Lényegesen kevesebb vendég érkezik Montenegróba, mint három évvel ezelőtt, vagyis a járvány előtt. Főleg az oroszok és az ukránok maradtak el, amit nem kell külön magyarázni,...
Az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolása után, 1918-ban létrejött egy új állam a Balkánon: a „Szerb–horvát–szlovén Királyság”. A megalakuláskor és a felbomláskor is ez a három nemzet volt...
Bár az európai gázellátással kapcsolatos szolidaritásról és takarékossági intézkedésekről szóló egyezményt a nemrégiben elfogadottnak nyilvánították, ha valaki veszi magának a fáradtságot és ebben a dög melegben...
Horvátországban már napok óta szinte minden csapból az folyik, hogy ma ünnepélyesen felavatják a Pelješaci hidat. A műsor már reggel nyolckor megkezdődött és gyakorlatilag egész nap...
A BALK korábbi beszámolója szerint Szerbia meg nem nevezett mennyiségű búzát ad el Egyiptomnak. Erre azonban hivatalosan nem lett volna lehetőség, Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentését...
Ez idő tájt, szinte menetrendszerűen be szokott köszönteni a diplomáciai monszun Szerbia és Horvátország között, és a fellegek szinte kivétel nélkül Belgrád felől érkeznek. A csörte...
Az athéni Kathimerini lap értesülései szerint Görögország diplomáciai lépést tesz a Kavala közelében történt légikatasztrófa miatt. A görög kormány így tiltakozik amiatt, hogy Szerbia előzőleg nem...
A Szabadka külterületén történt szombati lövöldözést követően a szerbiai, főleg pedig a helyi médiát erőteljesen foglalkoztatja, hogy mi is történik a határ mentén. Egyes sajtójelentések szerint...
Az utóbbi 24 órában 1281 új kovidos megbetegedést regisztráltak Szerbiában, ahol 6108 személyt teszteltek, a betegség következtében egy ember halt meg. Első látásra ezek nem szörnyűséges...
A Ringier médiaistállóhoz tartozó belgrádi Blic azt írja, hogy a C&A (C&A Moda RS D.o.o. Beograd) arra készül, hogy „megszökik” Szerbiából. A Blic értesülései szerint erre...
Megvan Horvátország első idei nyári botránya, bár az igazán zaftos szexbotrány még várat magára, de ami késik, az nem múlik. Szóval, arról lenne szó, mint azt...
Az idegenforgalomról ritkán gondolkozunk, és akkor is általában csak egy irányból közelítjük meg a dolgot: megelégszünk azzal, hogy aranytojást tojó lúdnak/tyúknak tituláljuk, madár-madár, a tojás a...
Az Európai Unió bővítési politikájának boszniai elakadásával szemben a NATO egyre komolyabban támogatja Bosznia- Hercegovina tagságát. Amíg az ukrajnai háború megnyitott a kaput a svéd és...