (Bezbednosna Informativna Agencija) élére, ahol Bratislav Gašićtól vette át az irányítást, ezzel Aleksandar Vučić szerb elnök két elnyűhetetlen munkatársa tulajdonképpen pozíciót váltott a “helycserés kormányalakítás” során.
Vulin eddigi “áldásos tevékenységét” az Egyesült Államok szankciókkal jutalmazta.
A fotók annyire egyértelműek, hogy cáfolni nem lehetett (Forrás: Nova.rs)
A BIA kármentésbe kezdett
Miután Aleksandar Vulin így lelepleződött, a BIA nem tehetett mást, mint hogy kármentésbe kezdjen, a fotók ugyanis annyira egyértelműek, hogy az értesülés cáfolásának semmi értelme sem volt.
A Politika kormánypárti lap és hírportál egy nappal később, tehát csütörtökön tette közzé a Biztonsági Információs Ügynökség közleményét, miszerint Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója régóta tervezett egynapos hivatalos látogatáson volt Izrael Állam partnerszolgálatánál.
A közlemény megjegyezte, hogy Vulin látogatása a házigazdák kíséretében zajlott Jeruzsálemben és Tel-Avivban, és hogy A BIA ezt egy bizonyos médiában megjelent cikkre reagálva teszi közzé, miután a “bizonyos média” azt vélelmezte, hogy a BIA igazgatója, Aleksandar Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatáson tartózkodott Jeruzsálemben”.
Kapcsolódó cikk
Feljelentették a Wagnert, az orosz nagykövetet, a BIA igazgatóját és a Népi Járőrséget
A rövidke közlemény szerint a BIA a politikusok vagy a média hazugságaitól és trükkjeitől függetlenül nem teszi közzé, hogy vezetői milyen tevékenységet folytatnak, de a pillanat miatt, amikor egyesek megpróbálnak ártani Szerbiának, a BIÁ-nak és a BIA igazgatójának, kénytelen reagálni.
Amiből egyértelműen következik, hogy Vulin Szerbia érdekében ment imádkozni a Szent Sírhoz, és aki azt gondolja, hogy itt már ez sem segít, az biztosan a szerb nép ellensége.
A BIA szempontjából talán jobb lett volna, hogy ha most sem nyilvánul meg, mert a közleményből nem csak az derül ki, hogy a szervezet igazgatója valóban Jeruzsálemben járt, hanem az is, hogy egy korábban tervezett utat annak ellenére nem mondott le, hogy “forró a helyzet”, mint ahogy azt a legfőbb szerb, Aleksandar Vučić éppen aznap este állapította meg, amikor Vulin a “házigazdák társaságában” a Szent Sír-templomban fordult elő.
Az is kényelmetlen lehet – bár ebből a Balkánon általában nem csinálnak ügyet – hogy a “hivatalos és hivatali” látogatásokat magáncélokra, esetleg zarándoklatokra használják fel, vagyis közpénzen mennek el imádkozni Jézus sírjához, vagy mondjuk Bosznia esetében a Kába kövéhez, mint ahogy erre már volt példa bizonyos bosnyák vezetők esetében.
Hiába, Isten és a politikai útjai néha összefonódnak.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Koszovó3 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Horvátország6 nap telt el azóta
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?